Hogyan viselkedjünk étteremben?

Előre szólok, tele lesz csúnya szavakkal, ilyet még vau se tud.

Nem sok ideje vagyok a vendéglátóiparban, de két dolgot mostanra kurvára sikerült megutálnom: a németeket és a japánokat.

E két náció képviselői közül kerülnek ki azok a seggfejek, akik valami módon azt képzelik, hogy a felszolgáló azért van, hogy lehessen basztatni. Úgyhogy most felsorolok néhány dolgot, amiből talán okulni lehet, hogy hogyan is illik viselkedni a vendéglátóhelyen, és a felszolgálókkal.

Nem otthon vagy, baszd meg. 

Otthon te döntöd el, hova teszed a hájas segged, a vendéglátóhelyeken pedig igenis van olyan, hogy a helyedre vezetnek. Nem azért, mert ez az ültetősdi nekünk olyan kurvajó buli, hanem mert ha egyedül vagy, vagy pedig életed mézével, akkor nem foglaltok le ketten egy nyolcszemélyes asztalt, hanem mentek a picsába a négyszemélyes kisasztalhoz, bazmeg.

Ha zavar, hogy a kerthelyiségben a kajádba hullik a hársfavirág…

… akkor mi a faszért ülsz a kertbe, te barom? Ilyenkor szólsz a felszolgálónak, jelzed az óhajodat, miszerint hársfátlan helyet óhajtasz, mi pedig megmutatjuk neked a belső étkezőt. Ja, hogy ott nincsen annyi friss levegő? Akkor hozz esernyőt, és tűzd a tanyaradba, ne a felszolgálón kérd számon, hogy a kerthelyiség a kertben van.

Ha azt kapod, amit rendeltél…

… akkor az azt jelenti, hogy jól teljesítettük a munkánkat, nem pedig azt, hogy az ostoba segg felszolgáló nem képes gondolatot olvasni.

– Halló, maga ott, jöjjön ide. Hozzon nekünk jeget és citromot, mert mi hideg vizet rendeltünk. Ez hugymeleg.

– Kérem, kicserélem a palackot szívesen. (Ekkor látom, hogy mind a két literes palack több mint félig üres már.) De hát miért nem szóltak rögtön?

– Mert nem szóltunk. Nem mindegy? Jeget akarunk, és sok jeget hozzon, nagyon sokat, világos?

– Máris. Azonnal rohanok. (És csoszogva megindulok befelé, ahol a munkatársam a dolog hallatán csak azért nem rogyik össze holtan a méregtől, mert nem tud választani a gutaütés és a szívinfarktus között.)

– A jó kurva anyjukat, direkt szobahőmérsékletű vizet rendeltek!!!

– Biztos rosszul hallottad. Egy bizonyos kor felett…

– Na menj a francba.

Lényeg a lényeg: a  hat darab német fasz még két körben rendelt sok jeget a kábé nyolc deci vízhez, ami után munkatársam nagyon lendületesen és hangosan, szemtől szembe elküldte őket a picsába, hogy hol is szórakozzanak és kivel.

Nem a te baráti köröd a vendéglő egyetlen vendége és fénypontja.

Akkor sincs kedvünk szórakozni, ha éppen egyedül vagytok, de ha rajtatok kívül van még hatvan vendég, és mindtől rendelést kell felvenni és kiszolgálni, akkor befogod a pofád, áttanulmányozod az étlapot, megfogalmazod a kérdéseidet, pontosan közlöd az óhajaidat, és nem állsz neki szívózni.

(A lentebbi hatfős csoport már negyedórája tanulmányozta az étlapot.)

– Mi volt az, amit a szomszéd asztal evett?

(Átnézek a szomszéd asztalra.)

– Sajnos, nem tudom megmondani. Nem világos az üres tányérból.

– Tésztaféléik nincsenek?

(Ismétlem: NEGYEDÓRA.)

– De, az a kettő, ami az étlapon is fel van tüntetve.

– Jó, akkor kérek egy… bécsi szeletet.

– Én is.

– Én is. Ja nem, akkor én egy tésztát.

– Hát akkor inkább én is azt.

– Én bécsi szeletet.

– Meg én is. Illetve, lehet hogy akkor én is tésztát.  Te mit kérsz?

– Nem tudom. Jó az a tészta?

– (próbálok koncentrálni) Igen. Tehát akkor három tészta…

– NÉGY!!! És kettő bécsi szelet.

– De nekem is bécsi szelet kell.

(érzem, ahogy Attila, Isten ostora, és Párducos Árpád vére kezd bennem felbuzogni, de türtőztetem magam. Nehezen.) – Kérhetem, hogy tegye fel a kezét, aki tésztát rendelt. (Három kéz a magasban.) Tehát három…

– NÉGY!!!!

(három kéz a magasban, egy valahol lent a picsában, mert a földszinten jelentkezik) 

– (lángban áll a szemem, mint Verne Gyula Szigettengere) Tehát négy tészta.

– Ja nem, nekem bécsi szelet kell.

– Elnézést, de ez így nem megy! Még három asztaltól szeretnének rendelni, szedjék össze a gondolataikat, és tisztázzuk végre a rendelést!

(szó bennszakad, hang fennakad. Kis csend, aztán…)

– Több kedvességet várunk el!

– Igen?! Majd mindjárt küldök egy kedvesebb kollégát! (és átmentem a szomszéd asztalhoz.) 

A hatfős fasztársulat egy emberként sértődött meg, állt fel, és ment a picsába.

Az ilyenek menjenek is! Nem ők vannak egyedül, szórakozni meg lehet máshol is.  Negyedóra alatt se képesek dönteni, ez már vicc!

Főnököm

Semmi jogod személyes kérdéseket feltenni a felszolgálónak.

Kibaszottul, kurvára semmi közöd nincs hozzá, hogy mennyi idős, van-e családja, és honnan jött. Ahogy az utcán se kérdezel dolgokat az emberektől, és a plázában a budiszomszédtól, ugyanúgy a kórházi kezelőorvosodtól, és a bolti eladótól sem. És a felszolgálótól sem!

Maga honnan jött? Mert nem idevalósi. Látszik a feje formájából.

Egy random hülye 

Na, ez már a menj a picsába kategória. Rohadtul allergiás vagyok a kérdésre, hogy honnan jöttem. Senkinek semmi köze hozzá. Itt élek, itt dolgozom, itt fizetek adót. Ahogy én sem kérdezem az erőteljesen barna, és asztalterítővel borított fejű vendéget, hogy “Maga muszlim? Mert a feleségének csak a szeme villog a lepedő alól”, úgy a vendégnek sincsen joga ilyen kérdéseket feltenni, és nem vagyok rá köteles válaszolni. MAGÁNÜGY!!!

Látja a fejed formájából… Uramisten, ehhez már tényleg gondolkodni kell, hogy az ember ekkora baromságot mondjon.

Főnököm

Ne kapkodj a kaja és a pia után, mert kivered a felszolgáló kezéből, te istenverte balfasz!

Úgy is lett.

Ha tologatni akarod a gyereket a babakocsiban, KURVÁRA NEM OTT KÉNE, ahol mi a tányérokkal és poharakkal rohangálunk!!!

Csak a rutinnak köszönhetem, hogy nem nyaltam fel az édes anyaföldet.

Köszönj!

Ez teljesen komoly. Az ember azt hinné, hogy egy bizonyos kor és minimális IQ felett képesek az emberek arra a szinte alapvető dologra, hogy köszönnek. Aha, meg a kis faszom. Naponta futok bele olyan vendégekbe, akik a láttomra és a köszönésemre nem visszaköszönnek, hanem azonnal az étlapot kérik. Az ilyeneket aztán rendre el szoktam felejteni, olyan tíz perc erejéig. (Használ.)

Ha a felszolgáló nem vesz észre, akkor jelezz neki, te nagyon hülye!

– Felháborító, már félórája itt ülünk, és még nem jött senki!

– Hát miért nem jeleztek? Sajnos, ennyi vendég közt nehéz megjegyezni, ki jött mostanában, és ki van itt régebben.

– Mert vártuk, hogy észrevegyenek.

(Eleve csak azért mentem oda hozzájuk, hogy elvigyem előlük azt az üres borospoharat, amelyet – eszerint -, még egy előző vendég hagyott ott, és aminek láttán joggal hihettem, hogy már fogyasztottak, és most csak pihennek.)

Mindent egybevéve, csak egyféleképpen tudom összefoglalni a poszt lényegét: Ha vendéglőbe mész, viselkedj úgy, ahogy az egy minimális intelligenciával rendelkező embertől elvárható. Köszönj, légy udvarias, és becsüld meg azt az embert, aki eléd teszi az ételt, és azért szakad róla a víz a vasárnapi melegben, mert miattad ugrál, hogy te kényelmesen, és jól érezd magad akár egy óra erejéig is. Ja, hogy tovább kellett volna tanulni, meg lehetett volna más foglalkozást is választani? Apám, nem hiszed el; ha mi nem itt dolgoznánk, akkor te nem itt ennél, hanem főzőcskézhetnél otthon. Csak tartsd be szépen a fentieket, és cserébe mindenki kibaszott jól fogja érezni magát. Ugye, nem is olyan kurva nehéz?!