A fiatalok belseje teli van feszültséggel

Az ember életútjának felén nem érdemes olyan társasággal mulatni, akik szerint az ízesített vodka és a VBK még mindig ragyogó ötlet.

Két fronton is kínos, ha az ember ilyen társaságba keveredik: egyrészt rádöbben, hogy bizony, már rég nem tizennyolc, másfelől arra is rájön, hogy ez mennyire jó is így. Egy bizonyos életkor után már többet érnek a nyugodt örömök, egy Dosztojevszkij-kötet a kedvenc kanapédban egy pohár vörösborral, vagy egy fél tálca kőbányai, miközben félig öntudatlanul curlinget nézel, és csípősmarhás Smack levest lapátolsz a pofádba (haladók hozzádobhatnak még egy szárított cseresznyepaprikát és két gerezd zúzott fokhagymát, csak hogy érezzük, hogy nem hiába tudunk főzni). A fiatalok ezzel szemben a szórakozást úgy értelmezik, hogy ordítanak. A lányok visítanak. Nekiállnak énekelni, pedig nem tudnak, aki pedig tud, az pont nem énekel, mert a többiek helyett is szégyelli magát. Ízesített italokat isznak, sőt, még bizonygatják is, hogy ez jó, és csak azért nem rendelnek koktélt, mert az anyagi helyzetük nem teszi lehetővé, de egész biztos vagyok benne, hogy ha egyszer majd módjukban áll, látni se lehet majd az asztalt a sok kurva mojitóspohártól (az én időmben még arany ászokos palackokat használtunk ugyanerre a célra, mert mi már akkor is gourmandok voltunk). Az “ismerek egy jó helyet” egy úgynevezett fiatal szájából azt jelenti, hogy biztosan rettenetesen fogod érezni magad attól kezdve, hogy drága és szar a sör, egészen addig, hogy valami minősíthetetlenül szar zene megy, tömeg van, parasztok a kidobók, és mindenki ordít, mint a fába szorult féreg. A fiatalok ráadásul azt hiszik, hogy igazuk is van, bármiről is legyen szó, ami persze kizárt, mert nekem már tizennyolc évesen is igazam volt, és ha módunkban állt volna találkozni akkoriban, akkor elmondhattam volna nekik, hogy miért tévednek. Olyan zenéket ismernek, amiket te már legfeljebb csak szent borzadállyal veszel tudomásul, azt is csak azért, mert sajnos a béke szigetén, a lepukkant panelalji kocsmában is szól az a kurva rádió, máshogy káromkodnak, mint te, hiányzik belőlük az a kifinomultság, amivel egyetlen mondatban több szentet, testnyílást, kisebb ünnepet és meglepő állatokat is felvonultatsz, marad a geci. A fiatalok furcsa cipőket is hordanak: sosem szabad megbízni valakiben, akin tiszta edzőcipő van, az egyetlen mentség talán az lehet, ha épp nemrégiben vette. A csirkeláb-nadrágokról és az ecsetfejekről már ne is beszéljünk, bízom benne, hogy ez ugyanarra a sorsra jut, mint a holdjáró cipő, egyébként is tudjuk, hogy a Martens a klasszikus, csak kár, hogy az utóbbi időben – mióta már nem vagyok annyira fiatal – feltűnt, hogy már nem olyan kényelmes, mint tizenöt évvel ezelőtt. Egyébként is, mi soha nem néztünk ki olyan hülyén, mint ezek a mai fiatalok. Biztos a sorkatonaság miatt, igaz, én pont nem voltam katona.

A fiatalokban van még egy csomó minden, amit utálok, de igazából én azt irigylem tőlük a legjobban, hogy fiatalok. Hát elmehet az ilyen a picsába.

Nem baj, majd elmúlik.