Hotelhorror

Szombaton kedélyesen elborozgattunk a barátaimmal, addig a pontig, hogy a végén a vécében kötöttünk ki (a borospince bezárt, a vécében meg meleg volt). Szóval most szívogatom az orromat, szüppögök, a fejem vatta, és ha én szarul vagyok, nektek miért legyen jobb? Úgyhogy kerestem hotelsztorikat. Kis rövid horrorsztorik.

Az udvarias úr:

” Anyám takarítónőként dolgozott egy elegáns hotelben. Nagyon alapos munkát végzett, így gyér angoltudása ellenére is valahányszor prominensebb vendég jött, mindig őt küldték fel takarítani az illető szobájába.

Nem volt ritkaság hogy egy-egy vendég hosszabb ideig is maradt. Az egyik ilyen vendég kompletten egy hónapig maradt. Ezalatt az idő alatt végig kint volt az ajtaján a “Ne zavarj!” cetli. Senki személyzet nem léphetett be abba a szobába ez nagyon zavarta a hotel vezetőségét De mivel rendes embernek tűnt, és általában véve is nagyon kedves volt a személyzethez ezért békén hagyták. Egy hónap elteltével kifizette a számláját és elment. Anyámat küldték fel takarítani abba a szobába.

Anyám már akkor érezte a furcsa szagot, amikor kinyitotta az ajtót. A szobában viszonylag rend volt, de ahogy egyre beljebb ment, a szag egyre jobban erősödött. Végül egy kartondobozra bukkant. Ösztöne azt súgta, ne nyissa ki a dobozt. Végül a kíváncsiság győzött. Kinyitotta, hogy belenézzen… aztán sikoltva menekült, és a liftben összeesett.

Amikor magához tért, a hotel hemzsegett a helyszínelőktől, es egyéb rendőrségi emberektől. A hotel igazgatója mondta el neki, hogy a dobozban talált, erősen oszlásnak indult emberi fej egy fiatal prostituálté volt, és hogy a szoba lakója hamis hitelkártyát használt.

Anyám még aznap felmondott.”

A zsúfolt lift

“A legfelső szintről mentem le lifttel a földszintre. Teljesen egyedül voltam. A lift a negyediken megállt. Egy csomó ember állt odakint, de érdekes módon egy sem szállt be. Ahogy az ajtószárnyak újra összezárultak, még hallottam egyiküket, amint panaszosan kérdezi: “Miért volt ez a lift ennyire tele?”

Lábnyomok a levegőben

“Recepciósként dolgoztam egy motelben. A takarítósrác hívott, hogy nézzek meg valamit. Egy szobába mentünk, ahol egy darabon meztelen lábnyomok voltak a plafonon. Nem cipő-, nem papucsnyomok, hanem meztelen talpak nyoma. A szoba magassága legalább három méter volt, fogalmam sincs, hogyan kerülhettek a nyomok a plafonra. Sem a falon, sem sehol máshol nem találtunk lábnyomokat.”

Az árnyékember a lépcsőn

“Tizenkét éve a nagynénémék skót fogadójában dolgoztam. Egy este a személyzeti szálláson tértem nyugovóra. Hajnali három körül hatalmas robajra ébredtem, ahogy valaki iszonyatos dübörgéssel gyalogolt a lépcsőn. Bosszúsan felkeltem, hogy kimenjek rendreutasítani az illetőt.

A folyosó fényárban úszott. Ahogy a lépcső tetején álltam, megláttam egy testes, sötét alakot, amint gyalogolt a lépcsőn felfele. Nem voltak kivehetőek a ruhája részletei, sem az arcából nem látszott semmi. Mintha sűrű, tömény árnyék lett volna, de mögötte mégis jól kivehetőek voltak a folyosó részletei.

Visszarohantam a szobámba, bezártam az ajtót, és a fejemre húztam a takarót. A dobogás még jó darabig folytatódott odakünt, de én másnapig ki se merészkedtem a szobámból.  Másnap, amikor a többieket kérdeztem a lárma felől, kiderült, hogy senki nem hallott semmit.”

A fejetlen hölgy esete:

“Pincérként dolgoztam egy kísértetjárta hírű hotelben. Egyik estére egy testvérpárt vártunk, két idős hölgyet. Amikor megérkeztek, a főpincér szólt nekem, hogy vigyek be egy üveg bort a szobájukba, amíg kisegítik őket az autóból. Persze, semmi gond, fogtam a bort, két poharat, tálcára, irány a szoba.

A hotel elég zegzugos volt, kész labirintus. Az egyik forduló után majdnem rosszul lettem a rémülettől, amikor megláttam egy szürke, törékeny, fejetlen alakot, amint előttem csoszogott pár lépéssel . Aznap nem volt más vendégünk, az út meg a szobáig hosszú volt még nekem is, kizárt, hogy valamelyik vendég hölgy lett volna. Egyből eszembe jutott a hotel kísértetének legendája, egy idős hölgy, aki száz évvel azelőtt ott akasztotta fel magát. Felkiáltottam, mire az alak megfordult.

Mint kiderült, az egyik idős hölgy volt az, akit az oldalajtón engedtek be, hogy ne kelljen sokat gyalogolnia a szobájáig. A fejét pedig azért nem láttam, mert a csontritkulása miatt összegörnyedve haladt.

Habogtam valamit, hogy megbotlottam, és majdnem elejtettem a tálcát, de lefogadom, hogy nem hitte el. A mai napig elönt a szégyen, ha erre gondolok.”