Csőmozi #62: Soha-soha meg nem áll – The time guardian

Blade Runner az ablakban, sajnos csak ott, pedig vannak itt a jövőből jött mutáns kiborgszamurájok is.

Hoppá, hiszen ez Los Angeles 2019-ből! Pontosabban a Tyrell-piramis, beletekerve a népszerű videómegosztó hordalékába ennyit kap el a lelkes betekintő a jelenetből. A futurista örökvaló csúcsát az ablakból látni, míg bent a sötét szobában tüsihajú harcos vitatkozik a beépített szőke nő MI-vel, nagy jelentőségű leletet elemezve a drótok végén menő kiberpunk képroncsolásokkal a leolvasón. Kicsit távolodva a jövőbe szakadt Város (más neve nincs) néhány ipari belső tere néz még ki jól. Máshol is belenyomogatva, majd elejétől a végéig megtekintve Brian Hannant 1987-es rendezését a lelkesedés alábbhagy.

A legenda és a wiki szerint a művész a Beyond the Thunderdome, népiesen a Mad Max 2 forgatásán talált rá a látványos sziklaalakzatok közt fekvő Wilpena-tavacskára Ausztrália déli részén. Innen támadt az ötlet a jelenkor, a bennszülöttek és a távoli jövő elfajzott lakóinak viszonyáról, a megvalósulás az adófizetőknek, azaz az Ausztrál Filmbizottságnak köszönhető. A színvonal az időközben bevont amerikai munkaerőnek, a fő elkövető azonban Hannant & a tu-fa író John Baxter.

Az ötödik évezred elején a mindenestül leirtott Föld egyetlen megmaradt települése a Város, ami az Időben menekül a Rosszak, közelebbről a Den-Tiki törzs elől. A gonoszok idétlen neve a helyi névadó hagyományokból eredhet, pedig kegyelmet nem ismerő félig ember, félig gép szörnyszülöttek ők. A csúcstechnika mellett is nehezen lélegeznek és földalatti életmódjuk miatt fényérzekenyek, mint a morlockok, bár az ötödik évezredben nem láttam, hogy egyszer is nappal lett volna. A szorongatott város védőpajzsából egymás után lövik ki a hexeket, lakói kétségbeesett lépésre szánják el magukat, a (forgatókönyvírói szemszögből) szédítő jövőbe, 1988 Ausztráliájába viszik az emberiség utolsó menedékét!

Az amerikai márkanevek közül Dean Stockwell, mint a Város ingatlankezelő főtitkára faarccal mondja fel a hülyeségeit, bár aki nem sokkal előtte még perverz karaoke-mester volt a Kék bársonyban vagy Dr. Yueh a szintén Lynch-féle Dűnében, az tisztában van a helyzet szomorúságával. A szerencsétlen sorsú Carrie Fisheren a múltbeli kultúrszakértő szerepében látszik, hogy ő ezt most átéli, ez sokat megmagyaráz belőle, a hálátlan utókor miért csak Űrhercegnőként emlékszik rá. A cselekmény nagy részét egyébként kilőve tölti sebesülése miatt, a jövőkommandó vezére az alsópolcos helyi erő Tom Burlinson, ő az ábrándos jelenkori geológusnővel (Nikki Coghill, geológusságára a bakancsból lehet következtetni) kergetőzik az aussie-amerikai neonvadnyugaton.

A Den-Tikik szagot fogtak, szerencsére a gócpontjukként szolgáló leszállókibergömböt vagy micsodát manifesztálódása pillanatában elcsapja egy jókor jött kamion. Maradványait a hatóság szedi össze, a szilánk vészjóslóan zümmög, valahányszor a helyi Bunkó Seriff nézegeti a szekrényben! (A seriffet a műfaji filmekben megszokott módon láthatóan a törvénytisztelő állampolgárok csesztetéséért fizetik, az élteti, hogy beszólogasson mindenkinek a három suttyó haveron kívül a kocsmában.) A mű egészét tekintve a felszabadult ’80-as évekbeli idiotizmusból sajnos csak az idiótaság igaz, de ezzel együtt sem szeretnék elrontócozni semmit. Az agyalágyult jövő, azaz a XXI. század szórakoztatónak szánt átlagát bőven hozza, a jelen pillanat mozibemutatóit meg főleg felülmúlja. A videómegosztón eredetiben, nyelvtanulók vagy -ismerők nézhetik kicsit jobb minőségben németül (Wächter der Zukunft).

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!