Csak egy laza séta

Vájtfülűek, olvasók, írók, barátok és üzlettársak számára talán nem túl meglepő, hogy szeretem a Panterát, a Walk meg az egyik legjobb számuk. Nézzük, milyen reggaeben!

Andy Rehfeldt zeneszerző, youtube-sztár és gyakorló őrült ugyanis azzal foglalkozik, hogy leszedi egyes számok éneksávját, azt meghagyja, aztán alájátszik valami tök mást – az akkordok maradnak, minden marad, csak épp a lényeg változik, persze az ének keverésébe azért még belenyúl. Neki köszönhetjük az Enter Sandman egyik smooth jazz-verzióját és számos más gyöngyszemet, valami hasonlót csinál, mint a Testament csodagyerek-gitárosa, Alex Skolnick, amikor nekiesik a rock nagyjainak, és jazzesíti őket, csak mögötte nincs annyi vas, mint Skolnick mögött volt annak idején, amikor tizenévesen meghívták gitározni a Bay Area akkori egyik legmenőbb zenekarához – akik a Metallicával és a Slayerrel ellentétben nemhogy szelídültek volna az évekkel, hanem még jobban odapakolnak. Mindegy, ez a poszt most nem róluk szól, hanem arról, hogy mi lett volna, ha Anselmo és a haverok még többet szívnak, amikor elvonulnak a mocsárba: így csak simán lett belőle egy D.O.W.N, ami magában is zseniális, ha viszont elszívták volna a környék összes termését, lehet, hogy akkor még össze lehetett volna rántani a Panterát egy ilyen bulira. A leadkép egy modern csendkép, szerintem Anselmo tényleg a fehérborra gondolt, amikor teljesen kikészülve azt üvöltötte néhány éve a színpadon, hogy white power, úgyhogy én szófogadóan iszom is hozzá egy pohárral. Nightcap, vagy mi, ahogy a művelt angol mondja, mi maradjunk a realitások talaján, amúgy sincs hálósipkám. Jó éjt!

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!
%d bloggers like this: