Bebaszott és rábaszott
Egy 21 éves egyetemista srác felült a Dallas felé tartó járatra Londonban. Egy kissé talán idegállapotba kerülhetett, mert kapott egy SMS-t.
Jeffrey Tanner Libby nehezen viselte, hogy a barátnője közölte a szakítási szándékát. SMS-ben? Bárki kiakadna.
Na de ennyire? Jeffrey nagy bánatában vett egy liter Bacardit és elszürcsölte. Okés, ez megesik ha épp szakításra kerül a sor, bár a liter az már mennyiség.
December tizenhetedik napján szállt fel a repcsire, aztán most kapta meg az ítéletet miután a Metropolitan Police lekapcsolta három rendbeli erőszakos bántalmazásért, egyszeri komoly ittasságért a repülőn és a British Airways személyzetének szóbeli és fizikai inzultálásáért.
Libby látszólag egész normálisan szállt fel a Boeing 777 fedélzetére a Heathrow-n, azonban amikor a gép turbulenciába keveredett a transzatlanti légtérben – miután addigra már folyamatosan egyre inkább alkoholos befolyásoltság alá került -, nem tartotta vissza az indulatait, elkezdte rugdalni az előtte ülő ülését. Amikor megpróbálták lecsillapítani, rátámadt simán a női utasokra és az egyiknek megharapta az ujját.
https://youtu.be/XdsPshKWvxU
Ezen a ponton döntött úgy a kapitány, hogy valamit tenni kell, 20 tonna üzemanyagot szétszórva a légtérbe visszafordult és a renitens utast rabosították.
A nyomozók véleménye egyértelmű:
Libby’s behaviour was extremely reckless, and he put the safety of the passengers and crew on board at risk. Not only that, but his actions caused considerable disruption and inconvenience for all those on board, and the airline had to rearrange flights for the 191 other passengers.
Közölte a nyomozást vezető Matt East. Nem lehet ennyire tróger módon viselkedni, akárkinek akármekkora bánata van. Azért ott volt még 191 másik utas, számukra is jelentős kényelmetlenséget és nem kevés kárt okozott.
A bíró még ennél is tovább ment:
Whether you were drunk when you boarded the plane or you became drunk doesn’t matter. You assaulted a woman for no reason at all.
Tökmindegy, hogy be vagy baszva a fedélzeten vagy sem. Nőkre támadni ok nélkül mégis milyen dolog?
Hat hónap a rácsok mögött, a bíró egyértelműen elutasította a védelem indítványát a felfüggesztett büntetésre.
A Dallas Morning News linket sajnos nem tudjátok Európából megnyitni, thx to GDPR, de azért beillesztem.

via Dallas News


