Csőmozi #63: Dior táska, ezelöccá – Lady Blue Shanghai
Végezzük el a Lynch-tesztet! Ha egy filmben két nő beszélget hátrafelé bugizó törpékről…
Ja nem, ez a másik. Tehát ha egy filmben lynchi jegyeket fedezünk fel, úgymint kihagyó neon, alulról megvilágított baljós falak, jazz ambient, vagy hülyeségeket beszélő mellékszereplők, akkor a legegyszerűbb módja eldönteni, tényleg a mester keze nyomával van-e dolgunk, nem más, mint belenézni a műbefogadó tudatába. Ha a fentiektől megmagyarázhatatlan nyugtalanság, az álom és ébrenlét határának mindig-egy-mozdulattal-odébb-van, de akkor már meglesz (elveszett szerelmünk, minden értelme, bármi, ami számít) frusztrációja fog el, akkor valószínűleg igen. Ha csak egy őszinte neazénadómból a mihaszna bölcsészekről, akkor esélyesebb, hogy egy utánzóval. Mi sem egyszerűbb, mint a külsőségeket lemásolni, az esszenciát nehezebb, mint számos középutas mutatja a Wayward Pines szemérmetlen nyúlásától Luluig a hídon, de Richard Kelly is csak lefelé ment a Donnie Darko után.
A géniusz legfrusztrálóbb vonása, hogy nem hazudik, amikor azzal jön, ő sem tudja, hogyan csinálja. A romantikus zsenikultusz megtestesüléseként tényleg csak csatornaként szolgál az isteni önvaló számára. Lynch a kívülállók szerint is leglynchesebb (néha tán túl olyan) korszakában, az Inland Empire-érában kapott megbízást a Dior divatcégtől egy promóciós kisfilmre. Félúton a reklám és fikció közt, a lényeg, hogy szerepeljen benne a hirdetendő táska. A művész rábólintott, és szabadon engedte senkiéhez sem hasonlítható látószögeit az alsó megvilágításból.
Írásban valóban nehéz a látomást átadni, főleg ha a cselekmény csak mankó az ösztönös lényeghez. Az öncsapdájába esett fém fatál, Marion Cotillard (odabent nincs neve) megijed, amikor a ködöt eresztő rémtáskát felfedezi szállodai szobájában Sanghajban. A riasztott biztonsági gorillák (bár ekkora majom Kínában nincs) a szerelem transzcendens hatalmát természetesen nem értik, a víziót sem, amiben a nő ezúttal a dolgok rosszabbik végén marad egy korokon átívelő ábrándban. Az emberformájú sárga termeszek kisebbrendűségi érzésének mindennél árulkodóbb megnyilvánulásán, a Gyöngytorony erkélyén szakad meg az álmodozás (ne mondja senki, hogy a sárgák lelkük mélyén nem akarnak mind fehér emberek lenni, ha büszke jövővárosukban egy gigászi óvodás csörgődob a csúcsteljesítményük). A helyi hősszerelmes nem maradhat tovább, az egészből nem marad más, mint a kék virág. Hoppácska, Novalis és a habzó szájú romantikusok üdvözletük küldik.
A táska megvásárolható a linken és a katalógusból, hogy virág lesz-e benne az adott felhasználónál, arra garancia nincs. A sorozatban szerepelt még a giccsözön Lady Grey London szintén Cotillard-ral, valamint a tolószékből feltámadó Sir Ian McKellennel. Lynchnek ehhez nincs köze, és további részekről sem tudok, pedig a Barna Berlinben vagy Vörös Budapestben rejlenének lehetőségek.
