Az ágasvári csata

A Mátrában lezajlott nagyszabású és animális jegyekkel is bíró (de tényleg!) ütközetről csak azoknak lehet némi fogalma, akik olvasták Bogáti Péter 1961-ben kiadott könyvét. Vagy az 1984-est.

Az egész bonyodalom egy Döme nevű süldő egérrel kezdődik, aki nemcsak a Jazig harcosok fegyverzetének ismertetésén rágja át magát, de földrajzi atlaszokat is kicakkoz a fogacskáival olyan rejtvényeket hagyva maga után, mint É…KNYU…TI-MÁ…A, amivel aztán a saját, és a Vörösmarty Gimnázium három úttörőőrsének sorsát is megpecsételi.

A térkép mozgott. Gömböc visított, majd a térkép visított és Gömböc hallgatott. Az asztal alatt.

A második kiadásban a néhányszor előforduló úttörőtábor szónál több ideológiai utalást egyáltalán nem lehet felfedezni, ami azért is meglepő, mert még a Tüskevárban is lelkendezik picit István bácsi a szép új világról, igaz, az pár évvel korábbi, 57-es kiadás. A szöveg egy-két szó kivételével (mint bürü, meg szakajtó) most is elég modernnek hat, a cselekményre pedig mindenfélét lehetne mondani, azt kivéve, hogy vontatott, így talán a mostani ifjúságnak is érdekes. Már ha vannak még kamaszok egyáltalán, akik rendes táborba járnak nyaranta, azaz nem a művelődési házban idétlenkednek 8-től 4-ig egy héten át, hanem valahol a zöldben, külterületen. Tény, hogy az egész történetben mindössze pár női (mellék)szereplő van, köztük Kovács néni, a konyhás, de ha utána elolvassuk az Abigélt, rögtön helyrebillen a világképünk.

A kissé unalmasnak ígérkező táborozás eseményei akkor pörögnek fel igazán, amikor a táborlakók zászlaját elrabolja egy hasonszőrű ifjakból álló szomszédos társaság és az íjjal briliánsan célba juttatott hadüzenet után megkezdődik a NAGY SZÁMHÁBORÚ. A csatákban többen megsérülnek, pl. fennakadnak szederbokrokon, elüti őket egy kecske vagy fejen találják homoklabdával, de ez nem csökkenti a harci kedvet. Sőt, a környék lakói is egyre inkább bekapcsolódnak az ütközetekbe, néha pedig akaratukon kívül átrobog rajtuk a háború:

Intek Vobinak, hogy kövessen (…). Első rohammal bevesszük a konyhát, a veszteség mindössze egy vödör krumpli… Vobi lába beakadt a vödörbe, és a krumpli nagy része a nyitott ajtón kigurult. A vödör kétségbeesetten rohant utánuk, és közben vészjóslóan csörömpölt. Utánakaptam, de sajnos a macska is a vödör után vetette magát, összeütköztünk, aminek következtében a macska a lendülettől (…) a túlsó falig repült, ami még nem lett volna baj, egy felnőtt kandúr sokat kibír, csak a fal mellett ott állt a szakajtó is, tele frissen dagasztott tésztával (…). A felnőtt kandúr ereje vetekszik a kisborjúéval, (…) mégse tudott kimászni a teknőből.

Nemcsak a macska, de a turistaházat őrző anyaoroszlán-gondnoknők (AOGN) sem fogja fel, mibe is keveredett.

A csörömpölésre megjelent a gondnok felesége, aki éppen nem tartózkodott a konyhában. Szerencsére, mert így már csak a beteljesülésre érkezett, s mielőtt azt teljes mélységében felfoghatta volna, Vobi összecsapta a bokáját, mint egy huszártiszt (…) és így szólt: Kezit csókolom, kicsit eltévedtünk. Ugye, arra van a vajzszevtáv? – s egy ajtóra mutatott, majd feleletet sem várva, kiment rajta. Én szó nélkül utána masíroztam.

Az AOGN-t, aki nehezen ocsúdik a sokkból, később elsodorja egy emeletről lezúduló, torkaszakadtából ordító párna-srác egyveleg, miközben épp macskát mosdat a lépcső aljában, csak, hogy teljes legyen a napja. A tésztás cicát pedig eltalálja a párna, így lesz belőle valódi libatollas vak macska, aki „ordít és száguld és ki tudja hol áll meg, s kit hogyan talál meg”.

A könyv egyébként részletesen tárgyalja a Mátra kialakulását egy földtörténeti színdarab keretében (talán ez a legunalmasabb rész, de itt is olyan közmondásokkal gazdagodhatunk, mint: Ki korán kel, paleogén biotit-amfibol-andezitet lel.), a palóc nyelvjárást, az erdőben való tájékozódás alapelveit, és a vitorlázórepülést, amit itt a csapatmozgások felderítésére használnak, egyszóval csupa hasznos dolgot, amire a serdületlen ifjúságnak úgy általában szüksége lehet az életben. Még a velencei mór egyik jelenetével is megismerkedhetünk egy rövid tábori színielőadás keretében. És mivel hol a fiúk, hol a kísérő tanár szemüvegén keresztül látjuk a történetet, semmilyen fontos mozzanatról nem maradunk le.

A nap sütött, az égbolt kék volt, az erdő zöld, és a három őrs fekete. (..) Napos! – kiáltottam. Parancs! – ugrott elém az egyik lidércnyomás. – Mindhárom őrsnek irány: a patak! (…) – De azt tetszett mondani, hogy illő fogadtatást rendezzünk! – Azért mázoltátok krampuszokká magatokat? – Nem krampuszok. Mór harcosok. Tessék megnézni. – Inkább nem. Még nevetőgörcsöt kapnék. Különben is, csak Othelló volt sötét bőrű, a serege fehér velencei zsoldosokból állott! Irány: mosakodni!

A végső, mindent – így a konyhasátrat is – eldöntő ütközetben helyet kapnak a kecskék, Döme, az egér és a birnámi erdő is megmássza a Dunsinán-hegyet, egyszóval minden a helyére kerül.

Nemcsak a szöveg élvezetes, de az 1984-es kiadáshoz Krenner István készített illusztrációkat, akit az idősebb korosztályok még a Ludas Matyiból, a picit fiatalabbak más szatirikus lapokból és a Playboyból, a legfiatalabbak meg talán gyerekkönyvekből ismerhetnek. Az ágasvári csata megér egy misét mesét, nem bánjátok meg, ha elolvassátok.

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!