1550, július hetedike

Most képzeljetek el egy tetszőleges Vangelis-számot, aztán egy drámaian felbukkanó csokoládét – ugyanis ekkor ismerte meg Európa a csokoládét, ennek tiszteletére pedig ilyenkor tartjuk a csoki világnapját (tegnap a csókolózásé volt, feltételezem, július hatodikán ismerte meg Európa a csókolózást).

Hivatalosan 2009 óta ünneplik ilyenkor a csokoládét, de miután megpróbáltam utánanézni csak úgy általánosságban a világnapoknak, az se lepne meg, ha a kelkáposztafőzeléknek is lenne világnapja, mert miért ne. Egyébként július a jégkrémhónap (ez is hivatalos), úgyhogy kell egy kis szünet a csokinak is.

A kakaót Közép-Amerikában eddigre már több mint kétezer éve fogyasztották, a maják vallási ünnepekhez főztek kakaót, az aztékok meg már chilit (azt hiszem, ezt csilinek kéne írni hivatalosan, de erre nem vagyok hajlandó, ó, a francba) és vaníliát is kevertek az italba. A kakaót nagy becsben tartották, sőt, az aztékok fizetőeszközként is használták – egy pulyka száz babot ért. Európába is egyfajta csodaszerként érkezett meg – annak ellenére, hogy Kolumbusz is hozott már haza kakaóbabot, igazából Hernan Cortés csinált neki igazán nagy reklámot azzal, hogy állítása szerint egy felnőtt ember egész nap képes gyalogolni, ha iszik egy csészével az italból (mármint úgy, hogy mást nem eszik közben, és mindemellett elég energiája marad arra, hogy legyilkoljon néhány aztékot, vagy megfertőzzön himlővel néhány kisebb települést). Ahogy a legtöbb újvilági termény, a kakaó is először a nemesség asztalán kapott helyet; Cortés 1528-ban dominikánus szerzetesekre bízta az értékes magokat, akik aztán egész Európában elterjesztették a csokoládéfogyasztást. Hogy miért gondolják úgy, hogy a kontinentális őrület pont 1550-ben tört ki, pláne, hogy pont július hetedikén, némileg homályos.

Franciaországban XIV. Lajos idején terjedt el a csokoládéfogyasztás – egyetlen versailles-i buli sem volt az igazi, ha nem szolgáltak fel csokit, amit egyébként afrodiziákumnak tartottak, Londonban pedig szintén ekkoriban, 1657-ben nyílt meg az első csokoládézó (az első kávéház 1652-ben nyílt meg a városban). Az angolok úgy hitték, hogy az ital gyógyítja a tuberkolózist is, ennek érdekében kávéval, borssal és borral keverve itták (ha már gyarmatáru, legyen kövér felkiáltással), ehhez mérten nyilván aranyárban lehetett csak hozzájutni, és valószínűleg nem is volt nagyon finom – ahhoz már a hollandok kellettek, hogy felvessék a cukor és a tej hozzáadásának az ötletét az 1700-as években, nagyjából egy évszázaddal később viszont már megint az angoloknak támadt valami jó ötletük: a Fry and Sons dobta piacra először a szilárd csokoládét.