A csécsi
A legtöbben csak vásároljuk a szalonnát a vakvilágba, és nem tudjuk, hogy történelemmel átitatott zsírt fogyasztunk.
A csécsi szalonna valami olyasmi, amit kiszúrunk a csemegepultban, és azért vesszük meg, mert szép piros rajta a paprika, közben pedig nem gondoljuk át, hogy mennyivel jobban járnánk adott esetben egy erdélyi, vagy akár egy abált változattal – nem is beszélve a kolozsváriról. Ez nem jelenti azt, hogy a csécsi rossz lenne, egész egyszerűen csak főtt, ami nem baj, de ez egyrészt befolyásolja az eltarthatóságát is, másrészt meg nem sokban különbözik az abálttól – esetleg több benne a hús, ami nem nagy mutatvány, mert életem legjobb abált szalonnája körülbelül úgy nézett ki, mint egy bödön zsír, viszont volt rajta úgy fél kiló fokhagyma.
A csécsi szalonna a legtöbb húsipari termékhez hasonlóan elég undorítóan készül, ráadásul nem is mondhatjuk rá, hogy ősapáink a nyereg alatt puhították, mert a nyereg alatt nagyon hamar szétment volna, plusz akkor még fűszerpaprika sem volt, ami – bárki bármit mond – a csécsi elengedhetetlen tartozéka. Nem vagyok disznóexpert, sose készítettem szalonnát, de lelkesen fogyasztom.
Szóval a csécsi egy ilyen csemegetermék, könnyen romlik, nem az a tipikus aranyásókaja, amiből felcsapsz egy táblát a hátizsákra, és hersegősre fagyottan zabálod a medvék között. Elsősorban az alföldön terjedt el a huszadik század elején, tokaszalonnából készül, a szalonnát megfőzik, megfokhagymázzák, pirospaprikába hengergetik. A nyirokmirigyeket eltávolítják, ez fontos lépésnek tűnik, mert elég undorító lehet egy csécsi mirigyet elropogtatni. A nevét egyébként nem egy Csécs nevű helyről kapta, ha van egyáltalán ilyen, hanem egy böllér tette magát halhatatlanná ebben a hústermékben: először Csécsi Dénes hortobágyi mesterember készítette, ezzel pedig bevonult a magyar gasztronómia panteonjába, közvetlenül Jókai, Eszterházy és Dobos mellé, csak némileg fokhagymaszagúan.
Jó tudni, hogy a fogyasztását elsősorban reggelire ajánlják fehér kenyérrel – ezzel lehet magyarázkodni a hetes buszon, hogy miért ilyen kurva büdös az ember.
Mert gasztronómiai hagyományt ápol, azért.


