A Foo Fighters

A Foo Fighters sokkal sikeresebb lehetett volna, ha az énekes csávó nem hasonlít annyira a Nirvana dobosára.

A rossz nyelvek szerint azért nem Dave Grohl csinálta a vokált a Nirvanaban, mert valakinek dobolnia is kellett. Dave négy évig dobolt a Nirvanaban és egy halom saját szerzeményt írt, amiket Late! álnéven adott ki. Gyakorlatilag ezóta (haha) a Foo Fighters. Mivel baromi sok hangszeren játszott és énekelni is nagyon jól tudott, ezért nem volt kimondottan nehéz neki összehozni Kurt Kobain halála után fél évvel elvonult egy stúdióba és összejátszotta az első albumát.

Ekkor keletkezett a Foo Fighters, ami igazából akkor még csak Foo Fighter volt. A Nirvana holdudvarából Krist Novoselic jelezte, hogy nem akar új Nirvanat alapítani, ezért nem venne részt a projektben, Pat Smear ritmusgitáros, aki az In Utero albumon közreműködött viszont vállalta a feladatot. Csatlakozott még az akkori formációhoz Nate Mendel és William Goldsmith, akivel már az első koncerteket követően sikerült összebalhézni, ezért viharosan távozott a dobok mögül, ahova Grohl ült be.

Később a turnékhoz muszáj volt egy dobos, ezt a szerepet Taylor Hawkins kapta, aki Alanis Morisette mögül jelentkezett önként a csapatba. Pat Smear ezzel gyorsan ki is csekkolt és ezzel az együttes hivatalosan is Nirvanamentes lett. Helyét Franz Stahl vette át, hogy aztán a There is Nothing Left to Lose felvétele előtt ki is lépjen.

A zenekar ontotta magából az erősebbnél erősebb anyagokat. Grohl, Mendel és Hawkins maradt a csapatban, Stahl helyébe meg felvették Chris Shiflettet, aki így a negyedik album felvétele előtt avanzsált Foo Fighterré. Dave Grohl mindeközben az állandó szereplő, utolsó grunge dinoszauruszként mindenhova beette magát. A Jack Black féle Pick Of Destinyben Sátánként szerepelt, nem egyszer dobolt mindenféle zenekarokban, például a Queens Of The Stone Age-ben és elkezdett komolyabb kapcsolatot kialakítani a Queennel és ezen belül a zseniális Brian May-jel.

Pár albummal később, az Echoes, Patience & Grace környékén robbant megint a Foo-bomba. A Pretender olyan erős nóta lett, amit nagyon nehéz volt figyelmen kívül hagyni a mainstreamnek is. Persze emiatt könnyű “popzeneiséggel” vádolni Grohlékat (mert ugye ez az igazi rajongók szemében szidalmazásnak számít), de tény, hogy sikerült nekik egy olyan kunszt, ami nagyon sok “visszatérő” nagy öregnek nem sikerült a kilencvenes évek óta: az altert kivinni a rádiókba és a tévébe, hogy aztán bezsebeljenek érte két Grammyt.

A Foo Fighters továbbra is ugyanolyan leplezetlen őszinteséggel tolja pontosan ugyanazt a stílus a Late! óta. Hasonló népszerűséget csak gusztustalan nickelbackezéssel, a zeneiség gátlástalan felvizezésével lehet megugrani: mindenki más igyekszik a liftzenei rághatóságot szem előtt tartani, amíg Grohlék a mai napig meg tudják ugrani, hogy úgy csináljanak fülbemászó dallamokat, hogy az minimálisan hasson csak kurválkodásnak a figyelemért.

A zenekarba visszaállt Pat Smear és a 2010-es új albumukon Krist Novoselic és Bob Mould is játszott. Pár kisebb sikertől eltekintve a zenekar viszonylag csendes maradt. Grohl épp ötven éves lett Január 14-én. Állítólag a mai napig nem tud Nirvanát hallgatni, mert végtelenül elszomorodik tőle.

Azonnal feljön, hogy milyen volt a nap, amikor felvettük – a kaja, vagy akár a kibaszott hóvihar. Olyan érzés, mint kinyitni egy régi fényképesdobozt és azt nem annyira szeretem túl gyakran csinálni.

Daveben benne van a rockandroll. 2008-ban azt nyilatkozta a WFNX Rádiónak, hogy a Grammy díját ajtóütközőnek használta. Persze azóta feltette őket a polcra, de egy picit tiszteletreméltóan faszkalap. Az mindenki számára nyilvánvaló, hogy egy felnőttkori ADHD-s, mert máshogy nem lehetne ennyi energiája. Két nagylánya dacára a mai napig olyan, mint egy nagy gyerek.

Olyan vagyok, mint egy hiperaktív kölök. Egy kibaszott nagy kontrollálatlan ideggóc vagyok. Nehezen alszom el este és öt óra után felébredek, mert úgy érzem, hogy elbaszom az időmet. Felülök éjszakánként és azon gondolkozom, hogy mi az, amit következőnek tudnék csinálni. Következőőőt! (SPIN, 2005 júniusa)

A Foo Fighters a mai napig aktív és talán az egyik utolsó élő zenei szigete a kilencvenes éveknek. Dave azt nyilatkozta, hogy büszébb a Foo-ra, mint a Nirvanára, mert az előbbi sokkal személyesebb neki. Ha szerencsénk van, akkor még sokáig hallgathatjuk a bevérzett torokig éneklő bolond gyereket a Nirvanából, ahogy megéli az álmait. Ahogy Joey is, akit felengedett a színpadra, hogy eljátssza a Monkey Wrencht többtízezer ember előtt.

https://youtu.be/ga029r3C2bU

Respect.