Pipázni szívás
A dohányzás rossz, értem? Huszat hozzáad a terhelés alatti percenkénti szívverésemhez, egy percet a kilométerenkénti futó tempómhoz és éveket vesz el a minőségi öregkorból. De ha már dohányzom, nem az égésgyorsítóban és még 600 egyéb vegyszerben áztatott ipari dohanytörmelékkel töltött cigit szívnám, hanem valami kézműves dohányt, lehetőleg kézműves eszközből. Enter pipa.
A hagyományos, “fa” pipákat egy hangaféle gyökeréből, a briar vagy bruyère gyökérből faragják nekünk legtöbbször gondos ír, angol, dán, német vagy olasz mesterek kezei.
Az akár 80 éves cserjék gumóját pipafej méretű hasábokra leszabják, egy nap főzés és fél év szárítás után faragják ki és a külsejét lakkozzák a cilindereseknek, vagy homokfúvással adnak neki rusztikus külsőt a könyökfoltos sportzakósoknak.
A pipafejben egy precíz, keskeny furat vezeti ki a füstöt a kazántérből, ez a furat leggyakrabban egy 9 mm-es aktívszén szűrő patronnak kialakitott kamrába, majd a fejbe betolt pipaszárba torkollik. A fejforma és a csatlakozó akril pipaszár (szipóka) mérete és formája alapján soroljuk a pipákat különböző típusokba. A hagyományos Half-bent hajlított és a Billiard egyenes szára mindenki számára ismerős lehet. Az
Apple és Bulldog vastag, robusztus, nehezen átmelegedő pipafejét az agresszíven pöfékelő erős dohányosok értékelik. A Prince enyhén ívelt vonala csíkbajszú piperkőcöknek is jól áll. Órákon át böngészhetjük, és tükör előtt archoz tartva próbálgathatjuk, hogy mi igazából Dublin, Calabash, Pot, vagy Churchwarden típusok vagyunk-e. Funkcionálisan a jó minőségű pipák, formától függetlenül, szinte egyenértékűek, tehát ha a dohány jó és a technikánk megfelelő akkor minden fasza lesz.
A dohány választás nem bonyi, viszont időigényes. Az olcsó trafikdohányokat szkippelhetjük, mert általában nem adnak szuperkomplex ízélményt, velük max a benzaldehides cseresznye aromaízig jutunk. Viszont ha rászánunk némi időt és a http://www.tobaccoreviews.com -on utánaolvasunk, akkor nagy biztonsággal megtaláljuk és európai webshopokból berendelhetjük a fasza, kézműves (tökre nem olcsó) dohányokat.
A dohányok témáját is leegyszerűsíthetjük, ha azt hazudjuk,hogy alapvetően háromféle van, amikből az ajánlható, igazi lakatlan sziget típusok a következők:
A natúr Virginia gyönyörű szalmaszőke, hosszú szálasra vágott, természetes cukortartalma miatt mézédes, ráadásul gyönyörűen egyenletesen ég. A legjobb alap dohány, főleg nyáron. A top fajták a Rattray – Hal ‘O the Wind, Samuel Gawith – Full Virginia Flake és Orlik – Golden Sliced.
Az aromás (aromatic) dohányokat a legváltozatosabb természetes ízesítőkbe mártják, pácolt cavendish dohánnyal keverik, ezért nedvesebbek, türelmesen szívandók. A környezetünket mindegyik illatos mesevilággá változtatja, nem fog senki panaszkodni, hogy milyen büdös lett mert rágyújtottunk, sőt, bizonyos körökben akár csajozós is lehet. Porcukros, citrusos a W.Ø Larsen – Classic Elegant, mazsolás lekváros a Mac Baren – Original Choice, és a mindentvivő az erdei gyümölcsös Dan Tobacco – Devil’s Holiday.
Talán haladó dohányoknak hívhatjuk a harmadik kategóriát, az ún Balkan, vagy English blend keverékeket. Ezek markáns fűszerdohányokkal kevertek, gyakran kifejezetten büdösek és általában a műértő, a Virginiákra és az aromaticokra már ráunt, haladó pipások szívják nagy élvezettel.
A szíriából származó Latakia dohányt a szárítás után keményfa parázson füstölik és az Islay whiskykhez hasonló, az égett traktorgumit idéző, aromáját rengeteg ínyenc élvezi. Az egyedül egy bizonyos louisianai megyében, mindössze 65 hektáron termelt Perique fűszeres, borsos karaktere is remekel néhány férfiasabb keverékben. Ezeket tényleg inkább lakatlan szigeten szívjuk, mert egyébként a környezetünk meglincsel, vagy legalábbis tuti szóvá teszi hogy mi a fasz ez a hullaszag. Ilyet nem is mutatok, mert ha ez egy ajánló cikk kezdőknek, akkor minek, ha meg elrettentő akkor meg pláne minek.
Szóval van három pipánk, mert legalább kell egy aromaticokra, egy másik Virginiákra, meg egy kis kazánterű anytimeos, amihez nem kell 1-1.5 óra odaszánt idő, hanem akár egy röpke félórás pipázásra is bevethető. Elbasztunk számtalan órát dohány értékelések böngészésével, és megjöttek a kiszemelt csúcsdohányok is. A kellékeket, pipaszerszámot, fa tömködőt, szűrőket, pipatisztítókat természetesen már az első pipaboltba beszereztük, így harcrakészen jöhet is életünk legjobb dohányzós élménye.
Szolgálati közlemény: ha reasonably priced, középkategóriás pipákkal vérteztük fel magunkat, akkor most járunk úgy hatvan rugó kiadásnál.
Megtömtük a pipát, rágyújtottunk, betölti szánkat a sűrű, harapnivaló füst, az élet szép.
Pont fél percig, mert bealszik ez a szar. Hogy a faszba kell égve tartani? OK, meggyújtom még egyszer és pöfékelek mint a mozdony, de felforrósodik a pipafej, muszáj lassítani nehogy elrepedjen a méregdrága pipa, ezért megint elalszik. Leteszem 10 percre hűlni és begyújtom megint. Most közepes tempóban igyekszem szívni, de már inkább feladat mint élvezet. A pöfékelés miatt lezsibbadt a nyelvem és a szájpadlásom, ízeket már nem érzek, csak kínoz a forró füst. Néhány perc után megint elalszik és picit elkezd valami szörcsögni. Most már csakazértis pipázunk, bármennyire szar is, úgyhogy harmadszorra és a következő fél órában még majd tizenharmadszorra is újra gyújtunk. A kétségbeesett slukkjaink hatására megmutatja magát a rejtélyes szörcsögés forrása, a pipa alján összegyűlt kondenzátum, amit egy slukkal könnyedén felkapunk és elárasztja a szánkat a marón keserű, tömény szenes és nikotinos lötty. Ez biztos felerősíti a már jól előrehaladott nikotinmérgezésünk miatti fejfájást és gyomorémelygést és dicsőn, úriasan, messzire feltörő sugárral széthányjuk a teraszt.
Szívás ez a sport, de ha kitartunk és nem ilyen kontár cikkek alapján próbáljuk megtanulni, még élvezetes is lehet, úgy huszadjára.