×

A hét fasza arca – Willis Carrier

A hét fasza arca – Willis Carrier

Na, ki az, akinek a lába nyomát is meg kéne csókolnunk ezután a hét után? Ki az az elkúrt nagy zseni, aki kitalálta, hogy hűtőszekrénynek akár a házadat is lehetne használni? Hát nem más, mint Willis Carrier, a légkondícionáló feltalálója.

Carrier 1876-ban született Angolában. Persze nem az afrikaiban, hanem a New York állambeli Angolában. 1901-ben szerzett mérnöki diplomát a Cornell Egyetemen és még abban az évben munkába állt a Buffalo Forge Company vállalatnál. 1902-ben megtervezte a világ első modern légkondicionáló rendszerét, amelyet alapvetően Faraday korábbi elképzeléseire épített.

Ötven évvel korábbi elképzeléseire.

A párologtatós rendszerek természetesen jóval korábban jelen voltak az emberek életében. A épültek olyan épületek, amik padlóhűtéssel rendelkeztek (többek között a mi Parlamentünk is), már jóval a modern légkondícionáló megjelenése előtt. A rómaiak például az aquaductok vízét vezették át egyes épületek falain, megalapozva a modern falhűtés alapjait. A kínaiak forgó ventillátorokkal és vízpermet szórással hűtöttek csarnokokat már a második században.

Benjamin Franklin és John Hadley volt jelen, amikor megtört a jég (haha). 1758. magasságában rájöttek, hogy a folyadékok párolgása hőt von el, amivel lehet más folyadékokat hűteni. Mínusz tizennégy fokik hűtötték a közeget, ami mondjuk nem kicsit menő teljesítmény volt akkoriban.

Aztán jött Faraday 1820-ban, aki mondjuk az összes résztvevőnél nagyobb spíler volt, aki felfedezte, hogy a párologatós bohóckodás helyett a nyomás alá helyezett ammonia újragázosításával ezt sokkal gizdábban lehet csinálni. 1842-ben John Gorrie ezt a felfedezést arra használta, hogy jeget hozzon létre, amivel a kórházát hűtötte. Nyilvánvaló nyomiság volt, de azért arra jó volt, hogy az első fagyasztót megcsinálta, de ez egy hosszú és baromi szomorú sztori, amiben John Gorriet hiteltelenítették és a jégkészítő/jégszállító üzletág lobbija teljes nyomorba taszította és ez a történet most nem róla szól.

Jött Willis Carrier 1902-ben és Faraday elvét akarta felhasználni víz és ezáltal levegő párátlanítására egy nyomdai folyamatban, mintegy mellékesen feltalálva a levegő elektromechanikus hűtését. Találmánya számos olyan iparágat mozdított elő, amelyek a mai gazdaság mozgatórugói. és szétvágott ugyanennyit. A jégszállítás olyannyira komoly biznic volt, hogy korábban  hatalmas gazdasági rendszer épült rá, hajókkal és emberek ezreinek munkájával

A légkondicionálás számos termék gyártását tette lehetővé a pékáruk gyártásától kezdve a háborús készletek előállításáig. A légkondicionálás közvetlen beindítója volt a nyári mozifilm-kasszasikereknek, mivel a hőségtől menekülve szívesen mentek az emberek a hűvös moziba. A találmány által lehetővé tett precíz hőmérséklet- és páratartalom-szabályozás a bevásárlóközpontok, az óceánokat átszelő repülőjáratok üzemeltetését is megalapozta.

Egy szerverterem kimondottan szarul nézne ki most nélküle.

Ezt követően 1911-ben a nedves hőmérséklettel való számításokhoz Willis Carrier megalkotta az ún. „racionális pszichometriai képletet”. Carrier nemzetközileg is elismert lett. 1914-re befejezte ambiciózus projektjét, megalkotott egy „tömör és átfogó könyvet a levegőről”, amely alapján a mérnökök képesek arra, hogy „megtervezzék, testre szabják, eladják vagy megvásárolják, szervizeljék és működtessék az eszközt, amely a levegőt kezeli. Carrier munkája a légkondicionáló-ipar alapműve lett.

1915-ben megalapította a Carrier Engineering Corporation vállalatot. Tiszteletbeli doktori címet kapott a Lehigh Egyetemtől (1935) és az Alfred Egyetemtől (1942). 1926-ban mutatta be az első otthoni légkondícionáló berendezését.

1950. október 7-én hunyt el New York Cityben. 1985-ben beiktatták a National Inventors Hall of Fame (A Feltalálók Nemzeti Csarnoka) tagjai közt.

A TIME magazin „A 20. század 100 legbefolyásosabb személyisége” listájának egyikeként nevezte meg 1998-ban. Mert fasza arc.

72 comments

comments user
cinnamonroll

Áldott legyen a neve.

    comments user
    Ziles Gizi

    Igen, meg minden imába befoglaljuk, de én csak egy picit többet, azét, aki a mosógépet feltalálta. Imádom!

comments user
fatherstack

Szerintem egy szerverterem kifejezetten kurvajol nézne ki, ha bikinis szambatáncos lányok legyeznék a gépeket.

    comments user
    taro

    na de mennyire lenne hatékony?!

      comments user
      Ziles Gizi

      Ne tudd meg kezenként mennyi legyezőt bírok fogni. Használni több esélyes.

    comments user
    Ziles Gizi

    Ilyenkor mindig elbizonytalanodom, hogy dobnom kell egy bikinis képet?

    comments user
    Magister Ludi

    A szervertermek duruzsoló melege hideg téli estéken a legvonzóbb. Egyszer megpróbáltam belopakodni egy kempingszékkel.

      comments user
      Ziles Gizi

      Mondjuk abszolút nem tudom, mi a francot lehetne csinálni egy szerverterembe, egy kempingszéken Twin Peaks-et nézni és ezen kívül?

        comments user
        Magister Ludi

        Valójában eltévesztettem az emeletet. Mikor kértem a kulcsot, közölték, hogy a raktár egy emelettel feljebb van. Tulképpen oda akartam bepakolni.

    comments user
    SpaceWolf

    Szívemből.

comments user
★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

Imába foglalnám.
Falpenészedés ellen vettem egy párátlanítót, ami egyben mobil klíma is. Persze Bosch, mi más? Mégiscsak sznobok vagyunk.
Járatom és ugyan csak másfél kW-os, de kint rohadás 40 fok van, bent 25.

    comments user
    Ziles Gizi

    Lassan ennyi sznobizmus után érzek némi gyűlöletet.

      comments user
      ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

      Yó, akkor veszek Daikint.

    comments user
    Magister Ludi

    Ismi vályogháza: kint árnyékban 41, bent 27.

      comments user
      ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

      Ez valami 30 körüli tégla, hőszigetelés nélkül. Az olcsó gáz korában épült két részletben.

comments user
SpaceWolf

A cikk jó, a klíma jó. Már csak az kéne, hogy ne rohadjon rám a rövidgatya amikor kilépek a házból. Hol a faszban van a lehűlés? Melyik irigy geci stoppolja???

    comments user
    ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

    Budaörsnél jár az eleje.

      comments user
      SpaceWolf

      Szólj neki, hogy húzzon bele!

        comments user
        ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

        A XVI-ban már dörög és fúj a szél, valahol Újpesten túl, azaz tőlünk észak-északnyugat felé is villámlik már.

          comments user
          vau

          Kutya őrjöng, eső ömlik.

      comments user
      taro

      a gellérthegynél már itt a szele

comments user
orizatriznyák

Remek találmány. Nekem meg lassan ez a laza 32 fok a szobában már fel sem tűnik.

comments user
SpaceWolf

http://index.hu/mindekozben/poszt/2017/08/05/kanikulaban_is_helyt_alltak_a_morahalmi_nyugdijasok_a_toltottkaposztaversenyen/

Na mostan ha énnekem egy falatot is ennem kellene a töltött káposztából ebben a hűs 40 fokban, akkor inkább kérném, hogy lőjenek le az árokszélen…

    comments user
    ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

    Mondjuk a hideg töltött káposzta is jó tud lenni nyáron. Nem az XXL-es téli jó szalonnásan, hanem szoktak olyat is csinálni, ami ilyen kis hüvelykujjnyi méret, hasonló, mint a görögök töltött szőlőlevele.

      comments user
      SpaceWolf

      Sosem találkoztam még olyannal, nálunk a töltött káposztával nem viccelnek. 🙂

    comments user
    vau

    Itt őrjöng a vihar.

      comments user
      ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

      Blökiket behoztam, a fehér kicsit viharpánikos.

      comments user
      SpaceWolf

      Tőlem 15 km-re északra és 15 km-re nyugatra is tombol a radar szerint. Inkább nem is mondok semmit.

        comments user
        ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

        Vegyél új radart.
        Hogy megint mindent nekem kell megoldani.

          comments user
          SpaceWolf

          Nem mindenki olyan burzsuj, hogy csak úgy leakasszon egy vacsi új radart, jó? 😛

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Nehary, ez sznob oldal. Akinek nincs új radarja, az annyit is ér.

          comments user
          SpaceWolf

          Pásszeg, fentebb meg még azt is bevallottam, hogy Drehert iszok épp. Nekem annyi, mi?

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Mennyi most a hidegkomlós? 219-239 között?
          Amikor lehet kapni lidliben Perlenbachert, az ennél olcsóbb szokott lenni és az jóféle ivós sör. Víz, árpamaláta, komló és élesztőkultúra. Csak ami kell.

          comments user
          SpaceWolf

          Sacc per kb annyi, azt hiszem. Kösz a tippet, mondjuk lidlibe ritkán megyek, de megjegyzem.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Az üveges Argus az meg asszem cseh, ugyanilyen összetevőkkel. Arra sem szoktak túl rosszakat írni. És az szinte mindig van.

          comments user
          SpaceWolf

          Ami most nagyon jó lenne, csak itthon még nem láttam: Hop House 13. Az eddigi legjobb láger amivel dolgom volt.

comments user
SpaceWolf

Az van, hogy a Dreher Hideg komlós durván lehűtve szerintem kurva jó ebben a kánikulában. Lehet ütni…

    comments user
    vau

    Nincs semmi baja a Dreher hidegkomlósnak. A komló szépen elnyomja a kukoricagrízízt.

    Az amerikai komlós és a Soproni IPA is tök jó sztm.

      comments user
      SpaceWolf

      Nagyon nem szeretem a Drehert, de ez valamiért bejön most.

comments user
★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

Nnnna, leszakadt az ég.
Asszem összerakok valami posztot.

    comments user
    vau

    Legyen benne elérhetetlen gazdagság.

      comments user
      ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

      18:00

        comments user
        SpaceWolf

        18:03, still nothing.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Az egyik tervezett fotóalanyom elbújt. Kerestem másikat.

comments user
taro

remélem, most mindenki boldog, csak én fázom 😨

comments user
vau

Mi a szart lehet esőben csinálni kutyákkal?

    comments user
    ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

    Fekszenek a kövön.
    Te, ezek ugyanazt csinálják, mint tegnap a rekkenőben.

      comments user
      SpaceWolf

      Nézz már rajtuk egy pulzust, csak a biztonság kedvéért.

        comments user
        ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

        Ide hallom az egyik szuszogását.

        comments user
        Ziles Gizi

        200 nyugalmiba…….simán szétszedi a lakást. Nem bírok vele. most bújt be fürdőkádba

          comments user
          SpaceWolf

          Itt is van két dög. A fiatalabb eltanulta az öregtől, hogy fosni KELL a vihartól. Most egymást hergelik.

          comments user
          Ziles Gizi

          Hallod itt van a lábam közt. Nekem is van egy pici bokáig érő, házfoglaló az leszarja, a hatalmas németjuhászt meg szerintem mindjárt újra kell élesztenem. Eléggé kétségbe vagyok esve. Dörög villámlok és már szakad az eső.

          comments user
          SpaceWolf

          pont a bokámat nyaldossák

          itt van a lábam közt

          Szerintem ez az a pont amikor jobb lenne ha befejeznéd kicsit a kommentelést. o.O

          comments user
          Ziles Gizi

          Pedig egy kicsit nem viccelek. Ha lenne kutyád és egy ilyennel küzdenél, megtudnád. Szégyelld magad.

          comments user
          SpaceWolf

          Nyugi van már, vicc akart lenni. Van kutyám, több is.

          comments user
          SpaceWolf

          Most vágott ide nem messze, most szedhetem le a nagyot a csillárról. A kicsi egész jól viseli még.

          comments user
          Ziles Gizi

          Lebontotta a bejárati ajtót. A bal karom felsebezte, nem támadott, egyszerűen rám ugrott. Széttörte a vezetékes telefont, lekapta modemet, meg a hangfal vezetékét széttépte. Más baj nincs.

    comments user
    SpaceWolf

    Attól függ, hogy sakkban vagy pókerben jobbak…

    comments user
    taro

    ultiparti. esetleg elviheted őket úszni

    comments user
    Ziles Gizi

    Az enyémek pont a bokámat nyaldossák, Ha a tesóm megtudja, megyek a háztól én is, meg a 2 kutya is. Emberi nyugtatót nem ajánlatos nekik adni.

      comments user
      SpaceWolf

      Őőőőőő

      comments user
      taro

      ha muszáj, akkor muszáj… ex kutyája alá dobtak egy petárdát, amikor még csak fél éves volt… minden szilveszter előtt be lett nyugtatózva. viharok alatt a szekrény alá mászott, de ha simogattad a hátát meg a fejét, akkor valahogy elviselte

        comments user
        Ziles Gizi

        Sehogy nem viseli el.

          comments user
          taro

          az szar ügy

    comments user
    ApuElcseszettÉleteVagyok

    én it csak hallgatom, hogy arra dörög az ég…
    és most akartam tecsoba menni…

comments user
vau

Megyek horgászok egyet, nincs más lehetőség.

    comments user
    taro

    tudsz élni 😂

    comments user
    SpaceWolf

    Egyszer pergetés közben tőlem kb 3-400 méterre vágott bele a víztükörbe a ménkű. Azóta hanyagolom a viharban horgászást.

      comments user
      vau

      Én is pergetni megyek, a Duna ilyenkor hibátlan.

You May Have Missed