Az utolsó pillanat
A karácsony előtti vásárlási láz végóráiban járunk, aki ilyenkor plázában jár, azért csak imádkozni lehet.
Már egy hónappal karácsony előtt tarthatatlanná válik a helyzet a boltokban, de legalább közlekedni sem lehet: a karácsonyi vásárokra igyekvő turisták és az évben egyszer minősíthetetlen forralt bort fogyasztó műkörmös vihorászó lányok eltorlaszolják az utcákat, mindenkiről táskák és zacskók lógnak, a nénik a reggeli villamoson kimutatják a foguk fehérjét, és az akciós huszonnégy személyes étkészlettel teli húzókocsit olyan könyörtelen rutinnal állítják az Achilles-inadba, mielőtt fáradt nyögéssel lehanyatlanának egy ülésre, amit kizsaroltak maguknak, hogy meg is sajnálnád őket, ha nem láttad volna, ahogy átsprinteltek egy megállónyi távot, mielőtt lezúzták volna az utazóközönség felét. Mit lehet ehhez hozzátenni? Holnap vége, a boltok többsége kettőkor bezár, a tömegközlekedés négyig működik, úgyhogy le van szarva, ha nincs szaloncukorakasztó, elfelejtetted a büdös kis Gusztikát, vagy rájöttél, hogy még életben van valami agg rokon, akinek feltétlenül kellett volna venni pipaszurkálót vagy medvecukrot vagy meleg mamuszt.
Ilyenkor nincs más hátra, mint tölteni egy whiskyt, és hallgatni egy kis Dropkick Murphyst. Picsába, kellett volna vennem egy ilyen pulcsit.
