Bámulatos, hol tart ma már a tudomány

Egy lépéssel közelebb kerültünk egy kényelmesebb, boldogabb élethez.

A szingapúri egyetem kutatói ugyanis létrehoztak egy robotot, amely képes összerakni egy Ikeás széket. Kis teljesítménynek tűnhet, de bízom benne, hogy ez csak a kezdet: az lenne az igazi, ha a jószág elmenne helyetted az Ikeába, felbaszná magát az üvöltő kisgyerekeken, véleményt nyilvánítana valami kurva díszpárnáról, hogy melyik tetszik neki jobban, elfelejtené megvenni a nemtommilyen kábelt a lámpához, visszamenne érte, nem találná a raktárban a dohányzóasztalt, végigállna egy három kilométeres sort a húsgolyókért, és még mindig nem kapna idegösszeomlást.

Erre még nem képes, de arra már igen, hogy felmérje, milyen darabokból kéne összeszerelnie a széket, készítsen egy tervet, hogy hogyan lásson hozzá, majd összerakja úgy, hogy közben nem akad össze a két karja.

Ez már magában több, mint amire egy ikeázás után én képes vagyok, a karösszeakadást is beleértve.

A kísérlethez egy olcsó, Stefan névre hallgató széket használtak. Nem ez volt az egyetlen kutatócsoport, amely ikeás bútorokkal és robotokkal kísérletezett: 2013-ban már az MIT-n is megpróbálkoztak valami hasonlóval, csak itt az áldozat egy Lack dohányzóasztal volt. Ami azt illeti, azt még egy majom is össze tudná rakni, de minek, mert baromi ronda.

A kutatás egyik munkatársa, Ross A. Knepper szerint azért is jó ikeás bútorokkal és robotokkal szórakozni, mert ezeket a tárgyakat szinte mindenki ismeri, és a legtöbben baromira utálják is a szerelgetést. A mostani robot csak egy összeszerelési útmutatót kapott, kirakták elé az alkatrészeket meg a szerszámokat, onnantól pedig magára hagyták, így tervezéssel és megvalósítással együtt húsz perc alatt tudott összeszerelni egy széket.

A folyamat három részből állt, az elsőt mindannyian jól ismerjük: kibontjuk a dobozt, és elszörnyedve bámulunk a deszkákra meg azokra a kis baszokra, amelyeket semmi mással nem lehet pótolni, ha elveszítjük őket. Ez tizenegy percig tartott, ennyi pont elég arra egy embernek is, hogy igyon egy sört, lehiggadjon egy kicsit, és megpróbálja kitalálni, hogy az a fura kis izé, amiben van egy ilyen kitüremkedés és hasonlít egy kacsára, vajon milyen szerepet tölthet be egy bútorban.

Ezután következett a tervezési fázis, amikor a robot megpróbált rájönni, hogy hogyan ne szenvedjen többszörös alkartörést, míg megpróbálja Stefan darabjait lehetőleg megfelelő sorrendben egymásba szuszakolni.

A folyamat utolsó része az összerakás, ez kilenc percig tartott, de nem irigylem a robotot, mert valószínűleg ekkor jött rá, hogy nincs is neki segge, úgyhogy tök fölöslegesen rakott össze egy széket.

Szóval szép holmi, de otthonra talán nem kéne.

(Times)