Csőmozi #5: Nagymama, miért nősz a virágföldből? – The Grandmother
Mint az közismert, David Lynch fiatalon a festészet iránt érdeklődött, öregen pedig visszatért hozzá, első mozgóképei animált festményekből eredtek.
A nagy reveláció a mester szerint egészen egyszerűen jött (bár őt hallgatva minden úgy jön, ha netán mégsem, csak nem meditáltunk eleget), egyszer csak maga előtt látta, amint a festett alakok megmozdulnak, és ennyi elég is volt a kortárs film meghatározó életművének beindulásához. A címével pontosan leírható Hat ember rosszul lesz vagy az Ábécé még tényleg nem több rövidke gyakorlatnál, az első, valódi cselekménnyel bíró mű az 1970-es Grandmother.
A cucc az Amerikai Filmintézet (angolul szintén AFI) támogatásából és rokoni-baráti összefogással készült, ha az ugatást nem számítjuk, dialóg nélkül, így a forgatókönyv elfért 8 oldalon. A korát messze megelőző ambient-ipari zenét a Tractor kollektíva szerezte, a hangmérnök Alan Splet hosszú együttműködése is itt kezdődik a rendezővel.
Jelképeket elemezni a totális szürreáliában általában elég terméketlen és kockafejű elfoglaltság, de itt érezhetően nem arról van szó, mint mondjuk az Andalúziai kutyánál, ahol Bunuelék bevallott szándéka minden racionális értelmezési kísérlet szétverése. A szimbólumok éppen hogy egyszerűek és érthetők, a horror-meseszerű cselekmény keretében teljesen természetesek. Animált és élő jelenetek során át a háromtagú család megszületik, vagy kinő a földből (radírfejes teremtési jelenet inkluzíve, némi zavaró nemi felhangokkal – csöpögő virágok és medencék), az állatias, kutyaként ugató szülők hol négykézláb rohangálnak, hol talpig öltönyös, hozzájuk képest felnőtt gyerekük orrát verik az összevizelt ágyába, hol pedig szeméttel teli konyhaasztaluknál ülnek, mint rendes polgárok. A feketére festett háttérben másviláginak ható szobájában a fiú még az ehhez képest is túlvilági ajtó másik oldalán füttyre lesz figyelmes, a semmiben tévelygő, megilletődött alakja Cooper ügynök figuráját idézi a Black Lodge legtávolabbi valóságában, hasonlóképpen az ott talált természetfeletti megoldás – ha nem törődik veled senki, ültess magadnak nagymamát egy zsák füttyögő magból. A jelképes hangnemmel ellentétben áll a nyálkás göb-gyökérzetből világra ellődő nagymama hosszú és realista jelenete, a produkciós erőfeszítések nagy része gondolom erre ment el.
A virágnagyi születése után sokatmondó részlet lehet, hogy az unoka először visel szmoking helyett pizsamát, azaz végre gyerek lehet, de az idill nem tart soká. A fiú vágyképeiben vagy álmában, már ha van itt ilyen, szörnyű gépezetekkel kivégzi szüleit, ám azok megmaradnak, legalábbis ugyanúgy ott ülnek a szennyes konyhában, és rá se bagóznak, amikor a fiú segítségért eseng. A nagymama ugyanis közben beteg lett, örömhozó füttye sípoló halálfütyüléssé válik, molylepkeként vagy szobába szorult madárként csapkod, azután ellhalgat. A film elején és végén látható kültéri jelenetek közül a másodikban még ott ül a temetőben, a sírkövek közt egy széken, de unokája nem lát át a holtak birodalmába. Otthon viszont, az utolsó pillanatban mintha ismét megjelenne az ágya mellett egy nagy adag, vemhes föld? Nem láttam pontosan.
Hosszan lehetne keresni a párhuzamokat, rámutatni erre meg arra a lynchi oeuvre tükrében így lassan 50 évvel később és írni a disszertációkat, nyilván írtak is, nincs jobb dolgok ezeknek a rothadó kapitalistáknak, hogy egy hivatásos filozófus havert idézzek. Ha viszont hinni lehet a legújabb Twin Peaks kapcsán szállongó ezoterikus pletykáknak, Lynch a költőiség legnagyobb ellenségének a magyarázás kényszeres vágyát tartja, és mindent meg is tett, hogy műveiben az utolsó rejtelmes pillanatot lebegtesse, lehetőleg az örök jelen percében. A Nagymamánál még a jelképek innenső oldalán vagyunk, ha lehet így fogalmazni, nincs semmi elemelve, a mesét csak be kell fogadni és ennyi (34 perc, nem kell megijedni, a népszerű videómegosztón csak kétszer van egymás után, ez a legjobb, amit találtam).
https://www.youtube.com/watch?v=6USczdSiMFw
