Csőmozi #119: Nyolcvannál biztosan elszállnak – Nyom nélkül
Cseh Tamás levelet ír magnószalagon üzen bandájának, a számítógépes elvtársak már a sarkában.
A Kádár-kori operettkrimi (Linda és Ötvös Csöpi kalandjai) mellett volt a korszaknak egy komolyabb, a szó eredeti értelmében bűnfilmes vonala. Fábry Péter Dögkeselyűjében Cserhalmi György magányos gigászként emelkedik ki, még ha bosszúálló kisemberről van is szó. Az önpusztító, kitaszított férfi alakja tekinthető akár a magyar Taxisofőrnek, bár itt nem egy megmentődni talán nem is akaró áldozat megmentése, hanem egy kezdetben racionális magánbűn kinyomozása torkollik végül a közerkölcsök szó szerinti felrobbantásába. A rendező másik filmje a korszakból kevésbé ismert [kötelező poén helye a nyom nélküliségről], bosszú helyett merő életuntságból szuperbűnöző masterminddé avanzsáló, kallódó gulyáskori ritterrel a főszerepben.
Különösen hangzik? Nézni még furcsább, a Somló Tamás által előadott főcímdal rögtön az életközepi, eleji, bármikori iránytalanságról szól, mellette Cseh Tamás bánatos szemmel néz a nyamvadt, éppen általa rendezett kirakaton nagyon messze túl. Innen autós-motoros üldözésre váltunk a Rákóczi úton, furcsamód komolyabban vehető, mint mondjuk az Aranyélet bohóckodásai, egészen addig, míg az üldöző elvtársak a rendőrautóban nem próbálnak dörzsölt zsarunak tűnni nyugatról (“ócska kis nepper, úgyis elkapom”). Buksi, a motoros fenegyerek hipp-hopp egy Szigony utca panelház alatt terem, ha jól láttam, és a kapun dörömbölve pont Péterbe (CST) botlik, akinél menedéket talál. A komcsi nihil legközepén tengődő romantikus férfialak, mármint Péter annyi életrajzi hasonlósággal bír eljátszójával, hogy szintén zenész rajztanár volt, sikertelen festőművészi próbálkozásaira is utalnak. Ahelyett azonban, hogy rossz verseket írna vagy elmenne Lisszabonba, az önsorskovácsolás vagányabb, bár antiszociálisabb formáját választja, távirányított bűnbanda feje lesz.
Hogy mégis honnan ismeri Buksiék gombelemekkel seftelő bandáját, homályban marad. Amúgy is jellemző a műre a meg nem magyarázás, hogy ez elidegenítő hatás akar lenni vagy szimplán a forgatókönyv ügyetlensége, szintén nem derült ki, legalábbis nem bírtam megállapítani. Az egyik napról a másikra duplacsavaros műkincsrablásokat a kisujjából kirázó ötletgazda az első pár akció profitjából videókamerát vesz, ezt nemtörődöm passzióval a lábával pöckölgetve veszi fel a kietlen szoci utcaképeket, de a technika a konspiráció eszközéül is szolgál. A fenti duplacsavar: a nyugatnémet kapitalista ikonsefteseket (köztük Virág doktor, azaz Kézdy György derrickes kiejtéssel) közúti balesetbe csalva a banda visszalopja a képet, sőt vissza is csempészi a helyére a templomba, a pénz pedig náluk marad – úgy látszik, CST azt is kiszámolta előre, hogy a letakart tábla mellett a kanyarban elszálló kocsiban mindenki pont meghal, a kép viszont sértetlen marad. Péter el nem kötelezett, azaz a korszakban szinte előírt nyugati megbízók (a szocialista embertípus nem bűnözik, max. kicsiben) mellett hazai gyár széfjét is felnyomja a munkatársaival. Köztük megtalálható Szakáll, mindannyiunk Szamócája (Eperjes Károly) tényleg szakállal, sőt a fiatal Bajor Imre, “Dzsipes” is, bajusz nélkül és utószinkronizálva, ő a dzsipje alatt ér rossz véget a kiszállással fenyegetőzései miatt. Mindezek az absztrakt bűntények az időszak hangulatfilmjeinek elvárt elemeivel váltakoznak, azaz van nagyon művészi proletárpornó (a társadalmi osztály értelmében), málló vakolat a kocsmában és Münkenben jó pénzért élőképezni vágyó szőke nőcske. A sátáni szervezés tényleg összezavarhatta a nyomozó szerveket, a bűnüldözés ugyanis annyiból áll, hogy a központ folyosóján öltönyös elvtársak vetik oda a “számítógépeseknek” újra és újra, hogy szűkítsék a keresést! Biztos szűkül, bár ezt is bemondásra kell elhinnünk. A befejezetlenség a le nem zárásban is ott van, Péter/CST félig elmosódott arca üvegen tükröződve, szabadlábon. Mi jut még eszedbe a kirakatrendezésről? (Online itt látható, orosz megosztón, de ez senkit ne tántorítson el.)
