HOLDKOMP

Kis lépés ez az árnyékos oldalon…

HosszúTörténelemŰrkutatás

Egy igazán peches asztronauta esetei

A Liberty Bell 7 volt az USA második sikeres emberes küldetése. Az előző pár héttel az első kozmonauta, Jurij Alexejevics Gagarin fellövését és visszatérést követően történt. Azon felbuzdulva Gus Grissom parancsnoksága alatt 1961. júliusában ismét átlépte egy asztronauta a Kármán-vonalat, majd vissza is tért.

Igaz, a visszatérésnél adódtak apróbb kellemetlenségek. Nem teljesen a tervezett helyen sikerült az óceánba csobbanni az űrkapszulával, de ez volt a kisebbik gond. Úgy volt kitalálva az érkezés, hogy a kabin ajtaját néhány tucat csavarral rögzítették, azokat belülről maga az asztronauta tudta lerobbantani, így lehetett kikászálódni.

Ez annyira jó megoldás volt, hogy a mentőhelikopterek érkezése előtt nyílt az ajtó és az űreszköz menthetetlenül elkezdett megtelni vízzel, azzal fenyegetve Gus-t, hogy szépen együtt süllyednek az óceán fenekére. Nagy nehezen azért kivergődött és az egyik helikopter mentőkötelére kapaszkodva kijutott a pácból. A Liberty Bell 7 viszont annyira megtelt addigra, hogy a másik helikopter nem bírta kiemelni és az összes mérési eredmény, regisztrált adat odaveszett.

A küldetést kudarcosnak ítélték, Grissom-ot hibáztatták, a mérnökök szerint vagy véletlenül vagy pánikból ő robbanthatta ki az ajtót idő előtt.

A hasonló malőrök elkerülésére az Apollo programra áttervezték az ajtót. Csak kívülről lehetett nyitni befelé.

Ez is annyira jó elképzelésnek bizonyult, hogy a 60%-os oxigénnel, túlnyomásra feltöltött Apollo 1-ben elegendő volt egyetlen szikra, hogy belobbantsa az egészet, a három asztronautának esélye nem volt a kijutásra, bent égtek a 3 percig tomboló tűzben. Ki nem találnátok: Gus Grissom volt a parancsnok.

1999-ben, szintén júliusban végül egy tengeralatti kutatócsoport megtalálta a Liberty Bell 7-et, partra is szállították, ma egy múzeumban van kiállítva. Az ajtón látható deformációkból azt a következtetést vonták le, hogy nem Grissom hibázott, a vízbe érkezés ereje indította be a detonációt.

Shit happens.

Releváns kontent:

Hindenburg 80

HOLDKOMP