A NER és a MAGYAR POSTA

Ma olyan rohangálósnak ígérkezett a reggelem és mivel alvás nem annyira volt az éjjel, már reggel – hajnali nyolckor – belevágtam az elintézendőkbe.

Jöttem és mentem, cipeltem cuccokat bótból és piacról, satöbbi, de aztán eljött a pillanat, amikor itthon lezuhantam, de eszembe jutott, hogy a bakancslistámon az is rajta van, hogy be kéne fizetni pár csekket a postán és fel is kellene adni egy levelet is…
Nos, van itt egy POSTA kirendeltség úgy gyalog 3-4 percre innen, szóval egy életem egy halálom mondtam magamnak, és nekiálltam a még mindig enyhén szólva béna csuklómmal (eltört ugyebár már egy jó ideje) és gyöngy betűimmel megcímeztem egy borítékot és nekiindultam a kalandnak. Kicsit elmélázhattam közben, mert majdnem elütött egy helyi fax a béemvéjével amikor megpróbáltam átkelni (szabályosan!) az odafelé vezető úton az egyetlen útba eső kereszteződésen, de én is, és a BMW is egyben maradt. nah, a lényeg.
Megyek be a kis POSTÁRA, és köszönök, mert egy bunkó paraszt vagyok ugyebár. Nos, itt kezdett kicsit gyanús lenni a dolog, mert csak a néma csend fogadott. Mostanában néha magamban is szoktam már beszélni, így megnyugtattam magam, hogy semmi gond, én ráérek…
Ácsorogtam egy kicsit, de aztán a postás hölgyemény egy szó nélkül elvette a csekkjeimet, és elkezdte megdolgozni őket. Bár már valahogy sejtettem, hogy ma én vagyok itt a vesztes, de azért odarebegtem neki, hogy és még szeretnék feladni egy levelet is elsőbbségivel.
Mire ő kiakadt, hogy én mit képzelek? Ez a KORMÁNYHIVATAL kihelyezett POSTA kirendeltsége és ilyenekkel ők nem foglalkoznak.
Nyeltem egyet és rámosolyogtam a legeslegbarátságosabb mosolyommal – amitől a nők általában azért néha még mindig el szoktak néha ájulni – de semmi hatás…
Gondoltam aztán, hogy már minden mindegy és megjegyeztem, hogy csókolom, de én itt már adtam fel levelet.
Mire Ő: akkor majd jöjjön akkor vissza, ha az a kolléganő lesz itt, aki akkor átvette!
Ezen egy pillanatig azért elgondolkoztam, de rájöttem, hogy esélyem egyenlő nuku és összeszedtem magam és rákérdeztem, hogy akkor most mi is a teendőm annak érdekében, hogy feladhassak egy levelet, mert hát ugyebár legutóbb itt adtam fel egyet.
Mire Ő megint elkezdett kolléganőzni, de bevetettem még egyszer a nyugodt mosolyomat (!) így aztán tájékoztatott, hogy legközelebb innen a nyugdíjfolyósító intézetben van egy másik posta, vagy a lehel piacon.
Itt akkor feladtam, a lehel piacra már nem volt kedvem menni, mert ott már voltam reggel és két metrómegálló innen amúgy is, így elballagtam a másikba. Megmértem, 1430 méter volt onnan + aluljáró le és fel, és vissza az aluljárón át haza még uszkve egy kilométer.
Nos, ott még még ráadásként tizenpár percet álltam sorba, míg sikerült megoldanom ezt a bonyolult ügyet, közben meg halottam, hogy a MAGYAR POSTA netje nem működik az egész országban éppen, mert bibi van, így csak kápét tudnak elfogadni, kártyával nem lehet ma fizetni.
Szerencsémre a levelem feladása nem okozott azért gondot, mert volt nálam apró.
És most nem részletezném tovább a NER POSTA működését, mert csak az jut eszembe, hogy legyen boldog az, akinek legalább kiviszi a postás a levelet.
Így megy ez.