×

Egy hétfői történet

Egy hétfői történet

Béláim az Úrban, elbasztuk! Nem is kicsit, nagyon.

Kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba. Kétszer nem követheted el ugyanazt a hibát. Ilyen és hasonló bölcsességek juthatnak egyből az ember eszébe, amikor reggel megnyitja a dédelgetett online magazinját és az oldal hipp-hopp eltűnt. Sőt, sokadik frissítésre sem jelenik meg.

– Mi a picsa? – jutott eszembe rögtön, amikor rutinosan ránéztem a komp főoldalára, majd a megszokott sokszínű és közismerten alacsony színvonalú tartalom helyett a böngésző közölte, hogy lófaszt, a szerver nem található az adott címen.
Ilyenkor az első gondolat, hogy biztos más a hibás. Tárhely oldalon előfordulnak pár perces kimaradások szinte minden évben, ezekről azonnal érkezik az e-mail, ahogy arról is, amikor megszűnik a hiba.

Egy fia e-mail sincs az admin fiókban, máshol lesz a gubanc. És valóban, a vészhelyzeti holdkomp.com alternatív címen a képek kivételével minden betölt. Persze, hiszen a képek a holdkomp.hu domainben vannak.

– Már megint a domain? – tolul fel a következő kérdés, ami hétfőn reggel fél hétkor egy egész napos fejfájást vetít előre, és mivel legalább ketten kellünk a hiba elhárításához, nem is csak egyvalakinek. Úgyhogy gyors üzenetváltás után kiderül a rögvalóság: Elbasztuk. Nem kicsit, nagyon. A holdkomp.hu szolgáltatójának levele menetrend szerint egy spam mappában landolt a domain hosszabbításról, a határidő letelt és a domain menetrend szerint le lett lőve.

Pont ahogy két éve, egy hasonlóan csodás januári hétfői napon.

Csapataink harcban álltak, 08:17 mindenki kisikálta a csipát a szeméből, rá pár percre a hiba feltárva, probléma megoldva, a szolgáltatónál pattog a labda.

És láss csodát, a komp a name szerverek és a DNS frissülésével szépen visszatért, újabb egy évig hasonló anomália várhatóan nem lesz.

– De miért nem volt ilyen tavaly? – Merülhet fel a holdkomp menetrendszerű bénázásaiban avatatlan olvasóban a kérdés.

Nyilván azért, mert az első eset után bekerült a naptárba, hogy hosszabbítani kell és mivel ketten vagyunk a feladatra, valakinek talán csak eszébe juthat.
Hát, végül nem jutott, mert előző este még épp a világuralom átvételéről szóló mesterterven dolgoztunk és a levélváltásokból ez az egyetlen aprócska momentum kimaradt.

– De miért nem volt mégis a naptárban, ha az előző évben igen? – Érkezhet a következő oktondi kérdés.

Nyilván azért, mert ha a naptárba az is bekerült volna, hogy évente ismétlődő eseményről van szó és jövőre sem leszünk sokkal okosabbak mint tavaly, talán lehetett volna esély a probléma gyökerének kigyomlálására.

Így azonban szokás szerint  jót kuncogtunk a saját bénaságunkon, és az sem mentség, hogy a legnagyobbakkal is előfordul, lásd a Microsoftnak 1999-ben lejárt egy halom domain-je, maga Steve Ballmer vezérigazgató volt kénytelen rendezni villámgyorsan, amikor a világcsúfjára megállt az élet és a komplett levelezőrendszer a világ tehetősebb féltekéjén. Majd 2003-ban megismételték ugyanazt a bakit a brit hotmail userek legnagyobb bánatára.

Harmadszor viszont már ők sem követték el ugyanazt a hibát.

Fingers crossed.

You May Have Missed

HOLDKOMP