HOLDKOMP

Kis lépés ez az árnyékos oldalon…

IrodalomLifestyleOlvasnivaló

A nemi örömszerzés enciklopédiája

Tényleg ez a címe, ez a pali (azaz Pali, merthogy Paul Joannides a szerző) nem viccel. Pedig abból, hogy a könyvet Sziszüphosznak ajánlja, még akár erre is gondolhatnánk.

Hogy hogyan került hozzám ez a remekmű? Gyávaságból landolt nálam. Aki megvette, nem merte hazavinni ezt a gyöngyszemet, azóta az én könyvespolcomon pihen kellemes társaságban, mert jobbról egy Ottlik, balról pedig Durrell korfui történetei fogják közre. Én meg, ugye, minden szart elolvasok. Még szakdolgozatokat is, pedig ahhoz azért kell némi lelkierő.

A könyv az észak-amerikai felfogásból indul ki, és rögtön azzal kezdi az érdekes eszmefuttatást, hogy arrafelé az indulatszavak, szitkozódások és a szexuális eredetű kifejezések gyakran egybeesnek. Elég csak a bazdmeg!-re, a Kabbeafaszomat!-ra, vagy a Te pöcs!-re és társaira gondolnunk. Ellenpéldaként a svédeket hozza, ahol, ha Sven és Olaf verekedésig fajuló nézeteltérésüket kívánják rendezni, a sárga hóról ordítoznak egymásnak valamit. Állítólag.

Nem tudom, Izlandon mik a helyi jellegzetességek, de Joannides szerint a svéd kultúrában a szexhez való hozzáállás jóval nyitottabb, nem véletlen, hogy a szexuális szlenget ott kevésbé használják a bosszúság kifejezésére.

Nem éppen friss kiadványról van szó egyébként, az USÁ-ban 2000-ben került a boltokba, de sok tekintetben ma is megállja a helyét. A szerző szexterapeutaként, pszichoanalitikusként részben a saját szakmai tapasztalataira épít, de a készítéshez 700 kérdőívet is szétküldtek, továbbá a weboldalukon gyűjtötték a további véleményeket, válaszokat olyan kérdésekre, mint pl. Hogyan magyarázta el apád/anyád a szexet? vagy Megkóstoltad-e magad?, Nyelni vagy nem nyelni? illetve Milyen volt az első élmény? és ehhez hasonlók. A kollekciót aztán a válaszadók nemével és életkorával együtt a megfelelő fejezetekben közre is adja, nagyon sok gyakorlati kommentel egyetemben.

A mű az alapoktól indít, mint pl. a csókolózás és a vetkőzés. Az előbbihez olyan praktikus tanácsokat olvashatunk, mint „Lélegezz, vagy meghalsz!”, illetve „Fogselyem, fogkefe és fokhagyma”. De aztán hamar belecsap a lecsóba.

Kicsit fájlalom, hogy míg a Pénisz és gazdája c. fejezetben (ennek a Legendás lények gondozása címet is lehetett volna adni, de a szerző valószínűleg nem olvasott Harry Pottert) a fontosabb bekezdéseket kis oroszlán piktogramokkal jelölik, a „Nő belülről” részben csak unalmasan gőzölgő kávéscsészékre futotta az illusztrátor fantáziájából. Később persze, mikor a nyalásról van szó, azért kihasználják a kézenfekvő cicás párhuzamot, míg a szopásról szóló részletes és kimerítő fejezetben kis, gyönyörű fogacskákkal vigyorgó krokodilokat találunk. Vajon mit akarhatott ezzel kifejezni a szerző??

A vidám és bohókás témák közt szerepelnek többek közt a szinte már unalmasnak mondható szimpla, vagy a mindenféle extrákkal megbolondított dugás mellett a fétisek, a fanszőrdivatok (számomra pl. újdonság volt a szőrzet festése, engem meg tudnának lepni egy zöld, pink vagy nemzetiszín lobogóval odalenn, mert eddig csak a hónaljszőrről hallottam hasonlókat) vagy a kötözés rejtelmei.

De kefélni nem csak játék és mese! A szerző ezt a feladatot sem veszi félvállról, a nehezebb témákon is kötelezően végigfut, mint pl. a szexuális úton terjedő betegségek, merevedési zavarok, körülmetélés, toxikus sokk szindróma és az amcsi szextörvények. Arra pl. valahogy számítottam, hogy ha Amerikában a Hoover-gáton akarsz kúrni, azért lecsuknak. Ha viszont itthon akarsz a Hoover-gáton dugni, akkor csak szimplán rossz a GPS-ed.

 

Hoover-gát

És kitér még millió és egy dologra, ami fontos és olyanokra is, amik meg annyira nem.

Bár Joannides 700 oldalon keresztül adja a jobbnál-jobb tanácsokat és a vox populi-t is integrálja a kötetbe, vannak olyan területek, amiket csak érintőlegesen tárgyal. Aki pl. kecskékkel való közösüléshez keresne itt részletes útmutatót, ne számítson sok jóra, de azok is csak egy másfél oldalas összefoglalót kapnak, akik azzal a problémával küzdenek, hogy a férjük csipkés kombinéban és tollboában parádézik otthon. Ezeknek bizony más oldalakon kell utánanéznetek.

Hogy kinek ajánlom ezt a könyvet? Egyrészt azoknak, akik szeretnek nosztalgiázni, de nem találják az összegyűjtött Bravo magazinokat és benne a Szex, szerelem, gyengédség rovatot, vagy hiányoljál Veres Pali bácsi célratörő tanácsait: „Nyúlj magadhoz, édes lányom!”. Továbbá azoknak a lányos apáknak vagy fiús anyáknak, akik egyedülálló szülőként viszonylag otthonosan mozognak a bibe, porzó, méhecske vonalon, de nem érzik magukat elég magabiztosnak ahhoz, hogy az anal fisting vagy a pegging problémakörét is megvitassák serdülő gyermekükkel. Számukra ez a kötet életmentő. Nem véletlen, hogy rendszeresen kölcsönkérik.

„Az orgazmus nagyon fontos az amerikaiak számára, mert ebből tudják meg, hogy vége a szexuális összecsapásnak. (…) Orgazmus nélkül csak összevissza motoszkálnának, és sohasem tudnák biztosan, mikor kezdhetnének egy scrabble játékba, vagy mikor kaphatnának be egy marhahúsos szendvicset.”

HOLDKOMP