Az Operaház fantomja
Őszintén szólva nem emlékszem rá, mikor hallottam az Andrew Llyod Webber-féle verziót, arra meg végképp nem, hogy mikor láttam az egyébként eléggé felejthető filmet, de arra igen, hogy mikor olvastam a könyvet – ha már írtam róla, hát bocs. Ez volt az egyike azoknak a kísértethistóriáknak, amelyektől beleszerettem a műfajba, hiába csak félig klasszikus – a félig-meddig természetfeletti lény, amely a zenéjével babonáz meg, megtetszett, sokkal menőbb, mint pókembernek lenni például, ehhez pedig a Webber-féle töketlenkedést kevésnek éreztem, szóval ha újraolvasom a Fantomot, a Nightwish adja hozzá az alapot. Igencsak jól tették annak idején, hogy felvették ezt a szimpatikusan befont szakállú embert, nagyon kell ez a karc Tarja hangja mellé, és persze kurvára profi ő is, csak épp egy másik énekműfajban.
28 comments