Steinbeck egy igazi fasz volt

Szomorú, amikor az ember megtudja, hogy kedvenc szerzői a privát életükben enyhén szólva is igazi faszparasztok voltak, most Steinbeckről került elő egy kézirat, amit a volt felesége írt.

Írtunk már korábban is a metoo-botrány kapcsán arról, hogy hát lehet, hogy valaki egy irtózatos nagy faszparaszt, de ettől még lehet jó művész – a mai napig nem értem, hogy miért kellett lenullázni például Kevin Spacey karrierjét, hiszen annak elvileg nem képezte szerves részét az, hogy mások seggét fogdosta. Oké, a hétköznapjainak igen, meg ejnye, nem csinálunk ilyet, de ettől még akkor és ott a színpadon-filmen-akárhol nem ez a dolga, nem is ezért néztük vagy nem néztük, és eleve, azt hiszem, a legtöbb rockzenekar ennyi erővel mehetne a levesbe, legalábbis annak alapján biztosan, amit például a Led Zeppelinről hallunk (nem akarok alaposabban utánamenni, mit csináltak a tizenéves groupiekkal és azzal a polippal a hotelben).

Steinbecket már a Kedves csirkefogók miatt is szeretjük, én legalábbis nagyon, York pedig már megénekelte, hogy mi miatt érdemes még olvasni. Pulitzer- és Nobel-díjat is kapott, írt olyat is, hogy Édentől keletre, és úgy alapvetően az egyik legnagyobb amerikai író, aki egyáltalán létezett, erre tessék, az egyik felesége, Gwyn Conger szerint akkora fasz volt, hogy a fal adta a másikat, a leírása alapján esélyes, hogy pszichopata, de hogy valami elég rosszul volt nála huzalozva, az tuti. Steinbeck még 1938-ban találkozott a nővel, aki akkoriban egy los angelesi night clubban énekelt, ‘43-ban házasodtak össze, Conger két gyereket szült az írónak, aki kitartóan és megbízhatóan terrorizálta őt is és a gyerekeket is. Az asszony emlékiratait nemrégiben adták ki, eredetileg nem akarta publikálni őket, csak leírta, a rokonok meg most jöttek rá, hogy mi lapul a padláson.

Steinbeck és Conger házassága hat éven át tartott, ennyi idő alatt az író többször jól lebaszta a családot, mint a pengős malacot, mert elvonták a figyelmét a készülő regényéről, többek között azt is megjegyezte, hogy mindenki jobban járt volna, ha koraszülött fia inkább meghal, mert zavarja. A patkányát bezzeg megkönnyezte, amikor meghalt, egyébként azzal szeretett szórakozni, hogy különböző érzékeny lelkeket hívott meg magához, és elengedte az állatot, hadd ijedezzenek a társaságbeli nők (oké, a vállukra is tehette volna a faszát, de akkoriban még más idők jártak).

Gwyn többek között arra panaszkodott, hogy rabszolgának érezte magát a férje mellett, egész nap a kívánságait kellett lesnie, de voltak ennél kicsit disznóbb húzásai is: magára hagyta a nőt az első feleségével, Carol Henninggel, mondván, hogy rendezzék le egymás között, ki akar jobban vele lenni, ezután elvette a második nőt, majd az esküvőjük napján másfél órán keresztül telefonált a szeretőjével. Tudott élni az öreg, na. A családját elég magasról telibe szarta, amikor problémák támadtak a fia születésénél, jól lebaszta a feleségét, amiért bonyolítja az életét ezzel a hisztivel, a második gyereknek meg volt pofája sírni, ezt Steinbeck szintén fel is rótta a feleségének, aki ekkor gondolta át, hogy vajon jó ötlet volt-e hozzámenni egy őrülthöz. Nem jöttek ki valami jól, Steinbeck 1960-ban újraházasodott, Gwyn emlékeit pedig egy Douglas Brown nevű újságíró jegyezte le, aki egy angliai útja során jól meg is halt, így a kézirat egy darabig Walesben kallódott, nemrégiben került elő. Most már nem sokan sértődhetnek meg rajta: Steinbeck maga 1968-ban halt meg, Gwyn 1975-ben, úgyhogy a most előkerülő anyag valószínűleg nem fog akkora feltűnést kelteni, mint egy jó kis szexuális zaklatás, de ez is jól mutatja, hogy sohase lehessen tudni, ki mekkora egy fasz a magánéletében, de azt mondjuk aláírom, hogy kár lett volna, ha a Kék öböl kimarad, csak mert sírt a gyerek. Igaz, az is jó lett volna, ha Steinbeck nem egy ekkora paraszt.

Szerelem csütörtök

(Daily Mail)