C-HR Hy-Power

Volt alkalmam kipróbálni egy hétvégén a Toyota hibrid crossover üdvöskéjét, ami a C-HR nevet kapta.

Maga az autó kívülről nekem nagyon bejött, bár általában nem vagyok oda az ilyen drabális megjelenésért. Körbesétálva a bódét elég sok megoldáson akadt meg a szemem ami tetszett, és az összhatás nekem valahogy nagyon bejött. Sikerült is elkérni egy körre, nagyon kíváncsi voltam rá, hogy milyen lehet vezetni.

Beülve már vegyesek voltak az érzéseim. Elöl nagyjából minden rendben volt, egyedül a műszerfalból kimeredő tablet nem tetszett. Nekem sokkal jobban bejön, ha szépen össze van simítva minden felület, és nincsenek ilyen markáns kitüremkedések sehol. A konzol hatása így olyan bazárinak tűnt, de ezt leszámítva kényelmesen éreztem magam a vezetőülésben. Hátra beszállva azonban más lett a helyzet. Vastag oszlopok ölelik körbe a fülkét, az utasok mellett elhelyezkedő oldalablakok pedig inkább lőrések, nagyon magasra van húzva az övvonal. Elég klausztrofóbiás érzés, ráadásul a sötét anyaghasználat nem javított a helyzeten.

A vaskos B oszlop, és a szűk hátsó oldalablakok problémája vezetés közben is visszaköszönt, ugyanis sávváltáskor brutálisan nagy területet takarnak ki a vezető elől, hiába forgolódik hátra, hogy lássa van-e valaki a holttérben. Szerencsére a tükrökbe kivezették a holttér-figyelő visszajelzéseit, ez nagyban segíti is a közlekedést, de azért na. Mindenesetre meg lehet szokni, de oda kell figyelni, az tény.

A Toyota munkatársa a tesztvezetés során folyamatosan hangsúlyozta, hogy ez egy dinamikus autó, amit nagyon jó móka vezetni. Annyiban egyetértettem vele, hogy az autó szépen viselkedik az úton, pontosan lehet terelgetni, a kormányzás elég direkt, és jól fekszi az utat. Nem billeg, nem libeg jobbra-balra, nekem tetszett. Viszont a dinamikusságot nem tudtam elhinni, hiába is sulykolták belém. Padlógázzal az autó felbőgött, és szépen óvatosan felkúszott 100 fölé, de valahogy hiányzott az igazi gyorsulás élménye.

Persze kiderült, hogy miért. A Prius megoldásai bújnak meg az agresszív bódé alatt, és sajnos be kell látni, hogy a gyorsulás hagy némi kívánnivalót maga után. Nincs ezzel baj, csak a Toyota erősen hangsúlyozza minden kampányában, hogy a hibridek mindamellett, hogy környezetkímélőek, még játékos, dinamikus élményt is adnak a vezetőnek. Hmhm. Szerintem a marketingesek ezen a téren túltolták a bringát, mert a sportos megjelenés mellé egy elég visszafogott kocsit kapunk, ha a C-HR lett a kiválasztott autónk.

És ezt nem csak én látom így, hanem a tulajdonosok visszajelzései is ezt tükrözik. A Toyota úgy néz ki, hogy vette a lapot, mert idén bemutatta a Hy-Power koncepciót, amit jövőre terveznek piacra dobni. Egy újrahangolt, felmérgesített verziót ígérnek, amit ráadásul még egy elég spéci festéssel is szeretnének kívánatosabbá tenni. Állítólag ez a verzió már hozni fogja azt a vezetési élményt, amit egy ilyen (külsőleg) agresszívra faragott crossovertől vár a tulajdonos.

A festés nagyon érdekes, egyrészt fekete részekkel maszkolják az alsóbb elemeket, ezzel is hangsúlyozva a dinamikusan futó vonalakat az autó oldalán. Másrészt az A oszlopról felfutó narancssárga-fekete mintás fényezés különleges megjelenést ad a kocsinak, a képek alapján elég jól eltalálták ezt. Mondjuk ha újra kell fényezni valami miatt, akor biztos egy rémálom, de dinamikusság ide vagy oda, valószínűleg nem ezzel a vassal fog rallizni az ember valami kihalt, széttöredezett erdei aszfalt úton. Így kicsi az esély arra, hogy a navigátort félreértve az árokban parkolunk le a vassal, fejtetőn állva.

Mondom tedd be tőre, ne TETŐRE…