Csokor a kézbe, öltöny a testre

Az egy dolog, hogy megházasodtok, mert olyan hülyék vagytok, hogy szeretnétek ügyvédeket bevonni a magánéletetekbe önszántatokból. Mondjuk ha olyan válogatott soviniszta rohadékokkal akarnám összekötni az életem, mint egy átlagnő, vagy olyan vérszívó gold diggerekkel, mint egy átlag férfi, akkor biztos megfontolnám, de amúgy minek? Nyilván a ceremónina is kurva fontos, mert mi sem jobb annál, mint ország-világ előtt hazudozni arról, hogy szeretni fogjátok egymást, meg ugye apunak anyunak is meg kell mutatni, hogy mire basztátok el azt a nagy halom pénzt, amit kivasaltatok belőle annak örömére, hogy ez az utolsó nagy bulitok, amit részben ők pénzelnek.

De vonatkoztassunk el attól, hogy úgyis elváltok a faszba, inkább azt magyarázzátok meg bazki, hogy minek csináltok ebből világraszóló patáliát?

Mert én értem, hogy ünnepeltetni kell magatokat az életetek egyetlen napján, amikor nem Gizikének, az adminisztrátornak öltöztök fel reggel és végre nem a munkavédelmi ruhát kell viselni, hanem villanthattok a rátok igazított konfekciószarban, amit kárpátaljai szerencsétlenek heftölnek össze. Én értem.

De bazdmeg, nekem nem vicces egy átlagos négycsillagos étterem hatfős vacsorájának költségvetését elbaszni arra, hogy ti ki tudjátok gazdálkodni a székszonyákat, miközben eszem a szottyadt rántott húst rizsával, hozzá a kötelező szar rozét lekísérve a szomszéd Józsi bácsi hpjával.

Mert még ha el is engedem magam valamennyire az elfogyasztott unikumtól, ami egyedüli olyan piáként van jelen, amitől nem vakulok meg, akkor is egy rakás faszfejjel és öregemberrel kell együtt partiznom aranyáron, miközben veletek egy büdös kurva szót nem tudok váltani. Tudjátok mennyi kedvem van Bikinire meg Szécsi Pálra táncolgatni a nagynénétekkel? Igen bazmeg, semmi.

Az átlagfiatalnak egyetlen opciója van ezeken a rendezvényeken: a közbotrány okozás mocsárrészegen. Ha nem éri el a károsanyag-koncentráció a májadban a kritikus tömeget, egyszerűen esélyed nincsen csillelgetve jól érezned magad. Mert mégis mi a fasz lenne a jó ebben az egész szarban?

A kezdeti feszengés józanon? Hagyjálmár. Megérkezel a lagziba, keresed a helyedet, gratulálgatsz sorban állva nyilván nagyon őszinitén, miközben nézegeted a haverotok fejét, ahogy görcsbe rándult arccal próbál jó pofát vágni ahhoz, hogy kétszáz vadidegen rázogatja a kezét plusz nyalogatja a csaját, aki úgy néz ki, mint ha egy alkoholista bányász a Frozen címszereplőjének próbálta volna kifesteni.

Amikor végre letennéd a valagad, egy életreszóló fotót kell készíteni a násznéppel. Összesen vagy harmincat, társaságonként. Elképzelem, ahogy öreg napjaimon kikeresem a lemezről a régi szar fotókat és próbálom kitalálni, hogy a kettővel ezelőtti feleségem haverjai közül ki a faszom okádott már délután hatkor az egyik fotón. Életszerű és hasznos momentum, szívesen áldozom az ilyesmire.

Aztán megyek ugye az asztalhoz, ahol annak nézek elébe, hogy az öltönyömet tutira le fogja inni/zabálni valami pribék. Megkeresem a cuki kis ültetőkártyámat és tudatosul bennem, hogy a világegyetem legnagyobb faszfejével szemben sikerült engem beosztani. Az egész kurva estét ott tölthetem, ha nem állok be a szerelemvonatba ütemtelenül toporogni Klári nénje után, aki mindegy hatvan centivel alacsonyabb nálam, miközben a látensbuzi Laci bácsi tapogatja a seggem.

De szerencsére nem ebédeltem, mert tisztában vagyok vele, hogy annak érdekében, hogy megmutassátok, hogy kapok valamit a pénzemért azon kívül, hogy nektek finananszírozom a quad túrát Hurquadában, muszáj mintegy nyolc órán keresztül válogatott szarságokkal zabáltatnotok. Persze ha nem vagyok partner ebben, akkor én vagyok a fasz, szóval részt veszek a játékban és áhitattal várom a sok kisnyugdíjassal a rántott gombafejeket, a tartárt meg a gépsonkával töltött csirkeaprólékot, hogy aztán végignézzem, ahogy felmetélitek azt az ótvar szar cukros margarinbombát, amihez cuppogatni illik, miközben a szar fotósotok harminc szögből próbálja megörökíteni, ahogy együtt bénáztok a beáztatott ikeás kenyérvágóval.

Persze mivel kishíján éhen döglöttem, mire ide eljutottunk, kínkeservvel megeszem, hogy túllegyek rajta, meg hogy a faszomba nézne ki, ha rendelnék egy pizzát… De nincs vége bazd meg, végighallgatom a szüleiteket, akik már az új csajaikkal/pasijaikkal adják elő a megkeseredett monológukat arról, hogy tudják, hogy el fogjátok baszni az életeteket. Hiszen végleg megszűnt számukra az az illúzió, hogy a javított énjük lehettek, mert örökre hozzákötitek az életeteket (najó, még öt évre) ahhoz a seggarchoz. Rohadtul nem tartozik rám.

Amíg én kedélyesen bebaszok a harmadik üveg irsaitól, ami az egyetlen fogyasztható dolog az egész szörnyfesztiválon, addig ti előkészítitek a menyasszonytáncot, vagy a pénzes sorbanállást. Legalább annyi megjátszás lenne ebben az egész fosban, hogy utólag kellene utalással fizetni, vagy nem tudom. Nyilván megy a kukába minden kézzel, vagy odafigyeléssel készített cukiság, “elvesznek költözéskor”, amikkel mi napokat baszódtunk nektek. Mari néniék bennfenntesen odaadják a borítékokat, mint ha minimum egy fejlődő ország teljes költségvetését adnák oda, talán még kacsintanak is az ötezreshez.

Megy a begyakorolt táncotok. Mindenki tudja, hogy legalább ötvenszer vesztetek össze, amíg betanultátok. Meg még szarul is néz ki, de ahhoz bőven elég, hogy megalapozza az érzést, hogy legalább ilyen szinten kéne tolni neked is, amikor/miután perkálsz. Ezzel kezdetét veszi az igazi táncos lagzihangulat. Lehet a már apáink által is gyűlölt válogatott szarokra ropni, amit a lejárt szavatosságú dídzsének csúfolt kripli rakosgat fel egymásutánban, vagy valami egyetemi nejlonzakós baromarcúakból álló konzis gyakorlóbrigád plömpög el. Kötelező tartozék az okádéknak is úriasan nevezhető hangosítás és a ténfergés a budira ingajáratozó öregasszonyok, az asztalnál hányáshatárig kizabált rokonság és a magát viccesnek gondoló, hőrögető, fizetett vőfély között.

Mire eljutunk a szöktetésig, az ingem és a nadrágom már taccson van. Mivel az undorító kölkök a pörköltszaftos és csokipudingos mancsukat az én székszoknyámba törölgették, nyilván a zakómnak is szevasz. Jó pofát vágok hozzá, megpróbálom nem szájonbaszni a nagybácsit, aki nyálcsíkkal a szája szélén szidja nekem a pultnál a kormányt vagy az ellenzéket, koccintok vele egyet az ismert házipálinkával, miközben édesdeden átkarol és a fülembe lehel és reménykedek, hogy hamarosan jön a töltött káposzta, ami még pont hiányzik, hogy meglegyen aznap a negyvenezer kalóriányi bevitelem.

Ha találok valami luvnyát, akivel lehet táncolni, akkor még maradok. Természetesen kiderül, hogy leszbikus/rokon/borderline/igazából fiú, úgyhogy megiszok még két rövidet, mert már úgyis kurva mindegy, beokádok hazafelé a taxiba és másnap elgondolkozom, hogy tulajdonképpen ki a faszomnak is tettem ezzel szívességet.

Hívjatok meg a következőre is, srácok!