Bableves
Perszehogy a húsvét még mindig a téma és a bevásárlás.
Hónapok után elballagtam végre a Lehel piacra szombaton a gyakorlatilag üres metróval és bevásároltam persze a maradék füstölt csülökből egy szép nagy darabot és kötözött sonkát is egy felet.
Abból azért csak annyit, mert hát ugyebár szingli vagyok.
Viszont remeket csülköztem aztán vasárnap és hétfőn, de perszehogy maradt azért belőle, és így a terveimnek megfelelően ma az akkor a piacon megvásárolt előre pucolt zöldséggel és egy csinos zellerrel felraktam a még tegnap beáztatott babot a kuktába és most ott földögél.
Hát, szerintem jobb lesz, mint a lead képen, mert hát ugyebár vettem bele kóbászt is és meg még direkt füstölt tarját is, amit csak most raktam bele a füstölt ízű lébe. Perszehogy a zöldségnek csak a felét raktam hozzá elsőre, a másik fele majd csak később kerül bele, hogy ropogjon is azért.
Aztán majd szaggatok bele csipetkét is persze, de a lényeg: szóval most minimum két napig bableves lesz a kaja, sőt még a mélyhűtőbe is kerül egykéthárom adag szerintem.
#maradjon mindenki otthon