Egy hétfői történet
Komótosan készülődött az ünnepekre. Wisconsin mindig is a húsos hagyományairól volt híres. Kannibál-szendvics. Jobb nevet nem is találhattak volna a kenyéren, csak hagymával és sóval feladott darált nyers marhahúsnak. A tükrösre polírozott élszalag akadályt nem ismerve darabolta a rostos nyakat és a lábszárt. Erre az évre valami újat tervezett. Nemrégiben olvasott a tatár húsról, azt nem darálják, hanem kés élével kaparják le a forgácsokat és úgy érlelik néhány napon át. A rádióban hírek szakították meg a country blokkot, régesrég elege volt a választásokból, letekerte a hangerőt. Így már csak fél füllel, a tudatából kirekesztve hallhatta a Department of Health Services figyelmeztetését. Nem túl bölcs dolog most kórházba kerülni, Wisconsin túlterhelt ellátórendszere nem lesz képes ellátni a kiszáradással és gyomorfertőzéssel érkezőket.
“Time for our annual reminder that there’s one #holiday tradition you need to pass on: raw meat sandwiches, sometimes called Tiger Meat or Cannibal Sandwiches. Many Wisconsin families consider them to be a holiday tradition, but eating them poses a threat for Salmonella, E. coli O157:H7, Campylobacter and Listeria bacteria that can make you sick.
A szomszédja szerezte a húst, nem igazán bízott a Walmart-félékben. Tehéngyárak. Valami rendes, háztájira vágyott és meg is kapta alig pár órával a fiatal bika leölése után. Ahogy a rost szálakban elvált az inaktól és vöröses halmokat formált, valami ősi, tudattalan érzés szállta meg. Barbár élvezettel markolt a koncba, a ruganyos szövetek harapásra ingerelték. Mohón, csapkodva vagdosott a pengével és már szinte rágás nélkül tömte magába a nyers falatokat. Egy ziháló leheletvételre megállt és a fénylő felületre pillantott. Saját arcát látta tükröződni. Az állán néhány vörös csepp pászmákba formázódott. Bal kézfeje torzójának csonkjából lüktető vér borította be a halmokat. Az adrenalinlökettől csak tompán észlelte, amikor a levált ujjperceire harapott.
