Sztálin virágai
És most nem az orgonára gondolok.
Minden forradalmárnak, diktátornak és tömeggyilkosnak van egy olyan időszaka, amikor még nem az a hobbija, hogy milliókat küld a halálba, hanem valami olyasmi, amivel mindannyian azonosulni tudunk. Na jó, hétfőnként az előbbivel is képes vagyok azonosulni, csak ritkán van rá módom. Hitler festett (állítólag rosszul), Sztálin pedig verseket írt (állítólag jól). Többek között virágokról.
The pinkish bud has opened
Rushing to the pale-blue violet
And, stirred by a little breeze
The lily of the valley has bent over the grass.
A költemények Oroszország legrangosabb irodalmi lapjában jelentek meg, hihetetlen sikert arattak, és egészen a hetvenes évekig a kötelező tananyag részét képezték – méghozzá úgy, hogy nem volt közismert, ki a szerzőjük – név nélkül jelentek meg. A kortársak különösen a muzikalitásukat dicsérték – talán nem véletlen, hogy kortársai szerint Sztálint (még Dzsugasvili korában) kifejezetten tehetséges énekesként tartották számon. Egyébként hivatalosan soha nem vállalta a verseit – legalábbis Sztálinként nem, csak Soselóként. A tifliszi bank kirablásánál a belsős ember Sztálin egykori osztálytársa volt, aki azért vállalkozott a feladatra, mert rajongott Dzsugasvili (Soselo) verseiért.
Sztálin később leszokott a költészetről – arra hivatkozott, hogy a versírás egész embert kíván, ő pedig túl sok időt és energiát szánt a forradalmárkodásra. Irodalmi érdeklődése ettől függetlenül megmaradt: Bulgakovot, miután 1929-ben szovjetellenesnek minősítették a Menekülés című darabját, személyesen hívta fel, miután az író azt kérte, hogy ha nem dolgozhat, emigrálhasson az országból – ezután dramaturgként dolgozhatott a Művész Színházban. Volt olyan haragosa, aki versben gúnyolta ki – ezt Sztálin nem igazán díjazta, de Mandelstam megúszta a halálbüntetést, „csak” kényszermunkára ítélték a gulágon.
Költőként olyannyira nem kereste a népszerűséget, hogy 1949-ben, amikor hetvenedik születésnapja alkalmából egy szakmai zsűri egy Soselo-verset akart Sztálin-díjjal kitüntetni, rögtön megszólalt a telefon – Sztálin azt akarta, hogy forradalmárként emlékezzenek rá, ne pedig költőként.
Lehet, hogy jobb lett volna, ha marad a virágoknál.
(Guardian)