A hamvasztás környezeti hatásai

Érdekes fordulat következett be a halottak elbúcsúztatásában, az Egyesült Államokban a hamvasztás mostanra átvette a vezető szerepet a koporsós temetésekhez képest a National Funeral Directors Association beszámolója szerint

Ez számos új, erre alapozott iparágat is életre keltett, a sima urnába zárás helyett ma már lehetséges például vinyl hanglemezbe préselni az elhunyt maradványait, de akár hatalmas nyomáson gyémánttá is alakíthatók a hamvak.

A krematóriumos búcsúztatást sokáig jóval környezetbarátabbnak hirdették a koporsós temetésnél, a lakosság számának folyamatos emelkedésével pedig az a helyzet állt elő, hogy sok helyen egyre kevésbé gazdaságos a teljes sírhely kialakítása arra az öt-tíz évre, amíg a temetkezési vállalkozások a fenntartására lehetőséget biztosítanak.

Be is indult a matekozás, hogy most akkor hogyan is állunk ezzel a környezetvédelmi kérdéssel és tetszik-nem tetszik, az jött ki, hogy rendkívül üzemanyag-igényes, a kellő hőfok előállítása és fenntartása globálisan több millió tonna szén-dioxidot termel egy évben. Az USÁ-ban nagyjából két teljes személyautó tank benzinnel egyenértékű az az energiamennyiség, amit egyetlen hamvasztás felemészt, azaz kb. 120-150 liter.

Indiában a hinduk rituálisan a Gangesz mellett égetik porrá a halottaikat, ott pedig mindez több millió fa kinyírásával jár együtt, a levegő szennyezése és a hamvak folyóba szórása tovább terheli a környezetet. A vallásuk szerint így biztosíthatják az élet örök körforgását, erről egy darabig még biztosan nem is fognak lemondani.

Léteznek persze alternatív megoldások, a Mokshda Green Cremation System 1992 óta kínál nagyjából futószalag rendszerben elképzelhető hamvasztást: betolják a hullát egy fémtálcán a felfűtött kemencébe, aztán ha kész, csak kihúzzák és mehet be a következő tálca. Naponta 45 a kapacitásuk, a számításaik szerint a szabad tűzihez szükséges közel 500 kg fa helyett a negyedét, 120-150 kilót használnak fel egy-egy delikvenshez. Kiszámolták, hogy a kezdeti ellenállás elmúltával a ’90-es évek elejétől mára 150 000 eseten vannak túl, ezzel 60 000 tonnával kevesebb hamu került a folyókba és ugyancsak 60 000 tonnával kevesebb szén-dioxid keletkezett. Mostanra már Afrikából és Ázsia más területeiről is kapnak megkereséseket a zöld technológiájuk átvételére.

Az Egyesült Államok 360 000 tonna szén-dioxidot termel egy év alatt a krematóriumokban, ugyanis csak a metán és a nehézfémek (például a fogtömésekben található higany) szűrése kötelező, a karbon-lábnyommal nem nagyon foglalkoztak a törvényalkotók. Ennek ellenére léteznek alternatív megoldások, mint például az alkálifém-hidrolízis. Ez nagyjából ugyanannyi időt vesz igénybe és mára 18 tagállamban legalizálták. Hívják még vízi hamvasztásnak is, mert ugyanannyi szárazanyagot tudnak leszűrni az eljárás végén a vizes trutymóból mint amennyi a hagyományos eljárás során keletkezik. Mivel nem igényel különösebb hőt, az eljárás tizedannyi kibocsátással jár és maga a test zéró emisszióval semmisül meg.

A visszamaradó vizes trutyi kiváló szerves trágya, ezt akár a családok is hazavihetik a termőföldbe forgatni, de számos más felhasználási lehetőség is akad, a szennyvíz tisztítására is felhasználható a lúgos hullalé.

Washington állam lett az első, ahol még ennél is megengedőbbek a törvényhozók, egyszerűen be lehet rakni a hullát egy komposztálóba, a többit az idő és a baktériumok elvégzik a természetes organikus redukció (natural organic reduction) eljárás során.

Végül pedig szerte az államokban hagyományőrző módon a hullákat egyszerűen koporsó nélkül is el lehet ásni hozzáadott kemikáliák és szintetikus anyagok elhagyásával, hogy a talajban a kukacok elvégezhessék a munkát. Ez is kapott nevet: természetes temetés (natural burial).

Összefoglalva: porból vétettük, porrá is leszünk, de ma már a világ egyes részein vallástól és kulturális beágyazottságtól függően lehet választani, hogy hamu vagy sár formájában szeretnénk pontot tenni a történet végére.

És ha környezettudatosan tesszük, a világ is megmenekül.

via NatGeo