×

Alap viszkiológia

Alap viszkiológia

Gondolom ti is kurvára zavarba jöttök, amikor vájtfülű szararcok elkezdenek magyarázni a viszkiről, amit minden átlagos ember a piros walker, a ballantines és a többi, elképesztően nívótlan szemét szintjére pozícionál és utálja, mint a szart. Már legalábbis jó esetben. Ezek a viszkik ugyanis a rézangyal pálinkák nívóján állnak minden szempontból – gyakorlatilag koktélviszkik. Ezt például a nagy gyártók, mint a Diageo belső meetingeken hangoztatják is. A piros dzsonit, amit itthon redbullal felcuccolva isznak a balfaszok konkrétan long drinkeken kívül semmibe sem ajánlják, mert foscsi.

Maga a whisky vagy whiskey olyan égetett szesz, amely gabona erjesztésével és lepárlásával készül. A végső formáját a fahordós érlelés adja. Ez történhet különböző módokon, de a leggyakoribb a belülről felfüstölt tölgyfahordó. A felhasznált gabona általában árpa, árpamaláta, kukorica, búza, rozs vagy rozsmaláta. Ebből rohasztanak egy klassz kis cefrét, amit aztán bizonyos viszkitípusoknál utókezelnek egy kicsit, de erről majd lentebb. Többnyire vegyes cefréből készülnek a whiskyk, a gabonák mixének különböző trutymói adják a káráktert.

Ha már kárákter: a cefre összetétele, a lepárlás módja, az érleléshez használt hordók típusa és a földrajzi eredet mind olyan dolgok, amik a whiskyket megkülönböztetik. Akik értenek is hozzá, azok a skótok, az írek meg az amcsik. A kanadaiak nem tartoznak személyes kedvenceim közé, de elvitathatatlanul jó darabok is vannak és a japók is tudnak rendesen meglepetést okozni.  Japán a legújabb csatlakozó a viszkinemzetekhez, a többiek állati régóta csinálnak nagyon komoly tradíciókkal piát.

Korábban nem volt érlelés, gyakorlatilag moonshinet, azaz érlelés nélkül lefőtt szeszt ittak az emberek. A hordós érlelés újkeletű dolog, az 1800-as években jelent meg, hála a jó istennek. Az amcsik még mindig belelögybölik a hordóba és utána szerintük kb. azonnal palackozható, ami azért hát na. Az EU-ban készült whiskyk legalább három évig érnek.

 

Skót whisky vagy scotch

A skót whisky vagy szkáccsSkóciában desztillált és legalább három év és egy napig tölgyfa hordóban érlelt whisky. Magyarán bármi, ami ennél kevesebb ideig érlelt, az lófasz, nem skót viszki. Egyébként is, a három év a legfiatalabb komponensre vonatkozik, szóval a szigorú eredetvédelem rendesen munkában van. Rézüstben lepárolt malátaviszkit és lepárlóoszlopos grain viszkit csinálnak. Készül blended viszki is, ami jellemzően ezek keveréke. Gondolom kitaláljátok, hogy a single malt, azaz a házasítatlan malátaviszki miért faszább: mert nincs benne grain whisky. A tömegtermék blended whiskykre nem is írnak kort, mert mindenféle szarral vannak felöntve.

Skócián belül készítik mellesleg személyes kedvenceimet, az erősen tőzeges Islay whiskyket, amiknek az íze leginkább a kórház égési osztályán lévő zuhanyzóban kifacsart szivacséra emlékeztetnek. Kibaszott jók, na.

Ír whiskyk

A legtöbb ír whiskyt háromszor párolják le. Hagyományosan a kisüsti lepárlást alkalmazták, de mostanában a skóthoz hasonlóan a blended is rendesen jelen van. Itt is hasonlóan a skóthoz három év a minimum, de az írek imádnak 12 éveseket vagy hosszabb ideig érlelteket csinálni. Nem tőzegfüstölnek, mint a skótok Islayen, kivéve a Connemarát, ami a kedvenc ír whiskym. Van itt is single malt, single grain, blended. A blended whisky esetén a single grain összetevőhöz keverhetnek akár single malt, akár pure pot still fajtákat. Általában az ír whiskyk lágyabbak és nőiesebbek, mint a skótok.

Japán whiskyk

A japókat még a közelmúltban is rettentően kiröhögték, ha viszkikről volt szó, mert elkezdtek skót mintára viszkiket csinálni. Igen, az a nemzet, aki kidöglik a faszba egy fél pohár meleg szakétól (blöe). A japánok jellemzően single malt skót whiskyt csinálnak, de ittam már blended változatot is és az is nagyon jó volt. Az árpamalátát kemencékben szárítják és használnak tőzeget is, mint a nagyok. A cefrét kisüsti módszerrel párolják. Sorra nyerik a versenyeket, elképesztően jók. Viszont az áruk eléggé kemény, gyaníthatóan hozzájárul az, hogy a világ másik feléről hozzák őket.

 

Amerikai whiskyk – Bourbon és Tennesse

Az amcsik imádják a kukoricát és miért pont a whiskyjük lenne a kivétel. Gyakorlatilag grain whiskyt csinálnak, ami nem sok jóval kecsegtet, de tulajdonképpen az ebből készült bourbon whiskyk és a rozswhiskyjeik több, mint tűrhetőek. Konkrétan kibaszott nagy császárok ebben. Lepárláskor általában nem készítenek 80%-nál erősebb párlatot és ők is tölgyfahordóban érlelnek, de cska két évet. Tennessee whisky-t a lepárlás után általában cukorjuharból készített faszénen keresztül csepegtetik, vagy belülről kiégetett hordóban érelik. Erre egyébként nincs szabály, plusz ugye a Jack Daniels lényegében az egyedül komolyan vehető játékos ebben a buliban.

Kanadai whiskyk

A kanadai whiskyk a leglágyabbak mind közül. Rozsmalátát használnak, amitől krémes és csajos lesz az egész. Kanadában kell gyártani és itt is a három év a minimum. Erjesztett gabonaszemek felhasználásával kell csinálni, a Canadian Whisky, Canadian Rye Whisky és Rye Whisky gyakorlatilag mind azonos: nincs megszabva, hogy milyen arányban legyen benne rozs és más gabonaféle. De minél több van benne, annál kanadaibb.

A többi botrányos szemét

Nyilván mindenki rettentően erőlködik. Például indiában whiskynek neveznek nagyjából mindent, ami szesz. Csak azt a szemetet cukormelaszból készítik, ami tulképp rum. Aztán ott vannak a walesiek, akik felbuzdulva a többi rendes brit koronaékszer sikerén elkezdtek szeszt főzni, de bár ne tették volna. Van hazai whisky is, amit valami botrányos pálinkás hordós megoldással vagy mi a szarral akartak megoldani, hát szar is lett. A németek is vergődnek, a franciák is ráunnak néha a konyakra és próbálnak valami scotchként értelmezhető dolgot csinálni, de komolyan vehető próbálkozás nagyon nincs köztük.

Persze a kézműveskedés miatt akár dagesztáni, meg szovjet, meg távolkeleti viszkiket is lehet kapni, de mivel ezek nagyon kis szériában készülnek, lehetetlen lenne rámondani, hogy úristen, a 2015-ös év tajvani viszkije szuperszenzációs. Mert lehet, hogy a másik hordó egy rakás szar.

Had zárjam ezt a kedvcsinálot mindenkori kedvenc youtube videóim egyikével. Ha magányos estéken társaságra vágyom, akkor beteszem és eltöltök egy háromnegyed órát a kedvenc whiskym és Nick Offerman társaságában. Mert egy igazi férfi nem pofázik whiskyzés közben.

201 comments

comments user
Bernard Black

egész meglepő módon a kanadaiból is ittam finomat, pedig féltem tőle.

A Johnny Walkernek kóstoltam még egy talán Blender’s Batch nevű cuccát, ami amerikai stílusú scotch vagy mi akart lenni, arról még nem tudtam eldönteni, hogy micsoda.

Ja, és a 12 éves Ballantines azért nem tré

    comments user
    vau

    Dzsoniból a feketét tartja a diageo az első whiskynek, alatta nem nagyon.

comments user
taro

a lényeg kimaradt: milyen kólával kell keverni? coca vagy pepsi?!

    comments user
    vau

    Az tökmindegy, az átlag érleletlen blendednek az se sokat árt, ha belehugyozol.

comments user
Max

A jamsonra nagyon rákattant az asszony a legutóbbi szent patrik nap óta, úgyhogy azt kell inni. Megamartinit. Adjatok egy sört!

    comments user
    vau

    jameson egyébként fasza. A kedvenc kommersz viszkim a famous grouse mellett.

      comments user
      Max

      Nem rossz, mondjuk nekem kicsit édes. Vagy mitttomén hogy mondják a szakértök.

        comments user
        vau

        faszom se tudja, én csak inni szoktam, nem polemizálni felette.

      comments user
      ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

      Ki nem találod, mibe töltöttem épp Coke Zero-t?
      Igen, Famous Grouse.

    comments user
    taro

    vegyél magadnak ☺

comments user
Ziles Gizi

Nekem ez túl sok volt egyszerre. Növendék apácaként volt egy kalandom akkor ezek szerint valamilyen szemét, de megfizethető viszkivel. Nagyon rossz vége lett. Gyakorlatilag nem emlékszem ki fogta a hajam a wc felett. Én azóta rá nem bírok nézni. Nem mondom, hogy nem csinál kedvet egy ilyen írás, de én maradok a pálinkánál.

    comments user
    vau

    Ha ez alapján válogatnék, akkor absztinens lennék.

comments user
Pszeudopiréz

tőzeg=big peat
életemleve=aberlour

mondom ezt félénken kipislogva egy literes Bells mögül, ahi. Amikor a zöld Grants a házban a legjobb viszki, egészen nem találom a helyem, de idéznák egy klasszikust:

Nalam most 96 doboz sör van itthon, mert arra mentem ra, ha 50 ala csokkent, panikba esek es szerzek, amennyit birok, telleg nehez idoket elunk :>

    comments user
    vau

    Big peatről dumáltunk, megkóstoltam, nagyon fasza. Fiatalos meg kurva jó. Kaptam születésnapomra most egy smokeheadet (amikor kaptam beszólást arra, hogy be mertem írni, hogy remek a hangulatom :), az is rettentően geci kurva finom.

    Glenmorangie van itthon még, ami meg ilyen nagyon lágy, fincsi. Szoktam házi blendeket csinálni, belebluggyantok egy kis smokeheadet ha olyanom van és megbolondítja picit.

      comments user
      Pszeudopiréz

      Karácsonyra megcéloztam egy Laphroiag-t. Az Islay vagy a Big peat füstösebb?
      A Highland Park doboza még megvan, de nem tudom minek. Csak kitakarja a prájdos csomagolású Absolutot, amit a különböző viszkik közt szoktam inni, ha nagyon be akarok rúgni.

        comments user
        vau

        A big peat füstösebb, a laphroaig kicsit kifinomultabb.

        comments user
        vau

        Asszem amúgy épp az aranyáron mért octamore most a tőzegbajnok.

          comments user
          Pszeudopiréz

          úbazz.. hát ilyet tényleg csak a temetésemre.

          comments user
          vau

          Én nagyon innék, de nem tudom a céges napi keretből kicigánykodni a reptéren, amúgy meg nyilván nem költ épeszű ember ennyit whiskyre.

          comments user
          Pszeudopiréz

          jaja ennyit azért nem. nagyjából a fele, na jó aranylakodalomra vagy ilyesmire egy kicsit több is.

comments user
dzsungelmacs

ok, hiszek neked. bár most gyakorlatilag bármit meginnék.

comments user
Magister Ludi

azoknak a fogyókúrázóknak, akik 1000 kcalos étrenden vannak és még alkoholisták is, reggeli és vacsora helyett 1-1 deci javasolt, és akkor belefér még egy visszafogottabb ebéd.

    comments user
    Pszeudopiréz

    na megint te! kéBzeld beszéltem egy pszihológussal, aki dohányzásleszoktatóként dolgozik és most vette fel a dagadt gecik eliminálása szakot vagy mi a faszt. rajtam gyakorol, és már tudom, hogy 2800 kalóriát ehetek ha így akarok maradni.
    azóta éhezem. kösz rák.

      comments user
      ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

      Gyakorló kokainista pszichológus volt mondjuk Sigmund Freud, aki úgy döntött, hogy próbaképp leszoktat egy függőt, mégpedig kokain használatával. Az meg erre ráfüggött a kokainra.
      Freud mondjuk elég érdekes volt, mert kijelentette, hogy a szivarozás voltaképp az önkielégítés metaforája.
      És elszívott napi 20 szivart.

        comments user
        Ziles Gizi

        Bill Clintonnak erről homlokegyenest más véleménye lehet.

        comments user
        Pszeudopiréz

        Freudot már oviban sem szerettem.

          comments user
          vau

          Olyan mint a spenót meg az anál. Ha oviban ráderőltetik, megutálod.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Elég fura alak volt. Fennmaradt egy levelezése, amit a nőjével folytatott, kábé olyan, mint egy itteni kommentfolyam. 1600 levél.
          Írtak egymásnak akár napi 2-3 levelet is, a kézbesítési idő pedig 1-3 hét volt. És így is össze tudtak veszni.

          comments user
          Pszeudopiréz

          Végképp elvetted a kedvem hogy Freud legyek.

        comments user
        taro

        akkoriban az nem volt kokainfüggő, aki nem akart az lenni

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Meglepő fordulat: ez ma is így van.

          comments user
          taro

          ja, csak akkor jóval egyszerűbb volt beszerezni

      comments user
      Magister Ludi

      2800??? te ilyen amatőr birkózó vagy? az kibaszott soknak tűnik.

        comments user
        vau

        Nagyjából annyi pedig. Az a “nem hízás” határa.

          comments user
          Magister Ludi

          van egy ilyen kalóriaszükséglet kalkulátor
          nem, kor, fizikai aktivitás stb. alapján kalkulál (szinten tartást, hízást, fogyást).
          Az én kicsit duci anyámnak, akinek a fizikai aktivitása kb. ülőfoglalkozás, kihozott 1200 kcal-t/nap heti fél kilós fogyásra.

          comments user
          vau

          Fogyásra, de a szintentartásról beszélünk.

          comments user
          Magister Ludi

          okés, most megnéztem neked kb. a tesóm:
          185 cm, 100 kg, férfi, 35 éves, ülőfoglalkozás
          szinten tartás: 2500
          fogyás (0,5kg/hét): 2000

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Napi 10-25 perc séta. Nem az energiabevitel számít, hanem az egyenleg.
          Vegyen egy kutyát.

          comments user
          vau

          ismert, hogy speciel én 1.90 vagyok ugye.

          comments user
          taro

          törpe :p

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Tiszta Középfölde, én kábé egy collal alacsonyabb vagyok.

          comments user
          taro

          törpök, törpök mindenütt

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Elfoglaljuk Mória bányáit is, nem csak a Holdat.

          comments user
          taro

          de azt már elfoglaltátok, nem?!

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Ez egy nehéz ügy, hogy Túrin, Glóin vagy Gimli akivel egyezkednünk kellett volna, de az biztos, hogy Itt Nem Jössz Át!

          comments user
          taro

          a szakállassal kellett volna egyezkedni

          comments user
          Magister Ludi

          okés, de eddig nem rólad volt szó, te.
          Pirézt meg nemtom, milyen magas.

          comments user
          vau

          Csak azt mondom h azért nem lehetetlen egy mázsa feletti embernek 2800zal stagnálni.

          comments user
          Magister Ludi

          oxyka!

          comments user
          Pszeudopiréz

          Kedves mama is mázsán felüli férfi olyan háttal mint egy Ifaplató?

          comments user
          Magister Ludi

          🙂 majdnem
          de 2800-zal én a helyedben nem szomorkodnék, abból igen változatosan lehet kajálni.
          Én 1000-1200-akat eszem, úgyhogy tudom, miről beszélek.

          comments user
          taro

          az kurva kevés, ennyi az alapanyagcserémhez kell csak…

          comments user
          Magister Ludi

          nézd, kinek mennyi. A családom hízékony, ha többet eszem, én is felszedek.
          Ez dietetikussal még annakidején át lett beszélve, régóta ezzel tartom, mikor sportolok mellé, többet eszem, de most a nyári szabadság alatt ez volt.

          comments user
          taro

          ha ez neked jó, akkor jó ☺
          az biztos, hogy valszeg jobban hasznosítod a kaját, mint én ☺

          comments user
          Magister Ludi

          Hát ja. De pl. mellettem a kollégám megeszik egy fél csülköt ebédre és egy kisebb szélben kapaszkodnia kell, mert olyan cingár, hogy elfújja. Ő meg hízni szeretne.

          comments user
          taro

          hízni se könnyű, az igaz

        comments user
        Pszeudopiréz

        nem, simán dagadt vagyok. fiatalabb koromban a mezőgazdaságban dolgoztam, zsákokat meg bálákat pakoltam.

      comments user
      dzsungelmacs

      egyél káposztalevest. teljes rossz, de egyszer az életben ki kell próbálni. a harmadik napon már sírva nyomsz le a torkodon két kanállal, tehát napról napra kevesebbet eszel. ha vége a kúrának már egy falás finomabb penészes kenyérnek szottyadt virslivel is tudsz örülni.

        comments user
        Pszeudopiréz

        hát nagyon motiváló 😀

        de neked is van egy sztorim ez tegnapelőtt volt: mondom a macskának, mész előre és ott van az asszony jobbra. megy előre és befordul balra. innen megtudtam, hogy teljesen jól érti amit mondok, csak nőstény, úgyhogy azért is balra fordult.

        comments user
        taro

        a káposztaleves igenis finom!

          comments user
          dzsungelmacs

          egyszer. ha egy egész héten csak azt ehetsz már annyira nem.:)

          comments user
          taro

          az ilyen diéták egyszerűen az emberkínzás kategóriájába tartoznak

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          A levessé főzés eleve elrontja. Blansírozni kell és utána rengeteg mindent lehet belőle csinálni. A belső leveleibe göngyölni rizzsel kevert olajos magvas dolgokat, ilyen hüvelykujjnyi méretű kis izékre tekergetve, mint ahogy a görögök csinálják a szőlőlevelet. A külső nagy leveleit blansírozás után szeletelve valami fűszeres-répás-fehérrépás-rakottasba.
          Az egyoldalú táplálkozás egyértelműen nem jó.

comments user
fatherstack

Kentucky a Bourbon hazája tesó. Baszki, de nyomnek egy ilyen jovialis deliallamturat Kentuckystul, tennesseestul meg nyuorlinszi mocsári bluesröfögéssel. https://youtu.be/u1ahtnSn6v4

    comments user
    vau

    Egy üveg blantonsszal a nyeregtáskában valami röfögő indiannal vagy harleyval 🙂

comments user
vau

Lefogadom nem indítottátok el a Yule logot, pedig én mondtam.

    comments user
    ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

    Mer’ türelmetlen vagy.
    Lemegy a hallgatott album, átrakom a copy linket Chrome alól Safariba, hogy szinkronban legyen az Airplay.

    comments user
    :/

    De igen és teccik 😊

comments user
★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

Átküldtem ennek a kettőnek egyébként a teljesen tudományos viszkiológiát is, na majd ezt is megint nekem kell intézni. Ízelítőnek EtOH diagram.
https://uploads.disquscdn.com/images/cdf45a54598bb10734db6bf45a868e06baaed35ccafec5346232767eb48482c6.png

    comments user
    vau

    Aha.

      comments user
      ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

      Fogadjunk, nem olvastad.

        comments user
        vau

        Nyilván nem.

        comments user
        vau

        Csinálhatnánk MOONSHINET.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          A chicha sör hamarabb volt. Először azt, utána lepárolhatjuk.
          Csak egymás szájába kell köpködni a rágott kukoricát (no dara), elég menő.

          comments user
          taro

          kockásinges redneckké akarsz változni?!

          comments user
          Bernard Black

          én igen. kockás ingem már van, kurvára le is sültem már nyár elején, szóval minden adott. még egy shotgun kéne meg egy kisteherautó. meg egy bendzsó

          comments user
          :/

          Meg fogjátok mérgezni magatokat 😕

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Á-á. Előbb robbanunk fel. Ha azt túléljük, akkor elvisz a texas rangers. Ha azt is túléljük, akkor megtaláltok a kráterünk szélén.

          comments user
          Bernard Black

          vagy egymást

          comments user
          :/

          Befőttesüveget tudok max adni, látom az elszántság már megvan 😊

comments user
:/

A whisky nem jó.
A videó viszont zseniális 😊

    comments user
    vau

    Most akkor menj szépen a sarokba és gondolkozz el ezen.

    Mellesleg jellemzően akik ilyeneket mondanak, azok nem ittak még jó viszkit.

      comments user
      :/

      Dehogy fogok. Az összes hasonló erősségű töménytől kivagyok, alkoholízük van amit utálok.

      *Update
      Kivéve a caipirinha, csak ne lenne másnap.

        comments user
        ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

        Ez volt a jelem az oviban. Másnak bezzeg ágy, asztal, tévé. Esetleg sika, kasza, léc.
        https://uploads.disquscdn.com/images/615fb7740bd471582f98961b315d0404e01cc24ff37832c38bc1d00b3934d5bc.png

          comments user
          :/

          Napersze 😁

        comments user
        vau

        Az egy koktél. Kicsit se erős, kb. mint egy fröccs.

          comments user
          :/

          Attól függ hogyan iszod 😉
          Kettőt kell kérni, az első shot a másodikkal lehet nézelődni.

          comments user
          vau

          De ez nem shot, hanem egy long drink. És nyilván be tudsz rúgni sportfröccsből is, ha megiszol egy hordóval.

          comments user
          Bernard Black

          nekem viceházmestertől simán sikerült, amikor a kocsmáros nem volt hajlandó elhinni, hogy nem spórolásból kérem úgy, és feszt házmestert adott azonos áron. Pedig a viceházmester csak egy lépésre van a sporttól

          azért bírtam azt a kocsmát, frittmannból volt a fröccs általában, és lehetett csoportosan honfoglalózni a pultnál

          comments user
          :/

          Én nem annyira longnak ismerem 😕
          Whiskyspohár, barnacukor, lime, kisdarabos jég.

          comments user
          vau

          Neked van igazad, valamiért azt hittem hogy ez is ilyen hosszú highball.

          comments user
          :/

          Elveszős nyárestékhez ideális, de pokoli a másnap tőle.

    comments user
    taro

    upc téli hangulat csatornája volt ilyen, csak whisky nélkül

      comments user
      :/

      Mondjuk én bírtam a régi tv2 éjszakai agyzsibbasztóit is 😊
      Ilyen homokrajzolás meg hasonlók mentek.

comments user
★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

Szeretnétek jóéjtposztot vagy maradjunk itt ez alatt?

    comments user
    vau

    Szerintem tartsd meg a kakaót holnapra, ahogy nézem még mindig mindenki a trónok harcán kattog 😀

      comments user
      Bernard Black

      már én se érzem annyira az erőt magamban.

      bár most láttam egy hírt, hogy kiszivárgott a komplett nyolcadik évad forgatókönyve, az azért szopás lenne

        comments user
        ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

        Volt ennél izgibb hír is: a WikiLeaks fel lett törve. Ami azért vicc, mert vicc.

      comments user
      ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

      Csak az itteni kis társaságnak gondoltam, hogy keresek valami elalvósat így éjfélig.
      Nem mindenki viszkis, beszéletnénk a körömgombakrémlevesről is, minden második reklám a körömgombáról szól, közértben kerestem, de nincs.

        comments user
        :/

        A maggi rókagombás krémpora egész jó mártásnak.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Bernarddal szerintem most összefonódtak a kvantumállapotaink és egyszerre húztuk fel a szemöldökünket.
          https://uploads.disquscdn.com/images/2c4aa0588c12623c5596ed78e295373df63d09fbbb3b1a1a8c6b86e2f76d1f4b.gif

          comments user
          Bernard Black

          tavaly nettó két és fél kiló rokagombát szedtünk

          az a nem mindegy. idén meg még nem jött ki lószar se, meg sánta is vagyok

          comments user
          vau

          Elmehetnénk gombászni moonshine főzés előtt, hogy halmazati kockázatként valamibe csak megdögöljünk.

          comments user
          :/

          Főzzétek gombából 😂

          comments user
          Bernard Black

          sajnos valamennyire értek hozzá. de ha akarod, keresek külön olyat, amitől meghalunk

          comments user
          Magister Ludi

          talán kezdetnek az is elég, ha betéptek

          comments user
          dzsungelmacs

          ha véletlenül találsz pöffeteget, akkor tudd, hogy nagyon utállak és csak egy kis időre, de akadjon meg a falat a torkodon.

          comments user
          Bernard Black

          nem volt ahhoz elég víz sajnos. legalábbis felénk nem, az őzlábban és a rókában bízom, esetleg lehet még sötét trombita.

          De a rántott óriáspöfeteg tényleg világbajnok, az egyik kedvencem. Sokkal jobb, mint a vargánya (az mondjuk rántva nem is az igazi).

          comments user
          vau

          Menjünk houstonba moonshinet főzni és pöfeteget szedni.

          comments user
          dzsungelmacs

          őzláb, jaj! a vargányát tölteléknek szoktam használni. ha egyszer hazajutok elmegyek gombászni, utána a gombavizsgálóba és sóhajtozva nézem majd, ahogy kivágja az egész kosaramat a bácsi.

          comments user
          vau

          Őzláb rántva megural. Rágondoltam és benedvesedtem. Berci, nem akarsz gombákról írni?

          Én a szegfűt ismerem meg az őzlábat azt szevasz

          comments user
          Bernard Black

          írnék róla, de egész eddig reménykedtem, hogy tudok fotókat készíteni hozzá, meg személyesen élményt gyűjteni. legrosszabb esetben megkeresem a tavalyi képeket, de azért na, legyünk már naprakészek.

          comments user
          :/

          Tessék, témaindítónak. Na nyomás dolgozni 😊 https://uploads.disquscdn.com/images/f7f1949567f5e67f3cbe4ec821b6c643b2db2ba2acc6641e1f51ced617fc00b4.jpg

          comments user
          Bernard Black

          állítólag a tintagombától nem is leszel rosszul, ha iszol utána, de sose mertem kipróbálni. ez asszem harkálytintagomba, de azt jobban ismerem hálistennek, amit szedni is szoktam (most jöhet még májgomba, az baromi jól néz ki)

          comments user
          :/

          Banyek, rákerestem 😊 Beffsteak Fungus… az nem egy szereplő a Rick and Mortyból?

          comments user
          Bernard Black

          szegfű meg nincs már ezer éve, állítólag azért, mert már nem szarják össze a tehenek a mezőt. ez nekem csak azért fura, mert tizenpár éve a kertben is simán kijött, pedig tudtommal nem volt tehenünk

          comments user
          vau

          Nagyanyám is ezt mondta. Ahol most az audi terpeszkedik, ott mindig volt a réten szegfűgomba. Elképesztően sok gombás rántottát ettem szegfűből.

          Úristen nagyon elöntött a nosztalgia.

          comments user
          :/

          Vagy csak nem vetted észre

          comments user
          taro

          tavasszal egy egész táskányi szegfűgombát szedtünk a strandon
          borsólevesbe az igazi

          comments user
          dzsungelmacs

          őzláb nekem pörköltnek jön be a legjobban nokedlivel és medvehagymával. nincsenek rá szavak, mennyire szeretnék már ilyet enni.

          comments user
          :/

          Jó, de ők a gombáról beszélnek 😁

          comments user
          vau

          A gomba az nem növény, ugye tudod?

          comments user
          dzsungelmacs

          😛 de nem is hús és finom.

          comments user
          Bernard Black

          pörköltnek jó a vargánya meg egy csomó minden más is, az őzláb rántva az igazán kurvajó. meg olvastam ilyet, hogy a gyűrűjét bor mellé elcsemegézheti az ember nyersen, de én nem éreztem semmiféle katarzist

          comments user
          dzsungelmacs

          a rántott dolgok mostanában valahogy nem csúsznak annyira. bár lehet hozzá némi köze, hogy normálisabb olajat itt nem kapok, csak azonnal kihabzó dolgokat, a légsütővel meg egy élet mire elkészül, olyan pici.

          comments user
          Bernard Black

          eleve utálok bármit kirántani. de ezt ki kell. mondjuk nem is én szoktam csinálni, de ez részletkérdés

          comments user
          dzsungelmacs

          korábban én is utáltam, de mióta megtudtam, hogy a lisztet nyugodtan kihagyhatom a dologból és bőven elég hozzá egy tál is, már annyira nem.

          comments user
          taro

          kint a hegyen akkora őzlábakat szoktunk szedni, hogy nagyobbak voltak, mint a tányér..
          csak negyedelve lehetett kirántani őket

          comments user
          Magister Ludi

          de a gombák nem szaladnak el, bicebócáskodhatsz közöttük

          comments user
          Bernard Black

          háde fáj

          comments user
          Magister Ludi

          ha elég sokat iszol előtte, nem érzed

          comments user
          vau

          Ne törődj vele, szerinte nem jó dolog a whisky.

          comments user
          :/

          Te meg jáccál a poharaiddal 😁🔝

          comments user
          :/

          Meglephetsz esetleg néhány deka frissel 😉

          comments user
          dzsungelmacs

          tényleg? figyel egy a kamrában, nem tudom, hogy került oda és egyre hátrébb rakosgatom egy ideje, mert nem tudom mit csináljak vele.

          comments user
          :/

          Borítsd rá hagymás kínaigombás sülésben lévő karajra, lehet kicsit menzás de nekem bejött.

        comments user
        Bernard Black

        tolj valami jó kis zenét. holnap reggel ki fog kukorékolni? (én, mert héttől melózom… 🙁

comments user
ApuElcseszettÉleteVagyok

úgy látom ma nem lesz hüppögés, hogy nem is érti hogy lehetnek ilyenek a magyar szurkolók…

    comments user
    ApuElcseszettÉleteVagyok

    nekem innen egy hodor kellene leginkább.

      comments user
      vau

      Tőlgyfahodorban érlelt.

        comments user
        ApuElcseszettÉleteVagyok

        hodor.

          comments user
          :/

          😁😂😂 ááááááááááááááááá
          Ki kéne emelni 😁

    comments user
    Bernard Black

    Egy ilyet azé elfogadnék. De annyi hülyeséget felhalmoznék szívem szerint… túlfejlett a tárgykultúrám, vagy mi. De a könyvespolcon trónoló plüssdisznó miatt remélem, hogy nem tűnök pszichopatának.

    https://www.meska.hu/img/product/large/r/e/revans_product_210796_170329181542_239993.jpeg

      comments user
      vau

      Egy szekrénnyi késed van, de nyilván a plüssmalacod miatt tűnsz pszichopatának.

        comments user
        Bernard Black

        a disznó tompítja a dolog élét

          comments user
          vau

          Akkor tedd messzebb tőlük, vagy nemtom.

          comments user
          Bernard Black

          egy piramisban kéne tartani őket, hogy örökké élesek maradjanak. tutira működik

      comments user
      :/

      Ez tényleg jó 😊
      De ne ess bluestraggler hibájába, akinek Leicája van a háztartásában, de nem tud gusztusosra fotózni egy sztéket 😂

        comments user
        Bernard Black

        de azért ez a kajafotózás kemény egy műfaj, múlt hétvégén dokumentáltam egy grillezést, hogy na, majd lesz poszt, aztán nézem, hát ez pont olyan, mint egy másik grillezés volt nemrég, füst, hús, kutya

          comments user
          :/

          Türelem és elszántság kérdése csak.

        comments user
        ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

        Egyáltalán nem tudok fotózni ha ez vigasztal.

          comments user
          Bernard Black

          ez ilyen őszinte este?
          mert akkor bevallom, hogy van kék nadrágom, nem is egy.

          igaz, sosem elég

          comments user
          :/

          Van egy csomó cuccom ami csak a próbfülkében volt rajtam 😢

          comments user
          dzsungelmacs

          ma vettem egy cipőt, ami egyáltalán nem praktikus, tudom, hogy gyakorlatilag sehova sem tudom felvenni, de már két hónapja szemeztem vele és olyan égbekiáltóan olcsó volt már kiárusítás miatt, hogy muszáj volt hazahoznom.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Öööööö…
          https://uploads.disquscdn.com/images/fd21f9a090063e2981079e0ee2daee38e24c18a3164bd92b68c651f489500a61.png
          Soha, ismétlem soha ne legyen cipőfétisetek. Sőt inkább semmilyen ne legyen.
          (Lánygyereknek meghozta a posta az elképesztően jó teknőcmintás, enyhén kék beütéses szemüvegkeretét, itt örömködött, mert nagyon stílusus. Megy holnap csináltatni bele dioptriás lencsét és a legmenőbb bölcsészlány lesz. Még egy valami sarut és tarisznyát keresek neki.)

          comments user
          dzsungelmacs

          visszafogom magam. 🙂 bőven elég nekem a táskafétis. meg a dobozok. és papírok. és hát övek.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Egyébként valószínűleg senki nem találná ki, de kézműves olasz Persol szemüvegkeretet kapott. 🙂

          comments user
          dzsungelmacs

          nahát. micsoda meglepetés! 😀

          comments user
          vau

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Jóvanna, írtam, hogy nem tudok fotózni.

          comments user
          Bernard Black

          na de hány lábad van neked, baszki?!

          comments user
          dzsungelmacs

          ionágyús, a százlábú. lehetne ez az indián neve.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Anyukám azt mondta, hogy tiszta cipőben menjek ki az utcára.
          Ezek meg koszolódnak.
          Most tényleg, mit csinálnál?

          comments user
          Bernard Black

          mosnák lábat!

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Minek? Cipő van rajta.

          comments user
          dzsungelmacs

          nincs mit tenni, lebegned kell. vagy cipőkészítőket rejtegetned a pincében.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          A jobbos Solar Red Nike Air Max tisztítása tudod hogy néz ki? Nem tudod.
          Szóval kell venni egy fogkefét, de legjobb ha kettőt. Szépen körkörös óvatos mozdulatotokkal kisikálni belőle a retket, és ezt addig ismételni, amíg a hálón nem marad ott egyetlen rohadás fél mm koszcsík sem.
          Nem túl hálás.

          comments user
          dzsungelmacs

          szegény ionágyús hamupipők. 🙁

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Poor me 🙁

          comments user
          :/

          Ugyemmegmondtam.
          Az a jó az ilyen cuccokban hogy nem kopnak el soha. Csak ránézek és annyira tökéletes 😊

          comments user
          dzsungelmacs

          igen, csak egy-egy ilyen vásárlásnál azért eszembe jut, hogy úgyis a kedvenc félretaposott cipőmet fogom felvenni, mert állati kényelmes. 🙂 ruhák dettó. nagyon jó nézni, de nem veszem fel, mert nincs hova, illetve, ami a boltban tetszett, azt már otthon túl feltűnőnek találom.

          comments user
          vau

          Hat fényképezőgépem és kb. húsz objektívem van, de igazából szeretnék egy újat, mert egyik sem tetszik maradéktalanul.

          comments user
          Bernard Black

          30-40 késem van szerény becslésem szerint (mindig azt nem találom, mert valami nadrágzsebben van, ami épp kéne), de simán elfogadnék még egy Mikov predatort. Csak az a kérdés, hogy fekete legyen-e bőrtokkal, vagy sima klipsszel. Azért a fekete kurva jól néz ki:
          http://www.mikovknives.com/Images/700/241nh1t700.jpg

          comments user
          Binky_Rabinowitz

          Nem tudom mennyi késem van, de most váltok melót és a szekrényemben egy dossziéban lévő dokumentációban találtam egy karambitot. 4 éve lehetett ott kb…

          comments user
          :/

          Sose legyen nagyobb problémád 😂

          comments user
          vau

          Én egy kicsit szeretem a trónok harcát.

          comments user
          dzsungelmacs

          jé!

          comments user
          :/

          Dehogy vigasztal 😕

      comments user
      dzsungelmacs

      sajtkínáló tálat szeretnék. csak azért, hogy legyen, pedig így is van elég vágódeszkám, a bambuszokat szeretem a legjobban.

        comments user
        Bernard Black

        van egy sajtvágó deszkám, amiben egy csomó különböző sajtkés lapul, ha kinyitod. Elég menő, tök fölösleges, de sajt- olajbogyó és ruszlizabáláshoz borozás közben valahogy mégis működik

          comments user
          dzsungelmacs

          igen, valami ilyesmi kéne, szerintem meglepem magam vele. van tipped, hogy hol érdemes szétnézni?

          comments user
          Bernard Black

          megkérdem anyámat, ő találta valahol a neten. valami ilyen deal volt, hogy nem volt elég szép a doboza, ezért aztán baromi olcsó volt ahhoz képest, amennyibe valószínűleg soha nem került

          comments user
          dzsungelmacs

          köszi!

comments user
orizatriznyák

Amikor vájtfülű szararcok elkezdenek magyarázni a viszkiről, akkor általában bedobok két-három fél barackot és hozzáértően bólogatok.

    comments user
    Bernard Black

    tölgyfahordóban érlelt törköly? színben is majdnem whisky

      comments user
      orizatriznyák

      Csak addig látom amíg kitöltik.

      comments user
      ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

      Grappának hívják, de semmike. Igazán nincs mit.

        comments user
        Bernard Black

        le is törné a derekadat ezért, aki készítette 😀

comments user
★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

Na raktam ki zenés, csajos jóét.

comments user
Dr. Emil Schüffhausen

Ezt nézni élvezetesebb mint így elolvasni. (Több rész is van)
https://www.youtube.com/watch?v=M-rjtG_CHzU

You May Have Missed