A tűzrakás mestersége

Idén télen új ismeretekkel gyarapodtam: megtanultam, hogyan kell kazánban tüzet rakni. Szabadtéren mindenki tud, az nem kunszt, de a kazán nehezített terep. Először is a kazán a pincében van: a lépcsőn lebotorkálva első feladat, hogy megtaláljam a villanykapcsolót. Csudálatos találmány. A fáradt fényben ezüstös penésszel bevont pókmúmiák csillognak a fejem fölött 1 centire, balra az enyhén felém dőlő több mázsa fa (ki rakta ezt föl? csak nem én?? végzetes hanyagság), jobbra a papirosok és gyújtósok világos halmai. Szemben a kazán várja, hogy kipucolják.

1. fejezet: Hamuzás

A hamuzáshoz külön célszerszám dukál: a szénvonó avagy parázshúzó. Az ember tologatja, húzogatja, kotorássza a langyos hamut, mint nokedliszaggatón a tésztát, hogy az a kazán alján lévő réseken keresztül a hamutálcába essen, ahonnan egy mozdulattal kiüríthető a hamusvödörbe. Persze csak akkor, ha kellően edzett az ember, mert a hamutálca nehéz, elmúlt évtizedek többkilónyi hamuja égett bele. A tuberkulotikus köhögés csak nehezíti a célzást. A hamusvödörrel aztán érdemes felballagni, mert ha felrúgjuk, össze is kell takarítani, ami végképp nem hiányzik a hamuzásban megfáradt léleknek. Ha már a vödörrel úgyis kimászom a pincéből, adok a cinkéknek, akik az orgonabokrokon hintázva várják a tízórait.

A fahamu több helyen is használható: pl. kiboríthatjuk az ágyásokba trágyának. Nos, nálunk elég nagy a kert, de több kiló hamut még ez sem bír el, a fahamu ugyanis lúgosít, azt pedig nem minden növény szereti. Semleges pH-jú talajra sem javasolnak 5-7 dekánál többet négyzetméterenként. A miénkkel viszont Pompejit be lehetne borítani, nemhogy a kertet.

A másik, hogy kiszórjuk a járdára jégmentesítőnek. Mivel a hamumennyiség egy téli olimpia teljes területén is képes lenne csúszást gátolni, plusz újabban hó sincs, alternatív felhasználáson kell gondolkodnunk. Pajzstetvek ellen kiváló. Állítólag. Még nem próbáltam, viszont vértetvek ellen a napraforgóolaj-mosogatószer elegye – rázva, nem keverve – fogkefével felhordva ideális. De hol vannak a fülledt augusztusi délutánok, és hol a vértetvek! Egyelőre tél van, zord hideg, ami most plusz 5 fokot és viharos szelet jelent.

Vértetvek az almafán

A harmadik pedig, hogy beborítjuk a szemetesbe. Mármint a hamut. Na, mi így olvasztottuk meg a műanyag kukánkat. Tudjátok milyen drága manapság egy kerekes műanyag kuka?! Nem véletlenül szorultunk mi is használt svájci importra.

2. fejezet: Tűzrakás

Először veszek két hasáb fát és beállítom egymással szemben a kazánba. A közüket használt irodai papírokból gyúrt galacsinokkal dobálom tele. Ezt ízlés szerint megszórom alágyújtó kockákkal. Van rózsaszín, barna, meg mindenféle. Ezután jönnek a gyújtós aprófák hanyag összevisszaságban, épp csak a változatosság kedvéért. Utána a fáradt olajba áztatott, sültkrumpliszagú hasábok: a két alsóra négyből építek tornyot. Ezután jön még négy normál rönk, hogy a bástyát betetőzzem. Már csak meg kéne gyújtani. A gyufát persze fent hagytam. A pincében nem lehet tárolni, ha átnedvesedik, sosem lesz igazi máglyám. Fel a konyhába, vissza a pincébe. Első kísérletem parázsló lapokat hagy maga után. Észreveszem, hogy a pöcköt bal oldalt, ami a füstöt a kéménybe engedi, nem toltam be, nincs elég cúg. Második kísérletemre – miután teli pofával fújom a tüzet – végre lángolnak a lapok és a kerozin (vagy mi a fenéből van az a kis kocka) és mintha az olajos fába is belekapna. Oké, a felső ajtót becsukom, az alsónál csak a rácsot hajtom be, hadd kapjon oxigént. Most már én is mehetek főzni és várni, hogy beinduljon a szivattyú.

3. fejezet: Tűzrakás 2.0

A szivattyú 30 foknál indul, de 20 perc után még semmi, a hőmérő meg se moccan. Ilyenkor az ember megint leballag, és enyhe kétségbeeséssel konstatálja, hogy a gyújtósok és a papír elégtek, de a fa csak megpörkölődött és félredőlt, lehet elölről kezdeni az építkezést. Újraindul a második fázis, de most már lent maradok. Békésen füstölődöm, mint disznóvágás után a szalámik és várom, hogy 40 fokos legyen a víz. Ekkor már vidáman ropog a tűz, ideje rádobni még 4-5 kisebb rönköt, becsukni az ajtókat és kihúzni a füstszabályozót, ami beszűkíti a kéményt, lassítja az égést. Már csak a klappantyút kell ellenőrizni. Ilyen szó szerintem nincs is, de nálunk a huzatszabályozóról lógó lánccal összekötött kis ajtót jelenti. A lényeg, hogy ne akadjon be, lifegjen szabadon.

Felmászom a pincéből. Körülöttem olyan füstszag felhőzik, hogy az a szomszéd sokat látott háromlábú macskáját is megdöbbenti. Kicsit kiszellőzködöm az orkánban és megtervezem, mit fogok csinálni a következő 3 órában. Akkorra ég ugyanis le a fa, de még hagy annyi parazsat, hogy a következő adag simán begyulladjon. Közte semmi dolgom, csak a hőmérőre kell néha ránézni, mert ha 100 fokra szalad a víz, az egész felrobban. Látom hasznát a dolognak, tulajdonképpen a teljes házat le kéne dózerolni, de erről anyámat is meg kellene még győznöm. Amíg ez bekövetkezik, a 3 órás ciklusok adnak egy kis rendszerességet a kelekótya személyiségemnek.