×

Legyen a baba neve… X Æ A-12

Legyen a baba neve… X Æ A-12

Elon Musk, a sokunk által kedvelt multimilliárdos amellett, hogy a Space X és a Tesla vállalatok főnöke, időnként az emberi arcát is megmutatja.

Nem feltétlenül arra kell gondolni, amikor hullafáradtan, befüvezve beszél furcsaságokat vagy éppen összeomlasztja a Tesla árfolyamát, ugyanis mindezek mellett gyakorló családapa.

A korábbi házasságaiból öt fiúgyermeket nevelt és bár az első felesége utóbb arról számolt be, hogy a munka mellett semmi ideje nem volt se a családra, se pedig az otthoni dolgokra, az asszonyka egy idő után feladta, hogy csak dísznek tartják, a ház gondnokaként a feladata kimerült a mindennagyonszép látszatvilág fenntartásában, de már az is unalommal töltötte el, amikor a formális eseményeken szóba kellett állnia ismeretlenekkel, mert nem volt miről beszélni a kiüresedett kapcsolatban. Válás lett a vége.

A második lánykérés nem sokat váratott magára, mindössze hat héttel a válási papírok átadása után Elon már el is jegyezte a következő szíve választottját, hogy boldogan éljenek örökkön örökké, amíg a bíróság el nem választ. Elválasztotta.

Így alakult, hogy az extrovertált Twitter megnyilvánulásaival a befektetői körökben hírhedtté vált Musk ráakadt jelenlegi élete párjára, Claire “Grimes” Boucher-re, aki főállásban különc előadóművész, telve mindenféle ezoterikával és elf bűbájjal.

Amikor megörvendeztették a nagyvilágot és a széles rajongótáborukat azzal a hírrel, hogy közös gyermeküket várják, azonnal kérdések kérdések hátára halmozódtak, hogy mégis hogyan hívhatják majd a csöppséget? Az elektronikus zenei alapok eléggé adták volna a Blipp-Blipp-Tucc-Tucc keresztnevet, de végül nem ezt választották, hanem a boldog apuka Twitter csatornáján tette közzé, amire aztán végképp senki nem gondolt volna:

X Æ A-12 MUSK

Elon és Grimes mindketten hatalmas trollok, ezért – hasonlóan a múlt pénteki tweet ámokfutáshoz – többen azt gondolták, hogy megint csak viccel, de aztán a pénteki hírekről is kiderült, hogy amikor azt írta, hogy eladja szinte az összes ingatlanát, komolyan gondolta, mert a Gene Wilder házon kívül valóban mindent meghirdetett.

Az interhálók népe  persze azonnal megpróbálta megfejteni a rejtvényt, sokan egészen közel jártak az igazsághoz, amikor az A-12 desifrírozódott, ez a híres SR-71 elődjének számító Archangel fedőnevű szuperszonikus felderítőgép prototípusa volt.

Grimes saját csatornáján ma részletesebb magyarázattal is szolgált, már ha ez annak tekinthető:

X az ismeretlen változó, Æ azaz mesterséges intelligencia tündéül ejtve a második karakter, A-12 Archangel az egyik keresztnév és X változó titkos megfejtése a metálpatkány.

Hátttööö, mit is mondhatnánk, miután a boldog kispapa Occupy Mars pólóban mutatkozott elsőként a kisdeddel, kitűzve a következő célt?

Üdv, a Föld nevű bolygón, kedves kis Metálpatkány Mesterséges Intelligencia Arkangyal Musk, szép név lesz ez majd mondjuk egy önkormányzati lakásügyi előadónak.

You May Have Missed