Aphrodité

Nem javaslom senkinek, hogy kenyeret süssön, mert veszélyes szenvedéllyé válhat.

Ezt nem én mondom, hanem Isabel Allende, aki szemmel láthatóan nagy tapasztalatokra tett szert úgy általában az élet és a legfontosabb szenvedélyek – az evés és a szerelem – terén. Saját bevallása szerint 19 éves kora óta élete minden napját házasságban töltötte, leszámítva egy három hónapos kötetlenséget a válás és egy második férj között, így – vallotta ő maga évekkel ezelőtt – 16425 alkalma volt arra, hogy kihozzon egy férfit a béketűrésből. Tekintve, hogy még él és jó egészségnek örvend (bár azóta második házassága is véget ért), bizonyára kiváló szakács, mert másképp nem tudta volna kiengesztelni a felbosszantott férjeket és esetleges szeretőket. Gyakorlatilag erről szól a nálunk 2006-ban kiadott Aphrodité című könyve, ami a kulináris élvezetek és a szerelem ódája. Nem én találok ki ilyen körmönfont megfogalmazásokat, ezt írták a fülszövegben. Bizisten.

Én azt mondom, ez a könyv alapmű.

Egyrészt tele van izgalmas és pikáns receptekkel: mondjuk a kajmános történet szerintem össze lett csapva, a leírtak alapján nem tudok elkészíteni egy kajmánsültet, de az afrodiziákumok bemutatása kimerítően részletes, ahogy a mártások között is van néhány ínycsiklandó, még akkor is, ha nekem a leírások egy része nem mond sokat, mert az ismereteim túl hiányosak ahhoz, hogy el tudjam képzelni az ízorgiát. Ha más nem is, de az ételek elnevezése lázba hoz és további izgalmakat ígér: olyan előételeket találhatunk a kötetben, mint az özvegyember fügéi, a ledér szilvák vagy Ádám diói.

Az írónő – bár chilei származású, a papája Salvador Allende meggyilkolt chilei elnök unokatestvére – Peruban született, de elég sokfelé élt Chilétől Libanonig, Bolíviától Brüsszelig, Venezuelától Genfig, hogy csak néhányat soroljak fel élete állomásai közül. Ennek a csapongó kalandozásnak tudom be, hogy az ételleírások részben talán ismerősek, de valahogy mégis kicsit furák.

Isabel Allende, a szerző

A receptek mellett az író nagyszerű történetekkel is szórakoztat (ezt persze el is vártam, ha már ilyen anti-konyhatündér vagyok és megajándékoznak egy félig-meddig szakácskönyvvel), amik általában az evészettel egybekötött bujálkodás körül forognak, harmadrészt pedig egész praktikus tanácsokat találhatunk benne a mindennapi életvezetéshez. Ha pl. éppen bacchanáliát akarnánk szervezni és még nincs tapasztalatunk ezen a téren, bátran forduljunk a könyvhöz.

A bacchanália kényes dolog, ezért csínján kell bánni a meghívásokkal. Alkatilag nem mindenki alkalmas a zabolátlanságra. Eleve kiesnek a komolykodó, vaskalapos, nagyon vallásos vagy nagyon házas személyek, a hipochonderek és a melankolikusok. A maradékból válassza a robosztus felépítésű és nyitott természetű ismerősöket.

Azt is szeretem, hogy nem veszi komolyan a dolgokat, és – annak ellenére, hogy a mágikus realizmus nagy írójának tartják (talán ismerős lehet a Kísértetház, amiből film is készült Jeremy Ironsszal és Meryl Streeppel, meg egy csomó más hírességgel) – ebben a könyvben végig megmarad a realitások talaján. A csokitorta készítéshez pl. ezt a tanácsot adja:

A csokoládétorta készítése túl bonyolult ahhoz, hogy beleférjen a mozgalmas életembe, ezért (..) megveszem a környék legjobb cukrászdájában, leszedem róla a díszítést, átteszem egy (…) tálra és kétszer körbeszökdécselek vele az ebédlőasztal körül, mire kellőképpen összeesik és úgy fest, mintha otthon készült volna.

Ahogy a cukrászati remekeket, úgy a fodrász által alkotott frizurákat is kissé mesterkéltnek tartja, de szerencsére némi ugrabugrálással mindkettő lesüllyeszthető „az odahaza tákolt darabok színvonalára”. A magánéleti őszintesége is megkapó:

…végérvényesen néhány órával később szerettem bele, amikor elnéztem, ahogy vacsorát készít nekem. Az idő tájt néhány szörnyeteggel lakott együtt, akikről aztán megtudtam, hogy a gyerekei…

A könyvben nemcsak a szöveg hangulata fogott meg, hanem a gazdag és jó minőségű illusztráció is: a fényképek és festmények mellett kis faunok és meztelen, dundi tündérféleségek kergetőznek a lapokon különféle konyhafelszerelésekkel.

A könyv nem arra való, hogy leüljünk, és egyszerre elolvassuk, inkább azoknak tudom ajánlani, akik főzés közben szívesen lapoznak bele egy kötetbe és nem tulajdonítanak nagy jelentőséget annak, hogy hol kezdik el, vagy hol hagyják abba a történetet. Ez a könyv ilyen: pont úgy lehet csemegézni belőle, ahogy egy aprósüteménnyel, csokoládés eprekkel és más vágyfokozó gyümölcsökkel megrakott tálból.