×

Fun fact: álmodban nem tudsz tüsszenteni

Fun fact: álmodban nem tudsz tüsszenteni

Legalábbis ezt állítják azok az alvás- és idegkutatók, akik ezzel a kérdéssel foglalkoztak – igaz, komoly irodalma nincs még az alvás közbeni tüsszentésnek, de többen is állítják, hogy lehetetlen. Ha mégis tüsszentesz álmodban, akkor technikailag nem is álmodban tüsszentettél, hanem felébredsz előtte, és közvetlen utána tüsszentesz – általában azért, mert valami csiklandozza az orrodat, mondjuk egy pók. A helyes eljárás ilyenkor felébredni, tüsszenteni, visszaaludni, álmodban a pókot elfogyasztani, kész.

Steven Shea, az Oregoni Egyetem alváskutatója több száz embert figyelt már meg álmában (mármint az emberek aludtak, nem ő), és azt mondta, hogy soha senkit nem látott még tüsszenteni alvás közben. Felidézett egy olyan esetet is, amikor egy gyereket krónikus köhögési inger gyötört – ez is megszűnt, amikor az illető álomba merült.

Alvás közben ráadásul az izmaink is ellazulnak, a tüsszentés pedig egy nagy, félig-meddig tudatos izommozgás, amelyet nem tudunk véghez vinni „bénult” állapotunkban. Ezt nem én mondom, hanem még mindig Steven Shea.

Sosem gondoltam még a tüsszentésre így.

(innen)

130 comments

comments user
BitFigyelo a sültkrumpliárus

Jo a kep 🙂

    comments user
    Ziles Gizi

    Azért engem egy picit megrettent, mert nem igazán tudom eldönteni, hogy a zsiráf, most madárevő vagy csak úgy arrébb köpi az egészet.

      comments user
      vau

      Gecinagyot tüsszent, Gizi. Bazki te tényleg nem olvasod a cikkeket 🙂

        comments user
        Ziles Gizi

        Ne basszál már föl. Épp a körmöm lakkozom és a hajam szárítom. Alapból kommentelnem kell, hogy teljen az idő. Egészségére akkor. 🙂

          comments user
          orizatriznyák

          Ha nem kommentelsz nem telik az idő? 🙂

          comments user
          Ziles Gizi

          Jézusom, baszod, A gél laknál a monitor hőjével szárítom a körmöm. Kibaszott férfiak vagytok!

          comments user
          SpaceWolf

          Ki meri ide kommentelni, hogy a lakk az két k? Én biztos nem.

          comments user
          Ziles Gizi

          Nem az én hibám, nem tolta a hejesírás. Bazmeg próbáltál már frissen laKKozott körömmel helyesen írni? Naugye.

          comments user
          SpaceWolf

          Amikor nekem frissen van lakkozva a körmöm akkor már beszélni sem tudok, nemhogy írni…

          comments user
          Ziles Gizi

          Bátorfiú!

          comments user
          orizatriznyák

          Bár nem vágom az összefüggést, de, jó, rendben.

          comments user
          Ziles Gizi

          Na figy, ez valami olyasmi, hogy nekem sem sikerült még akkorát finganom, hogy a szomszédban felébredjen egy gyerek. Ezt valahogy így kell elképzelni. A fiúk és zsiráfok, finganak és tüsszögnek, a lányok körmöt lakkoznak. Így kerek a világ.

          comments user
          orizatriznyák

          Oké, én akkor ezt most így elengedtem. 🙂

        comments user
        SpaceWolf

        Kösz, 444. Elérted, hogy már senki nem olvas cikket, csak jön trollkodni ezerrel. 🙁

          comments user
          BitFigyelo a sültkrumpliárus

          Op is fagit!

          comments user
          SpaceWolf

          Marci, te vagy az?!

        comments user
        Ziles Gizi

        Most mondom annak aki rád ír, nem olvastam el, de karácsonyig mellőzni fogom őt!

comments user
orizatriznyák

Visszatartani nem érdemes az biztos a dobhártya is bánhatja…

    comments user
    SpaceWolf

    Nana. Múltkor sikerült álmomban akkorát fingani, hogy a szomszédban üvöltve ébredt a gyerek. Gondolom beszakadt a dobhártyája. 🙁

      comments user
      orizatriznyák

      Addig jó míg nem a tied.

comments user
★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

Nekem kell egy ilyen betűtípus, biztos drága volt.

    comments user
    SpaceWolf

    Lesz olyan cikksorozat, hogy hogyan vegyél fontkészletet?

      comments user
      ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

      Gondolom, megfontoltan.

    comments user
    vau

    Képteen formázás nélkül bekopizni…

      comments user
      ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

      A Comic Sans lesz a védjegyem.
      Egyszerre csinos és öltöztet.

      comments user
      Ziles Gizi

      Mondjuk egy ilyen betűtípus után azért eleve abszurd, hogy elvárod, hogy én meg észrevegyem, hogy geci nagyot tüsszentett a zsiráf.

comments user
★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

Ez de rég volt. 😀

Álmomban két tüsszentés voltam és egymásra hapciztam.

    comments user
    SpaceWolf

    Ó, régi szép idők, amikor még legális volt az LSD… Mmmm

      comments user
      ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

      Mán aztat hogy érted, hogy Karinthy?

    comments user
    Ziles Gizi

    De miért?

comments user
Ziles Gizi

Na fogtam a frissen lakkozott körmömmel egy macskát. Utálom a macskákat. A tesóm felém állt és mondta, hogy vettem egy mosógépet. Ugyanabban a pillanatban meghallottam a macskát. Tudtam, hogy ő lesz a mosógép helyett az én társam. A patkányfogó, bokáigérő kis dög behelyezkedett az égig érő ezüstfenyő alá, annak a tetején meg sírt a macska.Felmásztam a létrára, behoztam a macskát, rögtön a nappali közepébe hugyozott, tesóm megfogta, ennek mennie kell. Az öt házzal feljebb lakó szomszédé volt. De olyan szép volt. Hófehér, gyönyörű, folt nélküli, bájos, pisis kis macsek volt. 5 percig volt egy macskám.

    comments user
    Magister Ludi

    elsőre az pont elég egy macsekból

    comments user
    SpaceWolf

    Itt van egy macsek ami kutyák közt nőtt fel, gondolom ezért nem olyan önelégült önző kis geci mint a fajtársai. Olyan intelligens, hogy beszarok neki. Konkrétan mutogat, hogy mit akar. Sosem hittem volna el senkinek, ha nem látom a saját szememmel.

      comments user
      Ziles Gizi

      Hallod, egy perc alatt megszerettem. Úgy dobogott a kis szíve, ahogy lehoztam a fenyőfáról. Józan, paraszti ésszel, tudom, hogy nem a kutyák közt nevelkedett és pláne a kis patkányfogó, megölte volna, de annyira szerettem volna. Majdnem sírtam, hogy soha nem engedem ki, majd mindig csak a házba lesz és annyira kiábrándító volt, amikor felfogtam, hogy nem.

        comments user
        SpaceWolf

        Nemrég jött a házhoz egy kismacs. Ki volt rakva az utcára, meg lett szánva, hazajött. Itthon az öreg kutya elfogadta, tisztogatta, a fiatal pedig eltörte a gerincét amikor nem volt odafigyelve rá. 🙁

          comments user
          Ziles Gizi

          A 90-es években dobermanunk volt. Na ez volt az, hogy kutyát tartottunk, nem vele éltünk. Volt cicánk is. Az anyával együtt nevelkedtek, elviselték egymást. Lefialt a cica, zárt teraszon tartottuk, egy pillanatig nem figyeltünk. A dobi belógott a teraszra, az összes kiscicát megölte. Felsorakoztatta őket a lábtörlőre.

          comments user
          SpaceWolf

          De ez két német juhász, full normálisak, és értelmesek. Nem értettem. A dobermanban, a rotiban, és a kuvaszban nem tudok megbízni, ha kutyáról van szó.

          comments user
          Ziles Gizi

          Nekünk a németjuhász, kivéve a dörgést, full normális. A kicsivel vannak furcsa dolgok, ahogy megöli a patkányt a madarakat, nem barátkozós, olyan furcsa. Bokáig ér, de maga a gonosz. De valahogy hozzánk nőtt, nem tudnám már menhelyre adni vagy valami. Hülyére veszi a bivaly németjuhászt is. 3 éve karácsonykor költözött be. A semmiből jött. A tesóm nem egy csillámporos szívű, háromszor baszta ki, mindig visszajött. Kerestük sokáig a gazdáját, mert külalakra, szép meg olyan helyeske, de maga a megtestesült sátán. 3 év alatt most tartunk ott, hogy amikor gyalog jövök haza, nyúlok a kertkapuhoz, felágaskodik és megnyalja a kezem, így köszön.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Magyarországon a német juhász is és a dobi is beltenyésztett. Nem kicsit, nagyon.
          A német juhász csípőproblémás, a dobi meg agyban lett áldozata a 80-as, 90-es évek sajátos tenyésztési szubkultúrájának.
          Mondjuk a dobi eleve labilisra lett kitalálva, nem egy észlény.

          comments user
          SpaceWolf

          Nálunk pont ezért keverékek vannak. Ónémet, és hagyományos keresztezés. Szerintem ideális amúgy. A kuvaszt venném még ide. Nem tudom, hogy honnan jött, de ilyen kibaszott hatékony dögöt még nem láttam. Már ha porta őrzésről van szó, ugye. Ha lenne nyaralóm a Holdon kidobnék 3 kuvaszt, és az a betörő aki bemegy, és két lábon kijön, az megérdemli a szajrét…

          comments user
          Ziles Gizi

          Azért is nem tartottuk tovább, 8 éves korában elpusztult és ami szaporulat volt, pároztattuk, fajtájával azt is mind eladtuk, nem kellett nekünk, Pont ezek miatt.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Gondolom valamelyest meglepő fordulat, hogy az ebtartást sem vesszük komolyan? 🙂
          https://uploads.disquscdn.com/images/596ff0a1db5b561aea536a399ce9406735945b4e46ce6f7202fc49eb64792a45.png

          comments user
          Ziles Gizi

          Na, jó! De te különleges vagy 🙂 Gratulálok!

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Nem sok közöm van hozzá, ez a lányok ügye, nekem csak marad a büszkeség. 🙂

comments user
Ziles Gizi

Jól elkutyáztunk, na. Pedig végre péntek, örömünnep nekünk a szingliknek. Szeretnék egy macskát, no. Nem megy ki a fejemből ez fehér macsek, ahogy ez hozzám bújt! De hát másé. Csak ilyen házi hófehér macsekot. Ne legyen abesszin, Maine Coon, sziámi, perzsa, semmi szar, csak ilyen kis gyáva szerethető kis pisis.

comments user
SpaceWolf

Mikor lesz jóéjt poszt? Itt megy loopban egy szám amivel sokkolni szeretnék…

    comments user
    Ziles Gizi

    Despocito?

      comments user
      SpaceWolf

      Nebuzizz

        comments user
        Ziles Gizi

        Tudok cigányul is, toljad, more! 😛

          comments user
          SpaceWolf

          Mi nem leszünk jóban.

          comments user
          Ziles Gizi

          Lófaszt! 🙂

    comments user
    vau

    Uh basszus, elfelejtettem h megvontuk az adminod. 🙁

      comments user
      SpaceWolf

      He? Milyen admin?

        comments user
        vau

        Ennek az oldalnak az úgynevezett adminisztrátora vagy. 🙂

          comments user
          SpaceWolf

          Mióta?! És miért? Én csak pötyögök ide, nem kő’ a felelősség.

          comments user
          vau

          Ezeréve. Amióta az első nem ment ki rendesen azóta ideiglenesen tudsz te mindent ugyanúgy mint mindenki.

          comments user
          SpaceWolf

          Fasza. Akkor lesz egy Mod címke a kommenteim mellett?

          comments user
          vau

          Ja, az külön van. Az alapból népszerűtlenséggel jár.

          comments user
          Ziles Gizi

          Meg neki kell mostantól nekem elmagyarázni sok mindent 🙁

          comments user
          SpaceWolf

          Hát akkor tétyleg nemtom mi van.

          comments user
          Ziles Gizi

          Sok estén előkerülsz majd a Lopón, drága. Grat amúgy, szeretem a cikkeidet, bár fogalmam nincs miről szólnak! 🙂

          comments user
          vau

          Hogyhogynem, Koala, Fatherstack, Dafti és Wolf is adminok.

          comments user
          Ziles Gizi

          Most azt keresem megszáradt vajon a körömlakkom, van-e már macskám, elmentem-e péntek este csapatni vagy csak simán write-only módba kapcsoltam?

          comments user
          SpaceWolf

          Mi a faszomba keveredtem???

          comments user
          vau

          Gizi kicsit többet foglalkozik a pletykákkal, mint kéne. ne törődj semmivel.

          comments user
          SpaceWolf

          Súlyos feszültséget érzek.

          comments user
          Ziles Gizi

          Ugyanmár.

          comments user
          vau

          Csak van egy közös örökség, amivel aránytalanul sok időt basztunk el mindketten.

          comments user
          SpaceWolf

          Viggoba kellett volna fektetni az energiát. 🙁

          comments user
          Ziles Gizi

          Utállak, mondtam már a héten? 🙂

          comments user
          SpaceWolf

          Köszi. 🙂

          comments user
          vau

          Átnézem a jogosultságaid, ha géphez kerülök, de szerintem pont ugyanúgy tudsz mindent, mint mi. Mínusz a háttérrendszer adminja mert azt csak én meg blue tudjuk, meg a disqust, amiben hárman vagyunk modik, meg az Uj Péter.

          comments user
          SpaceWolf

          Uj Péter? Mikaurva?! Én nem erre szerződtem!!!!
          https://uploads.disquscdn.com/images/5e104c66d27cd396cbc178146ce2cf65fac2c5264e7006b565f9a0c3549e4939.gif

    comments user
    ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

    Egy rendes esti poszt nélkül?
    Jóéjt leghamarabb fél 11.
    Hát járnak ide olvasók is, nem csak kommentelők.
    Ma még kéne egy poszt.
    Szét kéne rúgni pár segget, intézkedek, legyen rendes péntek este.

      comments user
      vau

      Engem elszólítanak a mindenféle dolgok, Bernard meg gondolom be van már baszva.

        comments user
        ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

        Akkor bebaszok és 10 percen belül kirakok valamit.

          comments user
          SpaceWolf

          Javaslat mehet?

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Mondd. Sivalkodó armadillo-kra gondoltam, de bármi jöhet.

          comments user
          vau

          Egyet szavazok erre.

          comments user
          SpaceWolf

          Soundgarden, Black Hole Sun. Elemezzük ki együtt.

          comments user
          taro

          ez az állandó csillagászat…

          comments user
          SpaceWolf

          Csitt, épp fogyasztok…

          comments user
          taro

          naphoz holdat?

          comments user
          vau

          A délután posztolt rövidfilmben a csiga a srác ccsengöhangja.

          comments user
          SpaceWolf

          Kikérem magamnak.A csengőhangom a South Parkból Mackey monológja a hegyekből. “Nem vagyok buziiii, nem vagyok buzíííí…”

          comments user
          taro

          én meg beérem a gyáriakkal 😧

          comments user
          SpaceWolf

          Bármit, ami folyékony, és több mint 10%

          comments user
          taro

          itthon most csak pálinka van 😐

          comments user
          orizatriznyák

          Elég. Ha pálinka van, minden van.

          comments user
          taro

          ez annyira nem jó pálinka

          comments user
          orizatriznyák

          De pálinka. 🙂

          comments user
          taro

          de még nem vagyok annyira részeg☺(teljesen józan vagyok)

          comments user
          SpaceWolf

          Hiba.

          comments user
          taro

          nekem mondod 😟

          comments user
          SpaceWolf

          Vagy nem vagy elég önellátó, vagy nincs a közeledben valaki aki piát vinne neked…

          comments user
          orizatriznyák

          Így már érthető. Nekem van egy kurva büdös oldspice arcszeszem, de soha nem leszek annyira részeg.

          comments user
          vau

          De másnak is hagysz ám.

          Mert nem vagy egy írígy geci.

          comments user
          SpaceWolf

          Nos. Találtam jófajta sört. Abból nyilván nem kapsz. Meg találtam még Jégert. Ha kurva gyors vagy, abból még kaphatsz.

          comments user
          vau

          Chris Cornell az isten.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Az jóét és Berci szereti.

          comments user
          vau

          Ez a hozzáállás!

comments user
α Centauri

It mi a here?

comments user
α Centauri

Test 7.

comments user
α Centauri

It miért nem lehet posztot írni?

    comments user
    vau

    Mert határeset értelmi fogyatékosok közül eddig csak Bluenak engedtünk teret és azt is megbántuk.

      comments user
      α Centauri

      Facca a logika. 444 zaha lotyó komp.

        comments user
        vau

        Amúgy nem zárkózunk el attól, hogy írj, ha van valami jó témád, ami saját. vau@ blue@ bernard@holdkomp.rocks

        Írj és ha jó, kitesszük vendégposztnak.

        De ez nem egy csetszobának készült, nyilván nagyon örülünk nektek, de nem az a cél, hogy a semmin polemizálva basszuk az időt.

        Itt a kacsák faszán polemizálva basszuk el az időt.

          comments user
          α Centauri

          Mankó?

          comments user
          Bernard Black

          nincs mankó. mélyvíz van. de azért megnézem

    comments user
    Ziles Gizi

    Ápvótolom és gyönyörködöm benne, semmi nincs felénk….4 hajnalban voltam kint, nulla gomba 🙁

      comments user
      taro

      sétáltam haza a buszmegállóból és a panelek tövében ezt találtam

        comments user
        Ziles Gizi

        Hát remélem mind leszedted! 🙂

          comments user
          taro

          ezek még méreten aluliak voltak

You May Have Missed