ANITA és az időutazó részecskék titka

Az Antarktisz a zord klimatikus viszonyok ellenére a Föld egyik legvonzóbb területe a tudomány emberei számára.

A hatalmas lakatlan síkságoknak köszönhetően rendkívül alacsony elektroszmog szennyezés mellett végezhetik a megfigyeléseiket, ennek előnyei különösen a részecskekutatásban érvényesülhetnek, amikor a térben és időben szinte felfoghatatlan távolságokból érkező, rendkívül alacsony energiájú részecskéket kellene valamilyen úton-módon, zavaró hatásoktól mentesen obszerválni.

Az ilyen nehéz helyzetekben siet a magányos kutatók segítségére ANITA, azaz az ANtarctic Impulsive Transient Antenna, hogy a NASA képviseletében egy ballonon reptetve meglepő fordulatokkal színesítse a dermesztően fagyos hétköznapokat a légkör sűrűbb rétegein felül emelkedve, kiküszöbölve a felszínhez közeli szóródás vagy elnyelődés hatásait.

Nemrégiben olyasmit fedezett fel, amire egyelőre még nem találtak értelmes magyarázatot, vagyis még inkább csak olyan magyarázatokat találtak, amelyek jelentős mértékben feszegetik a meglévő ismereteink határait. Olyan különösen viselkedő neutrínókat találtak ugyanis, amikre korábban nem volt példa és ami első körben csak egy újabb részecskének tűnt, valójában könnyen meglehet, hogy alapjaiban tépázza meg mindazt, amit eddig a tér és az idő természetéről feltételeztünk.

A Peter Gorham (University of Hawaii) vezette kutatócsoport eredetileg a Föld felé tartó neutrínóáramlást kereste, ehelyett a munkatársai olyan részecskékre bukkantak, amelyek a többiekkel ellentétesen, a Föld irányából tartottak a világűr felé.

Álljunk is meg egy pillanatra: mi az ördög egyáltalán az a neutrínó? Aki kicsit is járatos a latin nyelv huncutságaiban, egyhamar rájöhet, hogy a szó eleje a semlegességre, a vége pedig valami nagyon apróra utal. És lám, pontosan erről van szó, egy rendkívül alacsony energiájú, töltés nélküli apróság, ami ezeknek az okoknak köszönhetően szinte kimutathatatlan. Ezt szó szerint is lehet érteni, mert másodpercenként több milliárd hatol át a testünkön és sokáig fel sem tűnt a létezésük, amíg a matematikai modellek nem jelezték, hogy valami látszólag jelentéktelen, de egy kerekítési hibánál valamivel nagyobb rész hiányzik a radioaktív bomlás energiamérlegének egyenlegéből.

Aztán ahogy teltek-múltak az évtizedek, végül csak-csak sikerült a rejtélyes különcök nyomára akadni és azért a többes szám, mert kiderült, hogy többen is vannak. Egyikük a tau-neutrínó, amiről azt is sikerült kimutatni, hogy születésétől fogva “balkezes”. Továbbá, hogy megfelelő körülmények között képes tau leptonná alakulni magasabb energiaszinteken, hogy aztán alacsonyabb szintre visszatérve ismét neutrínóvá változzon. Vagy vice-versa. Az egész folyamat a Föld környékén úgy történik, hogy a világűr távoli szegleteiből érkező tau leptonok a légkörbe lépve neutrínókká lassulnak, hogy aztán a bolygón áthaladva a túloldalon ismét leptonként lépjenek kis a bolygóközi térbe.

És itt jött a képbe ANITA új felfedezése, ugyanis az általa detektált tau-neutrínók furcsa módon “jobbkezesnek” mutatták magukat Peter Turok kanadai elméleti fizikus (Perimeter Institute for Theoretical Physics in Waterloo) szerint.

Erre még legyinthetnénk is, hogy naésakkor mi van, hát emberből is léteznek balogsuták, nem nagy ügy. Mégis sűrű fejvakarásokhoz vezetett a kérdés és miután már egymás fejét is eleget vakargatták, jobb ötlet nem volt, mintsem kimondani, ez nem lehet más, mint a balkezes változat valamiféle antianyag jellegű párja. Ahogy az elektronnak is van pozitron párja és ha egy antiprotonnal találkozik, máris kész az antihidrogén, ami majdhogynem ugyanaz, csak minden töltés ellentétes.

Fellélegezhetünk? Hát, nem. A feszültség tovább nőtt, mert valami magyarázatot kellett találni az eredetére is és ellentétes töltésűként sem értelmezhető, hiszen nincs töltése. És különben is hogyan kerülhet egy hasonló antirészecske a nemanti világba? És egy másik feszítő kérdés is felmerült, mégpedig egyáltalán hogyan lehetséges az, hogy ha minden tau-neutrínó egy irányba tart, akkor ez a különc velük ellentétesen halad a térben?

Ettől aztán beindult a heveny agymenés, és a legvadabb teóriák egyikeként felvetették, hogy anti eredetileg nem antiként született, hanem több átalakulással először alacsony energiaszintre transzformálódott, hogy aztán tükörtranszformálódva a magasabb szintekre antianyagként szülessen újjá. Hurrá! megvan a magyarázat. Megvan a magyarázat? Felvetődött egy újabb kérdés: mégis hogyan?

Itt tartunk most. A hogyanra adott egyetlen ésszerű válasz pedig, hogy anti egy párhuzamos univerzumba hatolt át, ahol az átváltozás megtörtént és ismételten visszavándorolt az anyagi világunkba.

És hogy mi ebben a legkülönösebb?

Amennyiben valóban egy létező párhuzamos univerzumban járt és nem a hatvanas évek sci-fi irodalmának bugyraiban, akkor abban a tükörkép világban minden fordítva kell legyen, és a térben visszafele haladást csakis az indokolhatja, hogy az időben is is visszafele kellett haladnia.

Azaz odaát az idő is visszafele jár. Vagy ha onnan nézzük, a mi univerzumunkban történik minden fordítva.

A radikális elképzelést egyelőre más kutatócsoportok eredményei nem támasztották alá, azonban Gorham bizakodó.

We don’t know how to represent it yet, but we’ve got something

Valamit találtak és ha valóban az, aminek látszik, akkor az általánosan elfogadottnak számító ősrobbanás elméletét annyiban minden bizonnyal ki kell egészíteni, hogy a téridő nem csak a mi anyagi világunk irányába tágult, hanem létrejöhetett ugyanakkor egy tükörkép antivilág.

via New Scientist/Daily Mail

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!
%d bloggers like this: