A karácsonyi menü

Zsírgőzök szállnak minden lakásból, ölik a pontyot, íme, az öt karácsonyi klasszikus.

5. Bejgli

Valójában senki sem szereti, de mindenkinek szereti mondjuk a nagymamája, ami azért kicsit furcsa, ha belegondolunk. Az alap a diós meg a mákos, a mákosban az a jó, hogy azt még kevesebben szeretik, viszont lehet napközisvigyort villantani a családi képeken, amikor mégis letuszkolsz egy szelettel, de elfelejted a fogaidat végigdörzsölni a nyelveddel, a macskával, a kutyával és egy sündisznóval, mielőtt kényszeredett mosollyal néznél a kamerába a ritka ronda fa előtt, amiről már korábban megállapítottátok, hogy hát ezt nem kéne nagyon fotózni. Ilyenkor előny a csoportkép: egyszerre annyian nem akarják, hogy lefotózzák őket, hogy a puszta túlerő lebírhatja a baromi ronda fát, de ez általában nem sikerül, mert a fának erősebb az akarata, mint nektek, marad a mák.

4. Töltött káposzta

A töltött káposztára mindig a székelykáposzta szerencsétlen, balfasz rokonaként tekintettem, akit a jóisten rizzsel vert meg. Az álláspontom azóta finomodott: igenis létezik jó töltött káposzta, de töltögesse a faszom, amikor pillanatok alatt össze lehet dobni egy székelyt, ahol nem kell origamizni a töltelékkel. Mint minden, ez is zsírral jó, akkor az igazi, ha megáll benne a kanál, utána pedig kötelező az önvédelmi pálinka, ez ellen pedig semmilyen absztinens rokon nem tiltakozhat, mert hát szét kell csapatni. Persze a füstölt hús szigetei még mindig némi vigaszt nyújthatnak a sós-savanyú zsírtengerben, amit nyilván egy idős vidéki bácsi paprikája (olyan, hogy ez megszólal, boltban ilyet nem kapni!) színezett vérvörösre, a gyilkos macskapöcse szárítva kötelező hozzá, bár akadnak olyan, valószínűleg szintén nem túl ismert vidéki bácsik is, akik darált paprikában utaznak. Ebből pro tip az Attila szelleme chiliszósz, de azzal csak óvatosan, pisilni csak jövőre, akkor is kevlárkesztyűben!

3. A ponty

Ha karácsony, akkor hal – legalábbis így gondolhatja rengeteg honfitársunk, akik ilyenkor esznek egyedül halat az évben, ez pedig vidám pillanatokat és konfliktusokat okozhat a fürdőkádban halálra szopatott állat és a nem kevésbé halálba szopatott feleség-gyerek-bármi között. Pontyot enni ilyenkor tulajdonképpen nagyon állatbarát gesztus lehet, miután ezek a szerencsétlen dögök valószínűleg már mindenen átmentek, amin egy világháború alatt át lehet, így a halál talán már megváltás a számukra – ráadásul a ponty csak a lehető legritkább esetben finom, igaz, akkor nagyon. A szokásos bénázás valószínűleg legalább szintén megvan: együnk friss halat, aztán beteríti a vér meg a szar a fél világot, mire sikerül agyonbaszni szerencsétlen dögöt. A hagyományhoz feltétlenül ragaszkodók számára javaslom az Iglo halrudacskákat, azoknak pedig, akik a halászlé mellett döntenek, azt, hogy hívjanak meg legközelebb, mert én aztán kurvára nem állok neki passzírozni, azt viszont támogatom, hogy mások tegyék.

2. A pulyka

Álmainkban Amerika visszainteget, és nem is mond nemet erre a radírszerű, szteroidokon hizlalt, antibiotikumos szarra, amit pulykamellnek nevezünk. Könnyű felismerni onnan, hogy csak kicsit van rosszabb íze, mint a guminak, viszont nagyon könnyű túlsütni, és általában nemcsak drága, hanem nagy is, szóval legalább a sok rosszból lehet jó sokat fogyasztani. Spékelés, átgondolt sütés meg segíthet rajta, de inkább integessen vissza Zámbó Jimi, mint ez a kurva pulyka, bónusz az, hogy még büdös is, bár ugyanez Jimiről valószínűleg nem mondható már el. Alternatív szárnyashagyományként kergethető még a kacsa vagy a liba is, ezek jobbak, zsírosabbak és ízletesebbek is, a gyümölcs, hagyma és a fűszer viszont itt sem maradhat el, posírozott körtével például nem tudok nemet mondani egy kacsacombnak, már ha jó ropogós a bőre. Egyiken sem ronthatunk sokat, ha jó sok héjas fokhagymát dobálunk mellé, nyugodtan lehet akár egy egész fej is, a pulykának legalább a szagát elveszi.

1. Kocsonya

Az étel, amivel külföldieket lehet riogatni, de ha látnák, hogy hogyan készül, még jobban frászt kapnának tőle. Az egy dolog, hogy egy rakás elég undorító összetevő kell hozzá, mint például a felezett köröm vagy a farok, de utána ezeket fel is kell dolgozni, ugyanis valamit magára is adó bárki nem fog odabaszni eléd egy komplett farkat vagy fület a kellemesen remegő dermedt levesben. Nem, a kocsonya előkészítése meditatív folyamat, ráadásul ahhoz, hogy ne pépesre főtt zöldségek legyenek benne, két lépésben kell főzni: előbb a disznóelemeket, aztán a zöldséget, hogy annak is belefőjön az íze. A tojást és a füstölt húst elutasítom: csülökszeletek és a kollagénért felelős elemekről leeső hús színesítik a zselét, helyenként egy-két darabka bőrrel és zsírral, ugyanis az igazi kocsonya kocsonyasága zsírmentes, és így könnyű ételként kezelendő, ezt tovább fokozza a bőséges citromlé is, ami nélkül nem is tálalhatunk ilyet. A már említett titkos paprikaforrást itt is érdemes beizzítani, de ha van szintén megbízható borsforrásunk, azt is, só meg mehet rá ízlés szerint. Kevés olyan étel van, ami elképzelhetetlen fehér kenyér nélkül, de ez ilyen, ebbe itt bele is kell törődnünk, cserébe a fűszeres-citromos levet még kitunkolhatjuk a tányér aljáról.

Jó étvágyat karácsony utolsó napjához!