HOLDKOMP

Kis lépés ez az árnyékos oldalon…

Cuccok

California Streaming – A Nagy Almás Esemény dióhéjban

Évről évre komoly várakozások előzik meg az Apple szeptemberi termékbejelentéseit. És ez nem véletlen, mert az ünnepi szezon, azaz a negyedik negyedév, amikor a mobil szegmens legnagyobb eladásira lehet számítani.

2021-ben sem lehetett ez másképp, iparági pletykák árasztották el a szakportálokat, tokok gyártásához kikerült dummy-k árulkodtak a hátsó kamerasziget méretének jelentős növekedéséről és egyúttal sejtették azt is, hogy a gyűlölt notch, azaz a front oldali szenzorok belógása a képernyőre valamelyest változni fog. Ugyancsak érkeztek különböző forrásokból származó meg nem erősített hírek az Apple Watch 7 várható képességeiről, ezekből volt, ami beigazolódott és volt, ami nem.

Tartogattak azonban egy nem várt meglepetést is, de ne szaladjunk ennyire előre.

Kezdjük is rögtön a telefonnal, az iPhone idén már a 13-as számnál tart, és úgy tűnik, hogy ez cseppet sem szerencsétlen. A szeptember 14-én, magyar idő szerint az esti órákban tartott Nagy Bejelentő Esemény fénypontja egyértelműen ez a termékcsalád volt, a bejelentett négy készülékre nem is lehet panasz. Annak ellenére, hogy korábban pletyka szinten felmerült a Mini, azaz a legkisebb (az SE fizikailag a legkisebb, de az nem tartozik a számozott termékvonalba) modell kivezetése a hanyatló értékesítések miatt, a marketingesek láthatóan nem ültek fel a pletykáknak, erre az évre is elkészítették az utódmodellt.

A főbb új fícsörök a magasabb fényerejű, egyedi fejlesztésű OLED kijelző, a szélesebb színtartomány és magasabb színhűség és természetesen a nagyobb teljesítményű A15 Bionic processzor, amely a gyártó állítása szerint lenyomja az összes konkurenst. A videózás szerelmeseinek jutott idén a legtöbb már a két belépő modellnél is, nem csak a kamerák (kettő van belőle) lettek jobbak, hanem a képfeldolgozó algoritmusok fejlődésének hála megjelent a Cinematic Mode, ez pedig lehetővé teszi, hogy az elkészült felvételeken akár utólag is módosítható legyen a fókusz, azaz, hogy melyik személy kerül az alkotás középpontjába egy több szereplős jelenetben, de a mélységélesség, azaz a bokeh is különösebb erőfeszítés nélkül módosítható.

Az új színek a címlapfotón látható pink, kék, éjfél (Midnight), csillagfény (Starlight) és vörös (product RED).

A Pro modellek még több és még jobb kamerával érkeznek, a Pro azonban nem csak arra utal, hogy több és jobb, hanem arra is, hogy kiket céloznak meg vele, hiszen a profi fotósoknak és filmeseknek szánt RAW formátumok, még több Cinematic Mode és így tovább kápráztatja el az ilyesmire fogékonyakat, ennek bizonyítására Oscar-díjazottakat és jelölteket kértek fel, akik természetesen áradoztak arról, hogy zsebnyi méretűre cserélhetők végre a drága felszerelések és még ráadásul IP68 szerint vízállók, nem kell figyelni a terepen a pocsolyába hulló objektívekre. Ezt azért kezeljük helyiértékén, az iPhone 13 Pro és Pro Max nem fogja gyökeresen megváltoztatni a filmgyártást.

A színek: grafit, arany, ezüst és Sierra kék.

Az új Apple Watch érkezésétől az iparági pletykák a vérnyomásmérőt várták, az nem került bele, viszont a korábbi szenzorok még kifinomultabbak lettek, a pulzusmérés és véroxigénszint az aktivitásmérés alapja, de hatékonyabb lett a tevékenység felismerése is, így a villanykerékpárok használatakor nem éget annyi kalóriát az Egészség alkalmazás. Jelentős változás az Apple OS igazodása a látványosan nagyobb kijelzőhöz, nem csupán azt állítják, hogy az alig 1,7 mm-es keretnek köszönhetően akár 50%-kal több szöveg fér ki az elődmodellekhez képest, hanem megjelent a teljes billentyűzet a szövegbevitelhez, ez talán a leghasznosabb változás. Korábban előregyártott szövegekkel lehetett válaszolni, esetlen tollba mondani az asszisztens Siri-nek.

A kijelző méretének változása szerencsére nem érintette a tokot olyan mértékben, hogy ne legyenek használhatók a korábbi kiegészítők, azok, akik vagyonokat költöttek óraszíjakra, megnyugodhatnak, az új modelleken is használható lesz az előzőhöz megvett szíjak mindegyike.

A legmeglepőbb fordulat azonban végül nem más lett, mint az új iPad-ek bejelentése, az alapmodell, ami a legkelendőbb 40%-kal gyorsabb lett, a széles látószögű front oldali kamerája képes igazodni a képtartalomhoz, azaz a Center Stage a beszélőt tartja középpontban például egy FaceTime konyhai közvetítésben, de ugyanerre képes a csoportmunka során vagy akár adaptálódik egy újabb személy megjelenéséhez a színen.

Ennél azonban izgalmasabb az új iPad Mini, a maga 8,3″ képernyőjével még épp tenyérnyi méretű, de megkapott szinte mindent, ami korábban a prémium Pro modellek privilégiuma volt, ráadásul az alapmodell tárhelye is duplázódott.

Az árak a korábbiakhoz hasonlóan alakultak, az iPhone Mini, 13, 13 Pro, 13 Pro Max rendre 699, 799, 999, 1099 dollárról indulnak, az iPad Mini ára pedig 499 zöldhasú lesz a tengerentúlon.

Mire ideérnek, képzeljük hozzá a világbajnok ÁFÁ-t és kissé bánkódva, de ne habozzuk bekészíteni a kedvenc hitelkártyánkat a beszerzésre, az előrendelések szeptember 17-én indulnak, a kiszállítások pedig szeptember 24-én kezdődnek.

HOLDKOMP