Amerika visszainteget

Az Egyesült Államokban a késgyártásnak komoly hagyományai vannak – ahogy persze mindenhol máshol is, de valahogy az ember úgy érzi, hogy a bowie-kés hazájában, tágabb értelemben véve pedig a nagy büdös erdő közepén az emberek csak ráéreznek, hogy mivel tudják elkerülni a medvét, a fagyhalált, és hogy lehet belőlük Jack London (aki öngyilkos akart lenni, vízbe vetette magát a hajójáról, aztán meggondolta magát és ott úszkált egész éjszaka, mert nem tudott visszamászni. Lehet, hogy mégsem szeretnék Jack London lenni, bár az egyik kedvenc, folyamatosan újraolvasós regényemet pont ő írta).

Szóval ha csak egy kicsit szeretnénk Jack Londonok lenni, felejtsük el a Ka-Bart – az USMC baromi jó, de egyvalamire találták ki, gyilkosságra, azt meg az ember hétköznap ritkán csinálja, hétvégén is csak elvétve és szabadkozva, hogy ugye nem rosszkor -, és hagyjuk a francba a Spydercot meg a Cold Steelt is, mindannyian remek pengéket gyártanak, a Spyderco Native-jánál kényelmesebb fogást kívánni sem lehetne, a Cold Steelnek meg vannak valódi tankhámozói is, bár ott kicsit túltolták az átmegyünk a késen egy tankkal-reklámvonalat, meg az ízlésemhez képest túl sok görögdinnyét pusztítanak el felesleges erővel a videóikban.

Marad a Hagyományos Amerikai, valami, amire úgy nézhetnél a tengerentúl, hogy most akkor van egy caklid vagy fejesgörbéd, vagy valami hasonlóan értelmes eszközöd, amivel szalonnázhatsz a tábortűz mellett (a nyárson sült pillecukorról nem vagyok hajlandó tudomást venni, én most lelkiekben kemény és csóró trapper vagyok, aki épp hódfarkat süt a végtelen pusztaság közepén, és egy Colttal veszi fel a harcot a rézbőrűek ellen. Rám hatott May Károly, na).

Ha a lehetőségek végtelen tárházát nézzük, akár kétségbe is eshetnénk, de nincs miért csüggednünk, mert mindig ott van a Case (just in case). A céget négy testvér alapította 1889-ben, klasszikus amerikai bicskaformákat gyártottak, ebben a Böker is erős, de ha nincs pénzünk, viszont vállaljuk a kockázatot, állítólag a kínai Rough Rider hasonlóan klasszikus darabjai is jól működnek – negyedannyiért, mint egy Case. De ez itt Amerika, hol a faszomban van Kína, sokkal arrébb, és eleve, hamisítványt csak akkor veszünk, ha nagyon muszáj, például ha a melegítőre Puma helyett Puna van írva, mert azt meg ki hagyná ott, ugye.

Szóval így vettem egy Case-t, féláron, még így is drágán, sokkal drágábban, mint egy hasonló méretekkel rendelkező magyar aratóbicskát – ami nagyjából ugyanarra jó, mint az amerikai késipar eme hagyománytisztelő darabja. Az aratón valódi agancsból van a markolatpanel, az amerikaiak valamiért ezt szeretik festeni – sőt, helyettesíteni, így ez a Case American Workman Mini Trapper delrinből (egyfajta műanyagból) kapott „jigged bone” hatású paneleket, ezek viszont legalább tengerészkék színben pompáznak. A bicskában két rövid penge található, az egyik a texas toothpick egy miniatűr változatára emlékeztet, hegyes és vékony, a másik nyúzáshoz jó, de úgy néz ki, mint valami apró borotvakés, hegye nincs, ezt viszont legalább ki lehet nyitni, mert jó helyen lehet megfogni – a hegyesen a körömvájat nagyon közel van a pengetőhöz, először letöröd rajta a körmödet, aztán még ötszázszor, aztán áldozol a stílus oltárán és kikoptatod a bicskát, illetve megtanulsz körmöt vágni. Egyébként a Case tényleg tisztességes késeket készít, csak hát ilyen a design: a kis kékségnek van súlya, van éle is, elvileg valami spéci saját acélból készülnek a pengék, a baknik meg nikkelezettek, a linerek – ha ezt ilyen bicskában is így hívják – sárgarézből. Nem mozog, nem lötyög, nem kotyog – csak kicsi.

És ez kerülne teljes áron nagyjából tizenötezerbe. Ennyiből itthon egy készítő nem a futószalagon rak neked össze egy kést, amit látott két munkás, így kézműves, hanem a nullából. Persze ez még olcsónak számít, de akkor is – elvileg egy ilyen bicska jó esetben legalább tíz évig, de van, hogy az életed végéig elkísér (ezt mondjuk egy combosabb fejesgörbéről hamarabb elhiszem, mint a kis case-ről, de abban több is az anyag).

A gyár büszke a hagyományaira, garanciát is vállalnak a termékeikre, de a legtöbb magyar késkészítő is simán rendbe rakja ingyen a bicskát, amit akár az öregapád vásárolt náluk – már ha van akkora múltjuk, de egyébként a társaság vendégszerető, készséges és nagyon komolyan veszi a minőséget, kóklerrel még sosem találkoztam.

És hogy miért vettem mégis egy Case-t, ráadásul ilyen kicsit? Hát mert álmaimban Amerika visszainteget, és lehet, hogy egyszer hódfarkat és medvetalpat fogok szeletelni a tábortűz mellett, miközben ordítanak a prérikutyák, akkor meg már milyen ciki lenne egy fejesgörbével nekilátni, na.

Ja, és a poszt megírásához megköszönném Johnnie Walker támogatását, amiért képesek voltak a Blender’s Batch néven egy olyan amerikaias stílusú whiskyt főzni, amit még én is hajlandó vagyok meginni.