×

A lapos Föld

A lapos Föld

Régóta érdekel a téma.

Ugye az ember az oskolában megtanújja, hogy a Föld az nagyjából gömb alakú, azaz mégis inkább geoid, mert tökéletes gömb az azért nem. És azt is megtanuljuk, hogy régen azokat az embereket, akik ezt ki merték mondani, csúnyán halálra ítélték. És hogy a sok régi ostoba, hehe, abban hitt, hogy a Föld az lapos, teknősbéka tartja a hátás, zikkurat alakú (azaz lépcsőzetes), tejtenger van alatta, a végén lefolynak a vizek, és szörnyek lakoznak, stb.

Szóval ez volt. Szép volt, elmúlt, a főd gömbölű.

Aztán egyszercsak így szembejött velem a neten egy olyan, hogy laposföld-hívők, és ezek egyre többen lesznek.

Mondom, mivan? Utánanéztem, ezek a fő alaptételek:

– A Földet korongként kell elképzelni, a közepén valójában az Északi-Sark található, amit pedig Antarktisznak hiszünk, az az egész Földet körülölelő, 150 láb magas jégfal.

– A Nap és a Hold is csak egy korong, amely a Föld felett hasonló magasságban kering, csak a Hold kisebb, viszont saját fényével világít, az évszakokat pedig a pályájuk változása okozza.

– Ezzel szemben a csillagok kicsik, fényük gyenge, csak közelről látszanak, ez magyarázza, hogy más-más hosszúsági fokokról más csillagképek láthatók.

– Ha valaki körbekerüli a Földet, valójában nem egyenesen, hanem egy kör mentén halad, és az utat egyenesnek érzékeli. Az iránytű mindig a Föld közepe felé fog mutatni, ezért ehhez igazodnak a járművek is.

(forrás: zoom.hu)

Ez egy kicsit meredeknek hangzott, de hát még igaz is lehetne, mert miért ne.

De van más bizonyíték is.

– Ausztrália csak egy hoax, hogy elhitessék velünk, a britek valóban elhelyezték valahol az elítéltjeiket.

– Valójában ezeket a rabokat a hajókról a tengerbe dobták, nem szállították őket sehová.
Ez egy fedősztori a világ egyik legnagyobb tömeggyilkosságára, a világ egyik legnagyobb birodalmától.

– Ausztrália létezésére az összes bizonyítékot a vezető kormányok hozták létre.
Ausztrál ismerőseid mind színészek, a tévében látott „ausztrálok” pedig csak számítógép generálta arcok.

– Ha azt hiszed, voltál Ausztráliában, a repülőtársaságok átverésének lettél az áldozata, valójában csak egy közeli szigeten (vagy Dél-Amerikában) tettek le, ahol színészek játsszák el, hogy ausztrálok.

(forrás: zoom.hu)

Occam bőgve dobja el a borotváját…

Jó, mindenki úgy hülye, ahogy akar, és ne feledjük el, hogy pár száz éve ennek az ellenkezőjéért küldtek embereket máglyára.

Nézzük a cáfolatot.

Szerintetek?

You May Have Missed