A vinnyogó hűtő

– Mióta van itt nekünk kutya?

A kérdés tőlem hangzott el, és teljesen jogosan, miután egyik délben (csak komótosan!) arra gyalogoltam be a munkahelyemként szolgáló pizzéria és étterembe, hogy egy feltehetőleg kisméretű eb, fojtott hangon, de gyakori időközökben vakkantgat.

– Kutya? – nézett fel a főnök. – Nincs itt semmilyen kutya.

A vakkantgatás közben folytatódott, egyhangúan, monoton, én pedig álltam, és kezdtem kétségbeesni. Elindultam körbejáni a terepet.

– Hé! – szólt utánam a főnök. – Mit keresel ennyire?

– A nem létező kutyát, ami itt ugat – mondtam, és már kezdtem elhinni, hogy esetleg kényszerképzeteim vannak.

– Ja, vagy úgy – csapott a homlokára a főnök. – Az nem kutya, hanem a hűtő.

– A hűtő.

– Az.

Pár keresztkérdés után kiderült végre az ugatás oka. A pizzásnál bekapcsolták a hűtőt, ami ereredetileg a tészta frissentartására szolgált, viszont valami miatt jóideje nem volt üzemben, így mikor ismét szolgálatba léptették, valami miatt ugatásszerű hangokat adott ki magából.

–  Majd elmúlik – legyintett a főnök, és barátságosan megpaskolta a hűtő hátát.

Nem múlt el. A hűtő végigugatta a fél délutánt. Meglehetősen zavaró volt, és nem használt semmi. Se jutalomfalat, se ki- bekapcsolgatás. A tésztát hűtötte, viszont kezdett mindenkinek kicsit az idegeire menni a fantomkutyáskodás, és a vendégek, akik szívesen ácsorogtak a pizzásnál, nézegetni, hogyan is készíti a pizzákat, gyanakodva fogadták a magyarázatot, hogy nincs kutya a hűtőben, hanem a hűtő ugat, saját magától.

– Hotdog is lesz az étlapon? – érdeklődött egy vicces fiú.

– Nem, nyulat tervezünk rávezetni – világosítottam fel. – Csak nehéz megfogni hozzá a macskákat.

A pizzás előtti pult ennek hallatán valamiért hirtelen kiürült.

– Nem vagy te normális – csóválta a fejét a pizzás (a hűtő közben végig ugatott). Ekkor azonban már odajött a főnök is, szemmel láthatóan telítve a kutyahangoktól.

– Kapcsoljátok ki ezt a hűtőt a francba – mondta idegesen. – Az agyamra megy az ugatása.

Áldott csend uralkodott , amelyet csak a pizzás dallamos, hangos, folyamatos, és órákon át tartó szentségelése tört meg. A hűtő kikapcsolása ugyanis azt eredményezte, hogy a tésztát a raktári hűtőben kellett elhelyezni, amely az alagsorban volt, és kulccsal nyílott, a vendégek meg sokan voltak, tehát a pizzás átment ingaórába, és a kakukkot is egész szépen helyettesítette, amennyiben minden ajtócsapódáskor kitört belőle egy sor átok.

– Kapcsold be a hűtőt – intett neki a főnök. – Inkább az ugasson, mint te.

A pizzás megkönnyebbülve benyomta a nagy piros gombot a hűtő oldalán. Lélegzet-visszafojtva füleltünk; ugatásnak semmi nyoma.

– Na, akkor ennyi – mondta a főnök, és kiment a konyhába.

Megkönnyebbülten tett-vett mindenki, nem is gondoltunk már a hűtővel, végeztük a dolgunkat. A pizzás csöngetett; egy rendelés elkészült. Odamentem átvenni a pizzát, de ahogy közelebb értem, vészjósló, fenyegető morgás tört fel a pult mögül.

– Meg vagy te huzatva?! – rémültem meg. – Ha valami bajod van, szólj, de ne morogj itt, mint egy fenevad.

– Nem én morgok! – csapott a pizzás dühösen a pultra.

– Hát mi – akartam kérdezni, de ekkor a hűtő nagyot hördült, és vonítani kezdett. A pizzás hátratántorodott, és elképedve pislogtunk egymásra. Nem túlzás; a hűtő szabályosan vonyított.

– Telehold van, nem? Teljesen normális.

Közben a démoni hangokra kiérkezett a főnökünk is, és hárman, kínunkban nevetve álltuk körül a hűtőt.

– Ki kell kapcsolni – mondta végül a főnök. – Szerelőt, sajnos már csak holnap tudunk hívni, bár mondjuk nem tudom, mit fogok neki mondani. “A hűtő remekül működik, csak kutyának képzeli magát “?

– Okos ötlet – bólogatott a pizzás. – De szerintem ezzel a szöveggel hülyének fog nézni. Más szakember kell ide. Olyan, akinek erre a szeme sem rebben.

– Az állatorvosra gondolsz? – kérdeztem.

– Dehogy. Szerinted ki az, akihez oda lehet menni azzal, hogy démon bújt a hűtőbe?

– A dilidoki – mondta a főnök, és kávé után kezdett kutatni. –  Majd kedves, fehér köpenyes emberek foglalkoznak velünk. Nem is bánom. Úgyis rámfér a pihenés.

– Dehogyis – tiltakozott a pizzás. – Nem kell ide orvos. A szülőhazámban gyakori volt az ilyen eset.

– Mi, hogy ugatott a hűtő?

– A démoni megszállás! Élettelen tárgyakba gyakran belebújik a démon. Ilyenkor papot kell hívni.

A főnökben és bennem megdermedt a szó. Néztünk a pizzásra, aki diadalittasan mosolygott.

– Ennyi az egész, nem? Ilyen egyszerű.  Feltelefonáljuk a lelkészt, az idejön, és potom összegért beszentel minket.

– Potom összegért, mi? – tért magához a főnök. – Na, én tudok egy még takarékosabb megoldást.

– Mi lenne az? – kérdezte a pizzás rosszat sejtve.

– Kikapcsolod a hűtőt a francba, és gyakran keresztet vetsz. Csak egyet kérek; ne a vendégek szeme láttára, mert drasztikusan le fog csökkenni a vevőkör, ha azt látják, hogy a pizzásunk munka közben folyamatosan veti a keresztet…