Az utolsó fasza Slayer
Most, hogy a Slayer a vén hobo mexikóival az élén úgy döntött, hogy basszaisten, jóleszazúgy, emlékezünk.
A búcsúturné hozzánk még elér, Christchurchben már nem lépnek fel a lövöldözés miatt, mert van olyan suttyó faszkalap geci, aki még úgy érzi, hogy neki ez a zene pont azt jelenti, hogy menjen neki a népeknek fegyverrel. Nem, ez a zene azt jelenti, hogy kurva jót buliztok, aztán ha valaki faszkalap, pofán lehet baszni. A Slayer az igazi, tökös thrash klasszikusa volt egészen idáig, szerintem ez, a pont a szeptember 11-i terrortámadások napján megjelent lemez volt az utolsó, ami még megért egy misét, pedig már emiatt is húzták a szájukat a hardcore Angel of Death-rajongók. Oké, utána elmentek egy kicsit újabb irányba, amit sem a Metallicánál, sem itt nem szoktam díjazni feltétlenül, bár a Metallicának jobban állt a megújulás, az egyetlen, aki talán még megtalálta önmagát az alakuló metalvilágban, a Testament volt, azok a frufruról olyan hirtelen váltottak az igazán darálós ordítás felé, hogy azóta is csak ülök, oszt nézek. Lombardo és Bostaph a közös pont, mindketten doboltak mindkét klasszikus bandában, mindkettejük játéka megér egy misét.
Az Exile talán a legkeményebb szám a God Hates us All-ról, arról a lemezről, aminek még a borítóját is cenzúrázták, mert biztos sértette volna az emberek érzékenységét szeptember tizenegy után, de a Slayer annak ellenére, hogy megpróbált nyitni az új irányokba, legalább egy dologban konzekvens maradt: ebben az értelemben szartak a trendekre. Rapszerű az ének? Araya olyan agresszívan köpködi a szavakat, hogy igazából ez mindegy is, egy golyószórótól sem kérded, hogy szereti-e Kanye Westet. Egyszerű a zene? Ez itt még bőven oké, egyrészt kurva jó a riff, másrészt a Kreatortól sem kérdezed, hogy miért nem játszik háromnegyedes keringőket. Leszakítja a pofád? Hát le. Búcsúzzunk ezzel a Slayertől, nem egy South of Heaven vagy egy Angel of Death, de hát nem lehet minden tökéletes (levezetésnek a Bloodline-t javaslom ugyaninnen, szokatlanul lassú, de súlyos szám, szintén szentségtörő, mármint a thrashhez képest). Kár, hogy a borzalmas Dracula 2000-ben is volt, ugyanis emiatt megnéztem a filmet.
