Charlie Chan Egyiptomban

Gyerek voltam, amikor ezt a filmet láttam. Már akkor is archívnak számított, és az egyiptológia már a bemutatásakor is (1935) messze meghaladta a filmben bemutatott hülyeségeket. Ne körítsük; a Charlie Chan Egyiptomban olyan régészeti pontatlanságokkal van tele, hogy egy olvasottabb ember visítva lekarmolja magát.

Napjainkban már eléggé eltompultunk a thriller, mint műfaj finomságai iránt, adagolva kapjuk a feszültséget, minden színnek, formának jelentősége van, a thriller mint olyan, szinte művészeti alkotássá fejlődött. Ezt lebecsülendő fanyalgunk a CGI-n, meg minden bajunk is van, mert már kurvára nem elégszünk meg azzal, hogy van egy film, ami szórakoztatni akar, hanem azt szálazzuk, miben nem nyújt elég valósághű élményt. Mondjuk nekem Javier Botet, mint őrült apáca, még akkor is meredek volt, ha én nem vagyok kákacsomókereső fajta, és szívből örülök, ha van egy jó film, amire leülök, és nézhetek ki a fejemből, hogy a végén azt mondjam; ez tetszett.

Lady Beatrice Sharpként viszont nem volt rossz

A főszerepet, a kövér kínai detektívet, az a Warner Oland játssza, akire előszeretettel bízták távol-keleti karakterek megformálását, annak ellenére, hogy tősgyökeres svéd volt. (Oland maga szívesen hencegett azzal, hogy mongol vér került valahol a családban, de erről soha, semmilyen bizonyíték nem került elő.)

A történet röviden; egy ásatásról eltűnik pár műkincs, plusz a vezető régész. Ez utóbbi viszonylag hamar megkerül, mégpedig akkor, amikor a főleletnek számító múmia röntgenezése során, Charlie Chan megkérdezi, mikor vették fel a balzsamozók azt a szokást, hogy szkarabeusz helyett pisztolygolyót tettek a halott szívüregébe. A kérdésfeltevés az óegyiptomi isteneknek sem tetszik, mivel a sarokban szorgalmasan ácsorgó Selket istennő oroszlánfeje vészesen villogni kezd. (A film egyik első nagy hibája. Selket istennő a négy halotti istennő egyike, viszont nem oroszlánfeje van, mert az Sekhmet.)

És ízléses skorpiót visel a fején 

Miután legalább már a régész megkerül, felmerül a kérdés; milyen szörnyű fej világított a tudós szőke lányának a szobájában, és ki mérgezte meg a hölgy cigarettáit? Hogyan lehetséges megölni valakit egy hegedűvel? Mit rejt az embernyi szélességű titkos ajtó a sírban, és miért vizes a csapat orvosa száraz éjszakán? Ki rejlik a sötétben felmerülő, iszonyatos maszk mögött? Valóban a bosszúálló egyiptomi istenek lövöldöznek a sírkamrában, és ők tették múlt időbe a profot is?

A svéd kínaihoz csatlakozik a sexy Rita Hayworth is, aki itt még Margarita Cansino néven nyomja. A tizennyolc éves Ritának ez még a pályája kezdete volt, fekete hajjal alakítja a klisé egzotikus szépséget, aki szobalány ugyan, de jóval inkább helyén a szíve, mint a visítozós szőke picsa szerepét alakító Pat Pattersonnak. Van obligát jógyerek is, őt Thomas Beck formálja meg.

Hollywoodi klisészépségek

Charlie Chan pedig nem szuperhős ugyan, de a black sidekick – akit ez esetben Hócipőnek hívnak -, kijár egy hájas kínai detektívnek is.

Stepin Fetchit a komikai énje Lincoln Theodore Monroe Andrew Perry színésznek. Az 1930-as években, amikor ez a film készült, Perry a virágkorát élte a “A Világ Leglustább Embere”-karakterrel, ami Stepin Fetchit volt. Perry a tökélyre játszotta a bugyuta, bárgyú, ostoba és nagyotmondó néger figuráját. Kettejük között nem is lehetett volna nagyobb a különbség; a magánéletében Perry olvasott, művelt ember volt, és a The Chicago Defender c. napilap egyik szerzője.

Perry karrierje az 1950-es években hanyatlásnak indult, a Stepin Fetchit-féle néger hülyegyerekekből egyre inkább kezdett elege lenni az amcsi társadalomnak. (Személy szerint Eddie Murphy és Will Smith nagyszájúskodó jópofaságát is utálom, nem mindenki lesz rögtön vicces attól, hogy néger.) A mai kor társadalomtudósai ma már amellett voksolnak, hogy az általa alakított feka balfasz valójában cseles, trükkös gyerek volt, aki addig nem volt hajlandó felfogni, mire is utasítja a fehér gazdi, amíg az a végén mérgében meg nem csinálta sajátkezűleg, amit a bárgyú nigger képtelen volt. Ezt a szokást az Afrikából behurcoltak valóban csinálták; és a teória szerint Stepin Fetchit pontosan ennek volt az iskolapéldája.

Sugárzó értelem

Olafnak ez volt a sorban a nyolcadik Charlie Chan-filmje (összesen tizenhatot forgatott), és annyira megkedvelte a figurát, hogy komolyan érdeklődni kezdett a kínai nyelv, kultúra, és kalligráfia iránt. Hatalmas pontatlanságokkal van tele a film, de mindemellett jó szórakozás, és a mai thrillerek között is megállja a helyét, még ha Hócipőtől viszketni is kezd az ember tenyere, és a sokadik keleti bölcsesség után soha többé nem akarunk szerencsesütit enni. Nesztek, egy ilyen süti a filmből, búcsúzóul:

Élet olyan, mint tollpihe patakban. Folyni kell árral.

HOLDKOMP