Csőmozi #39: Sírrambó – Dead of night

A hősi halott nem halott, de kevesen örülnek neki.

A Vietnam-trauma feldolgozásának vagy elmélyítésének egyik módja a horror. Annak idején a rovat egy inkább
szociográfiai lelettel indult, a horrort ott a köznapi körülmények és a beilleszkedni képtelenség szolgáltatták (bár
milyen képtelenség, az anyagi nyomorról volt szó, John Rambóhoz sem úgy álltak volna hozzá Hope polgárai, ha
Cadillacen érkezik és nem gyalog, szőrösen). Bob Clark, aki a Black Christmas képében többek közt a slasher első tétova lépteihez is hozzájárult, 1974-es filmjében az értelmetlen halál utáni még értelmetlenebb feltámadást teszi elénk a maga természetfeletti sivárságában, amolyan szegény ember Jákob lajtorjája modorban.

A széles körben ajnározott, kifejezőbb címén Deathdream néven is forgalmazott (nem keverendő össze az 1977-
es, szintén Dead of night c. horrorantológiával) opuson elsőre látszik a csekély költségvetés, alapja egy nagy
karriert befutott viktoriánus rémtörténet (Monkey’s paw). Az átlagosan elbúrt és képmutató, de a maga kényszerű
módján eldöcögő Brooks családban anyu jobbnál jobb vacsorákhoz terít, apuval és a kishúggal karöltve
imádkoznak nagyokat a Vietnámba hurcolt (küldött?) Andy testi-lelki üdvéért. Levelek helyett azonban csak a sereg hivatalos gyászhuszára érkezik, neeeem, Andy, neeeem, megtörtént az annyira nem elképzelhetetlen, de kezelhetetlen. A sokkos család szétcsoszog, később apu rányit anyu hisztérikus rituáléjára.

A haza oltárán hozott áldozatra nem túl büszke Brooks-háztartásban annál nagyobb az öröm, amikor a halottnak
katalogizált fiú visszatér. Igaz, hogy éjjel, az ajtó mögé bújva, mint egy rossz tréfacsináló helovínkor, modora pedig
hidegebb, mint [vicces hasonlat], de hát a háború ilyen, bólogatnak a szomszédok és a rég nem látott, bár a
hadihős által annyira nem is hiányolt barátok egy emberként. Andy merevsége aljassággal vegyül,
egysorosokban érintkezik környezetével, és az őt vietkongölő sztorikért csesztető szomszéd hülyegyerekek szeme
láttára megfojtja a család kutyáját. Mindig ugatta, mióta megjött.

A sírból kilépett másik nagy visszatérő, a Holló alakja állítólag azért tragikus, mert bosszúhadjárata során
elpusztítja mégoly torz létének okát is, leöli a rosszembereket és kész, mehet vissza gödörbe, immár végleg. Az
amcsi egyenember egyenfiának kimásznia sem volt miért, ahogy az idejét sötét szobákban hintázgatással
töltő Andy üres arca mögött is tudatosul. Marad a bomló test fenntartása, az sem sokáig – a valóság szövetén
obszcén hasadásként mászkáló élőhalott alja narkósként lövi magába áldozatai vérét, és az amerikai létforma
köznapi terein (autósmozi, double date, diner, sütögetés) demonstrálja gúnyosan, hogy a halott az halott. A nem túl elegáns gyilkosságok hamar nyomra vezetik a seriffséget, a hatóság első döbbenete után legyőzi hitetlenkedését, és lőni kezdi a lángoló szekéren tépő, hát mit csináljunk, ez tényleg a szétrohadt fejű szomszéd gyereket. Andy előrelátóan felvéste magának a sírkövét. Semmiből semmibe kúszása az egzisztencialista vagánykodás alulnézete, intő jel: ha a léted felesleges, a halálod is az lesz, a feltámadással felejtsen el mindenki.