Egy bögre zongora, tejjel és cukorral
Jazzreggeli!
A legeslegfaszább dolog jazzre kelni, ezt már mind tudjuk. Alexának kiordítom, hogy indítson valami viccessel és már pörögnek is a képzeletbeli lemezek a korcs kis műanyagdobozból. A jazz kisimítja az idegeket és jobb és vidámabb emberré tesz, a blues szomorúvá, a rock meg rosszabbá, ezzel ez a pár műfaj tökéletesen elegendő muníció egy ember életében, ha nem akarja teljesen túlkomplikálni az életét.
Thelonious Sphere Monk meg egy legenda. A nevét azok is hallották, akik csak társaságban akarnak villogni a jazzismereteikkel. Régen a feketék kimondottan dallamos és latin eredetű neveket adtak a gyermekeiknek, Thelonious neve pedig ezek közül is olyan, ami rendesen meg tud akadni. Csodálatos és előremutató zenéket hozott össze tartalmas és zenészléptékkel mérve hosszú élete során. Hatvannégy évesen halt meg 1982. februárjában New Jerseyben, ahova hosszú út vezetett Észak-Karolinából.
Hatévesen már zongorázott, kamaszként már ezzel kereste a kenyerét, 1944-ben a Coleman Hawkins Quartettel készítette első stúdiófelvételeit, 27 évesen. Fia, T.S. Monk is jazzdobos lett.
Mit is mondhatnék ezen a várhatóan viccesen változékony időjárású, de annál fankibbnak ígérkező reggelen? Harapjatok egy nagyot a zenéjéből a vajaskenyér mellé és ha van, ordítva kérjétek a robottól, hogy ma ez legyen a program.
