A gyíkhús

Nem voltam katona, épp kiestem a sorozásból, meg amúgy is megúsztam volna, de a beszámolók alapján véget nem érő baszogatásokra, hülye emberekre, és ami a legrosszabb, gyíkhúsra számíthattam volna. (mindemellett mások életre szóló barátságokat kötöttek a nagyon hülye rendszer kijátszására szolgáló törekvéseiknek köszönhetően, úgy tűnik, egymás kummantásait fedezni azért egy komoly kapocs. Egyébként néhány éven keresztül kapcsolatban álltam a katonai adminisztrációval, és pont ugyanolyan rettenetes, mint ahogy hírlik).

Viszont ismerem a löncshúst, azt az ételt, amit napközisként még boldogan faltam, vittem kirándulni is, és valójában mindig is utáltam, mert szar, de becsületből csak megettem, mert hát ki van bontva, meg csak ez van.

Kezdetnek ott van ez a kocsonyás, fülzsír-állagó pirosas pép, ami rögtön agresszív szaggal támad, bizonyatva, hogy nem véletlenül nevezik különleges vagdalthúsnak a terméket: semmi máshoz nem hasonlít, ahogy szaglik. Próbálod megfejteni a fűszereket, némi vegetás-zelleres vonal felcsendül, de aztán ezt hamar maga alá temeti a döghús és az égett gumi aromája, azzal a halvány gyanúval, hogy valaki kézműves módon bele is fingott a konzervdobozba.

A vagdalt egyetlen társadalmilag elfogadható fogyasztási módja, ha kivágod a konzerv másik felét is, és ezen a pirosas gépzsír-rétegen kitolod egy hurkaként az egészet. Így már megcsodálhatod az élelmiszer-mérnökök nagy teljesítményét teljes valójában, plusz a szag is orron vág. Lassan megközelítheted a gyíkhúst, óvatosan, mint egy oroszlán a szavannán.

A szag lassan betölti a konyhát, jó hír, hogy nem súlyosbodik, miután belevágsz ebbe a sátánkolbászba. Stabilan, egyenletesen büdös, körülbelül olyan, mint ha felgyújtottál volna néhány traktorgumit egy dögkútban. Bízol benne, hogy a napközis évek nem múltak el nyomtalanul, belegondolsz, hogy lehettél volna katona is, ez a konzerv meg épp csak fél éve járt le, és egy vastag szelet fehér kenyérre helyezed ezt a borzalmat. Nem, valami nem jó, igazi gourmet-ként először vastagon meg kell kenni margarinnal, úgy már biztos finom lesz, meg kell hozzá vágni pár szelet kovászos uborkát, hegyen lehetőleg egy paprikával kell kísérni, aminek bevágtad a végét és sót ráztál bele.

Na, most már jó lesz, jön a nagy pillanat, az élelmiszeripar csodája, a KÜLÖNLEGES vagdalthús… Aminek olyan az íze, mint a kondenzált hányásnak, de akit a szag nem riaszt vissza, már bármit kibír. Egy konzervet simán meg lehet enni egy szelet kenyéren, buzgón fohászkodva, hogy maradjon lenn, aztán ki kell pihenni a sokkot – lehetőleg egy pálinkával.

És még csodálkoznak, hogy isznak a magyarok – Globus, te tehetsz róla.

Ilyet szarhat az ördög. És röhög hozzá.

41 thoughts on “A gyíkhús

  • July 30, 2017 at 22:32
    Permalink

    egyszer próbáltam a két végét kibontani és kitolni a cuccot, egy várpalotai lövészetre tartó buszon, de az eredmény az lett, hogy majdnem levágtam a nagyujjamat

    • July 30, 2017 at 22:33
      Permalink

      nem kézzel kell. de leginkább sehogy nem lenne szabad

      • July 30, 2017 at 22:40
        Permalink

        ott megtudtam
        viszont 2 hónap múlva leszereltem és azóta sem volt dolgom gyíkhússal
        bár néha látok az auchanban prémium árazású külföldi darabokat, de még nem volt elég nagy a kísértés, hogy vegyek is

        • July 30, 2017 at 22:42
          Permalink

          az aldis nem is rossz egyébként, meg a külföldiek általában nem iszonyúak. Itthon büntet csak a globus, de itt kegyetlenül, a kis konzerv májkrémmel is vallatni lehetne

          • July 30, 2017 at 23:52
            Permalink

            tavaly konzerv jagdwurston éltem és meglepő volt, hogy ehető

  • July 30, 2017 at 22:42
    Permalink

    a koleszban, ahová szakközépiskolában deportáltak, voltak olyan reggelik és vacsorák, amihez képest ez királyi lakomának számított. még akkor is, ha fekete szőrtüszőket találtunk benne.
    mondjuk a koleszos ragacsos gázolajteát citrompótlóval azóta is visszasírom.
    mondjuk szerintem a bolti disznósajtnál nincs lejjebb…

    • July 31, 2017 at 04:00
      Permalink

      Volt szerencsém kollégiumban élni négy szerencsés évig. A rizseshús rögzült belém kitörölhetetlen emlékként. Szerintem azt tanítják a konyhás néniknek, hogyan kell ehetetlenre készíteni.

    • July 31, 2017 at 04:19
      Permalink

      L.E.C.S.Ó.K.O.L.B.Á.S.Z.

      • July 31, 2017 at 07:07
        Permalink

        fuj.
        az is egy evolúciós vakvágány.

    • July 30, 2017 at 23:36
      Permalink

      Vagdalthús, az. Szecskázott dögkútmaradék.

      • July 30, 2017 at 23:52
        Permalink

        Azt nem tudom, mitől dől jobbra öt-hat fokot pár fotóm?
        Ennek még utána kell járnom. Alzheimer?
        Az elég menő volna, mert neve is van.

        • July 31, 2017 at 00:23
          Permalink

          Mert amikor lenyomod a gombot, akkor megnyomod picit. Így símogatni kell a gombot és akkor nem lesz oan.

          • July 31, 2017 at 00:28
            Permalink

            Ájfónka és a frontján alul kell nyomni.
            Ezt még kiderítem, mert aggasztó.

        • July 31, 2017 at 00:33
          Permalink

          ha már mozgásszervi, akkor inkább szklerózis multiplex.
          az alzheimer nem így indul.

          • July 31, 2017 at 00:35
            Permalink

            Szerintem valszeg zombiapokalipszis.
            De megkérdezem itthon is.

    • July 30, 2017 at 23:53
      Permalink

      nem fotózom bazmeg, büdös is, szar is. miért tartanám meg? egyébként ezt a posztot érleltem, becsüljétek.

      • July 30, 2017 at 23:59
        Permalink

        Na most csak képzeld el.
        Én és a különleges vagdalthús ülünk egy asztalnál.
        És egy japán akita néz a csíkszemével. Bekötözött farokkal.
        Szerintem ebből regényt kéne írni, de minimum novellát.

        • July 31, 2017 at 00:24
          Permalink

          A tacskómnak valami van a lábával, ezért sántít. Idegesít.

  • July 30, 2017 at 23:34
    Permalink

    Undorító egy szar. Gyűlölöm.

    • July 30, 2017 at 23:42
      Permalink

      hát azért gondolom nem kényszerítenek rá, hogy szégyenálarcban ilyet vacsorázz hetente háromszor… 🙂

    • July 30, 2017 at 23:43
      Permalink

      “megszokott íz”

      a cinizmus csúcsa

      • July 30, 2017 at 23:44
        Permalink

        wazze, nem nagyon volt más, persze hogy megszoktad az ízét :/

    • July 30, 2017 at 23:47
      Permalink

      a tavaszi vagdalthús szerintem szarabb

  • July 31, 2017 at 00:01
    Permalink

    bazmeg.
    berepült egy geci poloska a tetőablakon, és valahogy megszorult, és most kibaszott poloskaszagot fúj rám a ventilátor. megyek, megkeresem és elégetem. ennél már nem lesz büdösebb…

  • July 31, 2017 at 03:58
    Permalink

    Igen.

  • July 31, 2017 at 04:33
    Permalink

    soha nem ettem ilyet.
    Viszont egy szárnyas májkrém 10 évesen megmentett az éhhaláltól egy nyári táborban. 45 perces (!) küzdelem után sikerült kinyitnom azzal a kicsi konzervnyitóval.

  • July 31, 2017 at 06:34
    Permalink

    Kábé annyira jön be mint a konzerv ham and eggs, mondjuk sütve valamivel jobb…

  • July 31, 2017 at 17:22
    Permalink

    na, ez most kellett, éppen készültem kipakolni a hűtőt, de már elmúlt.

  • December 1, 2017 at 12:39
    Permalink

    Pedig én szeretem…

Comments are closed.

%d bloggers like this: