Csőmozi# 113: Nincs karácsony kacsahangú gyilkos nélkül – Black Christmas
Ahogy öregszem, a kamaszkori fintorgással szemben egészen megszerettem a karácsonyt.
Gyerekkorában úgyis csak az ajándékokat nézi mindenki, öregedve viszont kezdi meghatni az embert az erőfeszítés, ahogy az egyre foghíjasabb család tagjai próbálnak úgy csinálni, mintha lenne köztük valami. A semminél az úgy csinálás is több, és ki tudja, talán valakinek tényleg összejött a fake it till you make it. Lehet készülődni a közepesen érzelgős, de tuti nagyon kínos pillanatokra, a teljesen hátra még nem hagyható kívülállás kedvéért pedig alapozni pár antikarácsonyi alkotással. Ilyen többek közt a hideg, “dokumentarista” horrorjaival a műfajban úttörő Bob Clark (Dead of night, Deranged, de a Hazárd megye lordjaihoz is írt epizódokat) hullapelyhes hentelése, a Texasi láncfűrészes után, jóval a Halloween előtt.
A Gamma Pszi Origami diákszövetség leányszállásán (a burzsuj Kanadában ez inkább udvarházhoz hasonlít) a bennlakók fenyőünnepi bulira készülnek, a rend kedvéért hazazavarják a fiúkat, a telefont csak arra használják, hogy lerázzák szüleik érdeklődését, és blazírtan iszogatnak. A főcím után pár perccel már nehezen lélegző kamera közelít a csillogó díszes ablakokhoz, nocsak, ki kopog az ajtómon? Valaki nyitva hagyta, mint egy feslett bulikirálynő megállapítja, hiba volt, a züllöttségen felháborodó és lelépő naiv leány, Claire hamarosan kénytelen megtapasztalni, mekkora. Cinikus poén #1: a betoppanó dévaj házvezető néni (az erőltetten lazázó, korát zugivással ellensúlyozó nyanya is találkozik az ünnep szellemével, nyugalom) rongybemutatóján ámuldozó lányok szolgáltatják a háttérzajt, ami elnyomja Claire ünnepélyes becsomagolását a padlásszobában. A születő műfaj szabályaival szemben tehát itt az ártatlanság sem véd semmitől, a nejlonba csavart meglepi megtalálására a film végéig várni kell.
A korszellem (1974) nincshova jellegét tükrözik a következő napok jelenetei. Az eltűnéseken aggódó szülők a frivol poszterekkel kitapétázott hippitanyákon utálkoznak, a rendőrök fogalmatlanok, a comic relief figura Nash őrmesternek láthatóan tele a töke az újabb és újabb legyilkolt kölkökkel, hagyják őt békén, pláne hogy az egyik még azzal is kiröhögtette mindenki előtt, hogy nem tudja, mi az a felláció. A padláson szép sorban gyűlő ajándékok mellett az angyali üdvözlet perverz telefonhívások és állati üvöltések formájában fenyegetőzik – tényleg, ehhez fűződött a cinikus poén #0 az elején, az akkor még sima telefonbetyárnak vélt gyilkos indiszkrét ajánlatot tesz. A lányok illedelmesen a szájuk elé tett kézzel, de azért hallgatják.
Főszállá bonyolódó mellékszál a final girl szerepében maradt Jess udvarlója, Peter (Keir Dullea, igen, Bowman űrhajós a 2001-ből, korhű sérója alatt nem könnyű elsőre felismerni). Az önnön művészi és emberi nagyságát kicsit eltúlzó pojáca elszúrja a meghallgatását meg a zongoraleckét, efeletti felhorgadásában szétveri a hangszert egy álló hamutartóval, valamint a lánynak sem engedné az abortálást, mert mint kiderül, Jess terhes, a maga részéről azért a nativitás éjszakáján sem akarja megtartani az ivadékot. Nem fog megszületni az a kisdead sem a csendes éjen, sem máskor, a kismama egyébként bazi nagy kereszttel a nyakában mászkál, cinikus poén number sok. A következő, hogy a végig a padláson rejtőzködő, elmebeteg grincs a soros luvnyát egy üvegunikornis egyszarvával öli le, míg Jess mosolyog az ajtóban karácsonyi karéneklő gyerekekre. Majdnem befejeznék, csukódna az ajtó, ám ekkor a kis ártatlanok mély levegőt vesznek, és rágyújtanak egy másikra. Odafent a sors eldőlt, a szanaszét repülő, véres szilánkokra vágott gyerekarcok legalább olyan giccsesek, mint szépek. A megszállott Peter szintén sötétben bújkálva stalkolja menyasszonyát, kitalálható következménnyel. Hogy a végig mitikus személytelenségben és homályban maradt gyilokhős közelebb került-e a szenteste szelleméhez, nem tudni, a maga eszközeivel mindenesetre mindent megtett, hogy megmentse, sőt létrehozza magának a karácsonyt. A takarítás után távolodik a nézőpont, rendőrkocsik fényei villognak megfáradt égősorként, amikor újra megcsördül a telefon. Produktívat kívánok! (A 2019-es remake-ről pedig hallani sem akarok, kösz.)
