A japán kísértetektől beszarsz
Mindig is tudtam, hogy a japánokkal nincs rendben valami, de azt még én se feltételeztem róluk, hogy van a folklórjukban több olyan kísértet is, amely speciálisan a vécében szeret kísérteni. Michael Dylan Foster egy egész könyvet szentelt a szigetország különösen elbaszott paranormális jelenségeinek, és azt írja, hogy a fürdőszoba, mosdó vagy vécé már magában is egyfajta homályzóna, amely összeköti a hétköznapi világot és a csatornát, és hogy egyáltalán nem tartjuk kizártnak – emiatt is félünk tőle –, hogy a vécéből, amely normális esetben arra szolgál, hogy távozzon rajta keresztül valami, valami más érkezne vissza.
Egyszer nálam is majdnem kiöntött a szar, de arról legalább tudtam, hogy került oda. Ha egy kislány kerülne elő a vécéből, akkor azért egy kicsit bajban lennék. Oké, tagadnék mindent, de akkor is.
Vécéskislányok
Toire no Hanako-san pedig pontosan az, amit az előbb vázoltam: egy ijesztő japán szellemkislány a budiban. Hanako a történet szerint az iskolai vécéket szereti kísérteni. Némileg megnyugtató, hogy a megidézéséhez fel kell keresni egy harmadik emeleti lányvécét, és háromszor kopogtatni a harmadik ajtón, majd udvariasan megérdeklődni, hogy ott van-e Hanako. A történet itt több fordulatot vehet: ha Hanako udvarias, közli, hogy ott van, ha vicces kedvében van, egy kéz tűnik elő a vécécsészéből (na jó, ennek jobban utánaolvastam: nem a vécéből nyúl ki, hanem az ajtón jelenik meg, és néha véres), ha pedig vagy akkora paraszt, hogy csak úgy rárontasz, megesz egy háromfejű gyík. Hanako ezt a második világháború óta csinálja, több filmben is szerepelt már a sztori, állítólag Japánban afféle bátorságtesztként vagy beavatási szertartásként adják elő az iskolákban. Oké.
De egy halott szellemkislány a vécén még semmi, nyilván ebből is van még egy. Kashima Reikónak lecsapta a lábát a vonat, és ha vagy elég szerencsétlen, pont rányitsz, amint a vécén kísért. Ha megkérdezi tőled, hogy hol vannak a lábai, akkor
1, vagy elmeséled neki azt a viccet, amikor a részeg gyalogol a sínek mellett, megcsúszik, jön a vonat, és levágja a lábát. A szerencsétlen fetreng, fogja a csonkjait, spriccel a vére és ordít, hogy „jaj, a lában, jaj, a lábam!”, mire kiszól neki az ablakon egy utas: „mit ordítasz, nincs is lábad!”
2, udvariasan megmondod neki, hogy a Meishin vonalán valahol.
Namost ha én lennék láb nélküli japán kislányszellem, a második válaszra is simán letépném a jókedvű élők lábát, de állítólag pont ezt kell neki mondanunk ahhoz, hogy ezt elkerüljük.
Aka Manto
Egy elbaszott kísértet a Mátrix vécéjéből, viszont állítólag nagyon csinos – bár otthonra nem kéne. Ez a jószág arról híres, hogy tiszta vörösben – avagy kékben – jelenik meg, és ha találkozol vele, nagyon rá fogsz baszni, mert egy igazi görény. A seggtörlés meghitt, intim és nagy koncentrációt igénylő pillanatában jelenik meg, és megkérdezi, hogy piros vagy kék papírt adhat-e, amire jobb, ha nem is válaszolsz, mert az egyik esetben megnyúz, a másik esetben megfojt. Szakértők szerint jobb leszarni, akkor békén hagy.
Kappa
Ez valami elbaszott vízimanó, de így Foster szerint kötődhet a vécéhez is. A kedvenc étele az uborka, amibe ebben a kontextusban nem gondolnék bele inkább, az egyik kedvenc szórakozása pedig az, hogy a nők kimonója alá kukucskáljon, illetve a vízbe rángassa és megerőszakolja őket. Az sem áll távolt tőlük, hogy áldozataikból kiszívják a sirikodamát, ami valami, ami az ember segglyukánál található, de lehet, hogy erről nem akarok többet tudni. Néha embert is ölnek, és megeszik a májukat, szóval a kappa az az X-Akták rész, ami miatt egy generáció emlékszik erre a sorozatra. Egyébként a kappák nem feltétlenül rossz arcok, ha épp nem a segglukadat szívják vagy a májadat eszik, udvarias figurák, ezért például ha meghajolsz előttük, ők is meghajolnak, így kiömlik a fejükben lévő víz, és lenullázódnak. Ha újra megtöltöd őket, hálából a szolgáid lesznek. Az mondjuk tiszta haszon, hogy állítólag eltakarodnak, ha lefingod őket. Jó reggelt, jó kávézást!
(Atlas Obscura)



30 comments