Egy hétfői történet

Már leadta a szokásos reggeli jelentését a Geológiai Társaságnak. Minden nap hétkor jelentkezett be rádión amióta tábort vert a Szent Heléna csúcsától alig hat mérföldre északra. Áprilisban alig jeleztek mozgást a szeizmográfok, pedig előtte egész márciusban sokat morgott, óránként akár tizenötször is megrengette a földet az öreg hölgy – ahogy magában a hegyet nevezte. Két hete kezdődhettek újra a mozgások a mélyben. Amikor az órájára pillantott, épp csak fél kilenc múlt, odafenn Keith és Dorothy repülőről figyelték az északi oldalon egyre jobban kitüremkedő alakváltozást. Hirtelen egy pillanatra mintha minden megdermedt volna, megállt az idő. Felfoghatatlanul hatalmas robajjal roskadt magába a lejtő, ahogy a megbolonduló műszerek végkitérésig ugorva jelezték, hogy bekövetkezett, amire senki sem számított de mindenki várt.
This is it!
Üvöltötte a mikrofonba. Ezek voltak David utolsó feljegyzett szavai, mielőtt mindent elsöpört a piroklaszt ár.

Negyven éve, 1980. május 18-án robbant fel a Mount St. Helens vulkán, 75 méteres átmérőjű kráterré változtatva az egykor népszerű kirándulóhelyet, ezzel örökre beírva magát az amerikai geológiatudomány történetébe.

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!
%d bloggers like this: