Egy hétfői történet

Szerette az őszi lápot. Szagok, színek, hangok ismerős sokasága vette körbe. A gyerekkorát idézte, amikor az öregek a lelkére kötötték, hogy amíg nem hagyja el az ösvényt, nem érheti baj. Pedig időnként hívogatták fel-felbukkanó lidércek, nyurguló alakjukból karok nőttek ki és felé integettek. Halotti torra érkezett, egyik nagynénjét temettek, talán nem is találkoztak soha. Itt a távoli vidéken megbecsülték a rokont, tisztelték a családi hagyományt. A láp is érintetlen maradt, nem épült a helyére ipari park vagy bevásárlóközpont. A helyiek mesélték, hogy még a toportyánféreg is visszatért fosztogatni a fészkeket. Jó volt végre maga mögött hagyni a várost az örökös rohanással, a napi gondokkal. Séta közben gondolataiba merülve szinte észre se vette, hogy lassacskán rásötétedett. Ideje volt visszafordulni. A keresőcsapat csak másnap reggel indult utána.

Még tart az indián nyár, de a hétfő az hétfő marad.

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!
%d bloggers like this: