A katakombák titkai I.
A katakomba az egy hasznos dolog. Misét lehet benne tartani; halottakat eltárolni szebb időkre; eltévedni benne, hogy aztán a rohadó hullánkkal ijesztegessük az oda betévedőket; moziba lehet benne menni; és bort lehet lopni a szomszédból.
Kezdjük a borlopással, mert az a legkevésbé érdekes ijesztő
Párizsba beszökött az ősz, valamint néhány tolvaj, akik tavaly augusztusban a francia szenátus épületének otthont adó Luxembourg Garden melletti telken befúrtak a borospincébe. A rendőrség szerint a furfangos banda tagjai először a katakombákba hatoltak le, a sok elrejtett/elfalazott lejárat közül az egyiken. A nem szívbajos alakok ezek után végigosontak a sok koponya és csont között a sötét alagutakon, nem tartva a denevérektől, nyírfapohókoktól és vérszívó sirályhojszáktól, mialatt fagyos szél lebegtette a hajukat (a tolvajokét, nem a hojszákét), és a telehold fényében, kísértetek jajszavától kísérve, átfúrták a katakomba falát, hogy aztán kényelmesen eltulajdonítsanak 300 palacknyi, igen értékes bort, amivel aztán ugyanarra, amerről jöttek, angolosan távozhassanak, némi franciás keccsel elegyítve. Szegény Rejtő Jenő, ha élne, isteni novellát kanyarintott volna belőle, így viszont csak a tulajdonosok kanyarintottak pár kacskaringós káromkodást, ugyanis a palackok értéke egyenként volt 500 és 1000 euró között. Szegény, szegény rendőrség nagyon tehetetlen, és mi se láttunk semmit innen, a Holdról, pedig nagyon törtük a fejünket, miközben valami igen finom bort iszogattunk. Állítólag francia.
Tizenhárom éve már, tehát valószínűleg semmi köze a bortolvajokhoz, de 2004-ben a rendőrség egy komplett mozira bukkant a katakombákban. A mozi üléseit a sziklákba vájták. Volt ott még bár, egy kis ebédlősarok, pihenőszoba – mindehhez elektromosság, és telefonvonalak is, összesen három. A szép az egészben, hogy a komplexum megközelítésekor érzékelők kapcsoltak be, amelyet aztán felvételről játszottak be némi dühös kutyaugatást. Végül is, ha valaki olyan bátor, hogy a sötétben, halottak közt mászkál, az egészen biztosan összefossa magát pár ebtől.
A cucc felfedezése után a rendőrök szakértőket hívtak, hogy meg tudják állapítani, honnan kapja az egész rendszer az áramot. Mire azonban visszatértek, a vezetékeket és telefonvonalakat elvágták, és csak egy cetli várta őket a padlón, “Ne cherchez pas!”, azaz: ne kutassatok utánunk.
Pedig milyen jó volt innen nézni az Amerika Kapitány filmeket…
Mielőtt valaki azonban azt hiszi, hogy a párizsi katakombák csupán mozizás, lazulás, borozgatás, és egyéb léhaságok céljából lettek létrehozva, és nekiindulna a haverokkal, sajnos ki kell ábrándítanom mindenkit.
A katakombák (legális, és fizetős) bejárata
Ez a kedélyes, mintegy 300 km hosszú alagútrendszer egy kőbányából lett kialakítva. A tizennyolcadik század második felében, amikorra Párizs már nagyon terjeszkedni kezdett, zsúfolttá váltak a köztemetők, és a halottak súlyos egészségügyi kockázatot jelentettek, ezért aztán szépen lehordták őket ide, mintegy hatmillió ember maradványait, szóval a dolog eltarthatott egy darabig. A csontokat szépen elrendezték, és bájos díszítőelemként koponyákat helyeztek el közéjük.
Francia nyelvű felirat, jelentése: Magdaléna cintermének pesszáriuma
A katakombáknak ma ugyan csak egy része látogatható, de a fenti két példából simán látszik, hogy ez nem mindenkit izgat. Ennek aztán gyakran rossz vége lesz.
Tavaly nyáron mentőkutyák segítségével sikerült megmenteni azt a két középiskolást, akik három napig keveregtek az alagútrendszerben, és a kihűlés határán voltak. Odalent az állandó hőmérséklet 15 fok, nem nehéz hamar rosszul lenni. Ha ehhez jön a sötétség, meg a csontok, és lefogy az okosteló aksija, hogy már csontis szelfit se tudsz készíteni, és a beszart haverod is folyamatosan járatja a pofáját, könnyen a kimerülés szélére juthatsz. Viszont nagypapa korodban mesélheted a sztorit, aminek hallatán az unokáid majd összenéznek, és a homlokukat böködik, hogy megint agymenése van a vén hülyének.
Ezeknek a srácoknak viszont legalább van esélyük, hogy nagypapák legyenek.
Annak a férfinak azonban, akinek elejtett, penészes és megviselt videokameráját a kilencvenes években találta meg egy kirándulócsoport, valószínűleg nem volt esélye a menekülésre.
A férfi, akinek a nevét és kilétét nem tudni, csak úgy írja le magát, hogy “katafil”, azaz egy olyan gyaggyant, aki katakombákban szeret mászkálni. A videó alapján eltéved a járatokban, majd bepánikol, a földre ejti a kamerát (egyetlen fényforrását), és elmenekül.
A videó sok gyanúra adott okot. Egyesek szerint csak hoax, hasonlóan a Blair Witch Projecthez, azaz megrendezett színjáték, amely aztán Francis Freedland rendező féltudományos halloweeni dokumentumfilmjének (Scariest Places On Earth) alapjául szolgálhatott. Ha ugyanis a férfi, mint azt a videón is állítja, gyakorlott katafil, azaz odalent mászkáló, az azt jelenti, hogy ismeri a járatokat, és aligha ijed meg egy kupac csonttól.
Ugyanakkor a videó elemzői állítják, hogy többről lehet szó. A szalag digitálisan feldolgozott verzióján különös hangok, zörejek hallhatóak, és a falakon rejtélyes jelek válnak kivehetővé.
Lehet, hogy az ismeretlen férfi olyasmire bukkant, amit nem lett volna szabad látnia?
127 comments